A Szív, 1963 (49. évfolyam, 1-12. szám)
1963-09-01 / 9. szám
12 A vasfüggöny mögül BULGÁRIA. - Szófiában, az állam fővárosában, már 1950-ben lefoglalták a papnevelőintézetet és az “úttörők palotájává“ alakították át. A szeminárium előtt elterülő kis parkban van a szeminárium temploma. Ezt annak idején meghagyták istentiszteleti célokra. Az “úttörők palotájának" igazgatónője, a Rabotnicseszko Delo című kommunista napilapban, keserű hangon panaszkodott amiatt, hogy a templomban • néhány méterre az úttörők palotájának főbejáratától! • rendszeres istentiszteletek folynak. "A mi feladatunk az“, kesereg az igazgatónő, “hogy az úttörőket kommunista szellemben neveljük fel és tudományos-istentagadó ismereteket közvetítsünk számukra. Ám amikor az előadás véget ér és a gyerekek kimennek az udvarra, figyelik a templomi szertartásokat és végighallgatják a templomi énekeket. Az sem ritkaság, hogy a papok, vagy az imádkozó hívek a gyerekeket behívják a templomba’. Az igazgatónő ennek az “ártalmas szomszédságnak" a megszüntetésére csak egy ésszerű megoldást látt a templomot be kell szüntetni és azt az épületet is az úttörők rendelkezésére kell bocsátani. • Ezek szerint Bulgáriában is az a helyzet, hogy a gyerekeket nem érdeklik a “tudományos- istentagadó ismeretek", de határozottan érdekli őket a templom. SZOVJETUNIÓ. - A “Szovjetszkaja Rosszija“ című folyóirat nagyon nyugtalanítónak találja azokat a tényeket, amelyeket a krasznodári kerületben figyeltek meg: a hívek adományai folytán a templomok bevétele állandóan növekszik, a keresztelések és egyházi eske- tések száma észrevehetően emelkedik, a papok tevékenysége új lendületet vett. A folyóirat az egyház növekvő befolyásáért a “nagyon elhanyagolt ideológiai tevékenységet“, továbbá az "egyénenkint való felvilágosítás“ hiányát teszi felelőssé. • A folyóirat cikke öntudatlanul is újabb igazolása annak,hogy a kommunizmus négy évtizedes erőfeszítéseinek sem sikerült még kiirtaniuk a vallást! KELET-NEMETORSZÁG. • A kommunista vezetőség Naumberg an der Saale városkában egy kolostor közkedvelt templomát lezáratta és rovarirtó mérgek raktárává alakította át.