A Szív, 1963 (49. évfolyam, 1-12. szám)
1963-06-01 / 6. szám
8 nák tövissel koronázták, leköpdösték, náddal verték a fejét, térdet hajtva előtte gúnyolták, arcul verték. (Lásd Mt., Mk., Ján. evang.) A pogány Cicero, a nagyhírű sz ónok, egyik beszédében akereszt- refeszítést a legmegszégyenítőbb és a legrettenetesebb halálbüntetésnek mondja. Barbet, a párizsi Sorbonne-egyetem sebésztanára tudományos kutatással állapította meg, hogy a kereszthalálfájdalmai minden képzeletet meghaladnak. A szegeket a hóhérok nem atenyér- be verték, mert így a test súlyát a kezek nem bírták volna el, hanem a kézfej tövébe, és így meg kellett sérteniük a nervus mediust, ami rettenetes fájdalommal járt. A kezeken való hosszabb függés tartós görcsös állapotba hozta a lélegzési izmokat, ami szintén rendkívül fájdalmas volt és végül is fulladást okozott. íme, milyenhősiesen, -nem! - istenien nagy tettekbe került az Úrnak az értünk és helyettünk vállalt, elégtételt nyújtó, és üdvösséget szerző engedelmesség. Mérhetetlen megalázódásába és irtózatos szenvedésébe kerültaz isteni kegyelmek árja, melyet megszerzett nekünk. Ha törődött, bánatos szívvel kapom meg a gyóntatószékben a föloldozást, mintegy az O szent vére csorog a lelkemre; azt hófehérre mossa. Ha onnan kijövök, ártatlan, tiszta lelkű vagyok, Isten és az angyalok öröme, bármit is gondoljon vagy mondjon rólam a világ. És ha majd elér engem is a rettenetes halál, ha rámrohannak az aggodalmak rémei és a rettegés a döntő nagy pillanatban; mily jó nekem, hogy tudom, hogy Valaki, az Úr, engem szeret, engem üdvözíteni akar. "Magdolnához lehajoltál, A latorhoz kegyes voltál, Enbelém is reményt oltál." (Sík S.: "Dies irae...") Az igazi szeretet nagyságát még jobban meglátjuk, ha arra gondolunk, kikkel szemben alkalmazta az Úr ezt a kimondhatatlan nagy és komoly szeretetet. A sok jóakarat ellenére is mik és milyenek vagyunk mi emberek egymás közt! Magunkról állítunk ki bizonyítványt,mikor ily közmondást alkotunk: homo homini lupus (mint a farkas, olyan az egyik ember a másikkal szemben.) Egyik innsbrucki (Ausztria) szép sétaút mentén áll egy nagy fenyőfa, törzsén egy kép függ, a kép egykutyát ábrázol. Nagy, nyomtatott betűkkel ez a föl írás áll alatta: "Pfui, diese Menschen! "(Pfuj, ezek az emberek!) Mennyi hitványságnak, gyarlóságnak hirdetője pl. az az ezer meg ezer házassági válás is, melyekről a statisztikák beszélnek! /■ Es Istennel szemben mennyi részünkről a nemtörődés, há
