A Szív, 1963 (49. évfolyam, 1-12. szám)
1963-05-01 / 5. szám
40 ÁLTALÁNOS IMASZÁNDÉK 4k'eteti fgykée Az elmúlt századok folyamán nem egy komoly kísérlet történt az ortodox keletiek Rómával való egyesítésére, mint pl. 1274-ben a lyoni, 1439-ben a firenzei zsinatokon. Az egyesülés azonban sohasem tartott sokáig, mert Keleten sem a papság, sem a hívek előtt nem volt népszerű az egyesülés gondolata. Később is összeültek néhányszor a hittudósok, hogy az egyesülésről tárgyaljanak, de többnyire megértés és rokonszenv, sőt egyenesen őszinte szeretet nélkül; kölcsönösen vádaskodtak s a szakadás bűnéért egyik a másikára tolta a teljes felelősséget. I. A szakadás okai. Mennél világosabban ismerjük a megoszlás igazi okait, annál jobban megértjük az egyesülés akadályait és annál nagyobb bizakodással foghatunk hozzá az egyesítés munkálásához. A történelem azt bizonyítja, hogy a szakadás igazi okai inkább politikai- és lélektaniak voltak; a hitre vonatkozókat sokszor csak jogcímként emlegették, hogy a már megtörtént szakadás bűntudatától szabaduljanak. A kalcedoni zsinat után (451) szakadt le az örmény, a kopt, a ja- kobita egyház. Ezek - legalábbis hittételeik megfogalmazásának szószerinti értelme szerint - monofiziták voltak. Elszakadásuknak a valóságban nemzeti jellegű okai voltak: Bizánc elnyomása ellen lázadoztak. A nagy elszakadás 1054-ben szintén politikai okokból született. Róma és Bizánc közt a dalmát tengerpart egyházkormányzati joghatóságáért folyt a versengés, de a küzdelem elsősorban az bj Római Birodalom és a Régi Bizánci Birodalom harca volt egymással. Abban az időben Keleten is, Nyugaton is szoros kapcsolatban volt egymással a vallás és a politika. A középkorban - 800 körül - elmúlt a császári nyomás a pápák feje felől s a gall uralkodók befolyása is megszűnt; mindkettő elri-
