A Szív, 1963 (49. évfolyam, 1-12. szám)

1963-04-01 / 4. szám

25

csakis az evilági életben való boldogulás problémáival keresnek menedéket Jézus Szent Szívében. Ha aztán valami kedvük szerint teljesült, akkor áradozni tudnak arról, hogy a Szent Szív kisebbfajta csodát tett velük. Jólelkű keresztények ők, és nem is gúnyolni akarjuk őket; de ők is bizonyos tévedésben élnek.

F

élszegségünk és bizonytalanságunk könnyebben feloldódik, ha a Jézus Szíve kultusz többféle lehetséges stüusa közül megtaláljuk a nekünk valót, és ha tudatára ébredünk annak, hogy más korok, más emberek stüusa ránk nem kötelező.

Kempis Tamásnál olvassuk; "Lépj be, ó lelkem, keresztrefesz í- tett Istened megnyitott oldalába. Menj a dicsőséges seben át Jézus szeretetből átdöfött Szívébe, hogy ott, mint a szikla üregében, a világ zajától megnyugodjál". Megértjük miről van szó; magunkénak valljuk a menedéknek és a megnyugvásnak ezt az igényét és kielégülését is. Az idézet stüusa azonban nem mindnyájunknak szól a szívéhez, egészen meggyőzően. Pedig hosszú évszázadokon át így írtak és így imádkoztak. Hasonló volt Alacoque Szent Margit és az utána jött nemzedékek stüusa is, egészen a mi "Szent vagy, Uram!" gyűjteményünk Jézus Szíve énekeiig (153-157 szám alatt). Sokan valószínűleg ezekbe az énekekbe se tudjuk beleélni magunkat (kivéve az utolsót, "Szeretlek, szép Jézus", amely szimbólumaival gyönyörűen megfelel a Jézus Szíve tisztelet igazi szellemének).

Természetesebbnek érezzük Jézus Szívéről és Szívéhez megszemélyesítés nélkül beszélni. - Hasonlóképpen, ahogy egy emberben is a szívét tartjuk a fókusznak, az erő, a gyengédség, a megértés, jóság, szeretet székhelyének, és ha hozzá fordulunk valamivel, akkora jó szívére hivatkozunk; de nem a szívhez, hanem a személyhez beszélünk. - Bajainkban menedékünk nem a Szív, hanem a hatalmas és jóságos szívű Istenember. "Szívhez szóló" az imádságunk akkor is, ha nem a Szívet szólítjuk meg, sőt kifejezetten nem is említjük, de mégis ennek a Szívnek sajátos szándékai szerint, örök szereteté- re, mélységes megértésére, megváltó segíteni akarására hagyatkozva imádkozunk.

A Jézushoz menekvést számunkra nem az szimbolizálja, hogy "jézusomnak Szívén megnyugodni jó"; a kép ugyan igaz, Szent Jánosról van mintázva az utolsó vacsorán, de a mi fülünkben egy édeskés dallam társulhozzá. Nem is a szikla üregéhez hasonló oldalseb, amelybe el lehet rejtőzni. Más élményekhez hasonlítjuk ezt a menedéket; egy erős és jólelkű férfibaráthoz való menekvés, a részéről tapasz-