A Szív, 1963 (49. évfolyam, 1-12. szám)
1963-09-01 / 9. szám
38 és igazságtalanság, az erény és a bűn közt. Ismeri legalább a legáltalánosabb erkölcsi törvényeket: a legfőbb Lényt tisztelni kell; ne ölj, ne lopj stb. Ha lelkiismeretlen emberekről beszélünk, azzal csak azt akarjuk mondani, hogy azok nem szoktak lelkiismeretük szavára hallgatni, és hogy ennek következtében lelkiismeretük eltompult, nyomorék lett. Lelkiismeretünk, lévén az gyarló, emberi értelmünk ítélete, egyes dolgok megítélésében tévedhet. Ezen a bajon segít Isten jósága a kinyilatkoztatás, főleg Krisztus tanítása által, és segíthetünk mi magunk is a lelkiismeret nevelése által. Mivel a lelkiismeret éppen Isten szent akaratát tudatja velünk a gyakorlati életben, nyilvánvaló, hogy kötelességünk megtenni azt, ami módunkban áll, hogy lelkiismeretünk valóban, az erkölcsi törvényt tárja elénk, torzítás és hamisítás nélkül. Kötelességünk tanulni és lehetőleg jól megérteni az erkölcstant; úgy, amint azt a Krisztustól megbízott közeg, az Egyház tanítja. Ha kétely merül föl valamire nézve, pl. meg kell-e térítenem ezt az okozott kárt; kötelező-e ma az istentiszteleten való részvétel; szabad-e embertársamról ezt a rosszat tovább adnom: a kételyt még a nekem kedvező tett előtt meg kell oldanom. Ha nem oldom meg és úgy cselekszem, vétkezem, mert kiteszem magamat a veszélynek, hogy bűnt követek el, és éppen ezzel nem törődöm. Legegyszerűbb, ha megbízható egyént megkérdezünk: a hitoktatót, a gyóntatót, vagy mást; esetleg megnézzük a katekizmust vagy egy imakönyvnek a jó lelkitükrét. Nemde, ha a pontos időre akarom beállítani órámat, meghallgatom a rádió időjelzését, vagy megnézek egy normálórát, vagy megkérdezek valakit, akinek jól jár az órája? Vannak tág lelkiismeretű emberek. Komoly, súlyos bűnöket semmibe vesznek, kicsiségnek tartanak. A bivaly bőre oly vastag, hogy állítólag a kemény ostorcsapásokat föl sem veszi. Ilyen vastagbőrűnek, "cauteriata-"nak nevezi az erkölcstan a tág lelkiismeretet. A tág lelkiismeretű ember istenhite rendszerint igen gyenge; nem érzi a lényeges függést a Teremtőtől, "olyan akar lenni, mint az istenek," talán a katekizmust sem ismeri; legkevésbé a súlyos bűn átkát, és a kis és nagy bűn közti különbséget. Vannak aggályos lelkiismeretű egyének is, akik alap nélkül túloznak, súlyos bűnt látnak ott, ahol legfeljebb bocsánatos bűnről, vagy arról sem, lehet beszélni. Ha pl. az ilyen keresztben fekvő szalmaszárra lép, azt hiszi, hogy megszentségteleníti a szent kereszt jelét. Gyónásuk véget nem ér, egyik gyóntatótói a másikhoz vándorolnak és egyikre sem hallgatnak. Ilyen tünetek mögött sokszor
