A Szív, 1963 (49. évfolyam, 1-12. szám)
1963-05-01 / 5. szám
20 azokat a hittudományi elveket, amelyek a liturgia alapépítményét alkotják, amelyek megértése nélkül nem tudjuk a liturgia igazi értelmét felfogni, a keresztény életben számára biztosítandó helyét megjelölni. A zsinat nem kevesebbet állapít meg ebben az első fejezetben, mint azt, hogy a liturgia az Egyház tevékenységének legmaga- sabbfokú megnyilvánulása, de egyben forrása is. Ezen megállapítás igazolására a zsinat a szentségekre vonatkozó dogmatikai tanításhoz fordul és a hittudósok nyelvén fejtegeti, hogy mennyiben alkotja Jézus Krisztus megváltói miivé mint "ősalap~szentség"(sacramentum fundamentale) a liturgia állandóan életet árasztó talaját. Ebbe a talajba eresztette le a maga gyökereit az Egyház, mint Jézus Krisztus megváltói miivének folytatója, a megváltás kegyelmi gyümölcseinek kiosztója és ezért az Egyházat magát is mintegy "általános szentségnek" (sacramentum generale) kell tekinteni. Az Egyház Jézus Krisztusnak, isteni alapítójánakmúVét első helyen a szentmiseáldozat bemutatásával és a szentségek kiszolgáltatásával folytatja az idők végezetéig és ezért a liturgia nem más, mint Jézus Krisztus papságának a gyakorlása. A krisztusi papság e tevékenységét Isten kegyelmi ajándékainak jelképei veszik körül. E jelképeken keresztül jut kifejezésre, hogy Krisztus az örök főpap mint szenteli meg a lelkeket, dee jelképek egyben ezenmegszentelésnek eszközeiként is működnek, így Krisztus titokzatos teste, az Egyház isteni főjével központjában nap mint nap a nyilvános és közösségi istentisztelet kötelességének is eleget tesz. Ezért a liturgia az Egyháznak egészen kiváló módon szakrális tevékenysége, hozzá sem jogcímét, sem fokát, sem eredményét tekintve semmiféle más egyházi tevékenység sem hasonlítható. A zsinat nem habozik leszögezni: Bár a liturgia mellett van az Egyháznak más tevékenysége is, mégis az Egyház kegyelmi életének csúcsát, de egyben e kegyelmiség forrását is a liturgia alkotja. A ZSINAT miután a liturgia helyét és fontosságát így meghatározta, azonnal rámutat arra, hogy a liturgia a maga kegyelmi hatásait csak úgy tudja kifejteni, ha a keresztény közösséget alkotó hívek mindegyike a maga részéről is igyekszik személyes lelkiéletet élni, azaz maga is elmélkedik, imádkozik, gyakorolja az önmegtagadást, eleget tesz állapotbeli kötelességeinek, amellett természetesen, hogy állandóan a megszentelő kegyelem állapotában igyekszik élni, és a kegyelmi élet virágzását nem fagyasztja el Isten törvényeinek súlyos megszegésével. A liturgia bár az Egyház legmagasabbfokú tevékenysége, mégsem szorítja háttérbe, semmiképpen sem fojtja el a keresztény élet sok más spirituális és apostoli tevékenységét. A zsinat a liturgia helyét és jelentőségét mintegy kodifikálva nemcsak rögzíti egészen ünnepélyes módon XII. Pius pápa "Mediator Dei" kezdetű
