A Szív, 1963 (49. évfolyam, 1-12. szám)

1963-08-01 / 8. szám

45

1903 áldásos esztendő Erzsébet életében: Rómába kíséri a férjét, és április 22-én a Sz. Péter bazilikában végérvényesen Istennek szenteli magát:

"Egyedül indultam a Sz. Péter bazilikába, és egy franciául beszélő papnál végzett gyónás után megáldoztam az Oltáriszentség-kápol- nában. Ezek a pillanatok teljesen, természetfelettien boldog pillanatok voltak. Átéltem, hogy az áldott Krisztus, az Isten maga él a lelkemben és kimondhatatlan szeretetét elhozza nekem; ez a páratlan lélek az enyémmel társalgóit, és az Üdvözítő végtelen gyengédsége egy pillanatra meglátogatott... Fenntartás nélkül átadtam magamat és nekiadtam a j övömet is. "

Ez a jövő megpróbáltatásoktól terhes... Húga, Juliette fájdalmas és őrlő betegség után elhunyt; a maga ereje is folyton hanyatlott.

Minden arra vall, hogy Erzsébettel titokzatos érzések több ízben előre megsejtetik férje lelki fejlődésének az irányát. Juliette betegágya mellett, a betegek szentségének a fölvétele után játszódott le az a megható jelenet, amelyet a húgáról írt kis könyvben Erzsébet így mond el:

"- Félix, tudja mit csináltam, amíg Maga távol volt? - Nem, felelte Félix, pedig tudomása volt róla. - Felvettem az utolsó kenetét, és Magáért ajánlottam fel érdemeim egy részét. - Félix titkolni próbálta meghatottságát és tréfálkozva kérdezte: Úgy találod, hogy nem vagyok elég jó? - Dehogynem! - Éppen azért! - válaszolta a húgom utánozhatatlan kedvességgel; nem szabad, hogy annyi jóság és kiválóság kihasználatlan maradjon. - Azt mégsem akarod talán, hogy elmenjek papnak? - Akkor én is közbeszóltam, (írja Erzsébet) és mély megindultságomat rejtve azt mondtam Juliettnek: Ez az; ha özvegy lesz, elmegy papnak, és ha megöregszel ő adja majd fel neked újra az utolsó kenetet. "

Egy másik alkalommal még világosabban megsejti a jövőt. Ez 1912-ben történt. Félix és Erzsébet egy kedves apácaismerősükkel kocsiba ültek és rövid sétaútra indultak. Vendégük jelenlétében hangzott el ez a különös párbeszéd:- Ha meghalnék, mit tennél? - kérdezte Félix.- Belépnék apácának. És te, Félix, mit tennél, ha itt hagynálak egyedül?- 0, én aztán igazán nem tudom...- Te?te elmennél szerzetesnek. Ahogy én téged ismerlek, biztos vagyok benne, hogy ha egyszer visszatérnél az Istenhez, nem állnál