A Szív, 1963 (49. évfolyam, 1-12. szám)

1963-04-01 / 4. szám

24

Elhatároztuk, hogy egy közeli elhagyott házba rejtőzünk, hogy megmeneküljünk a vérfürdőtől. Sikerült is. Három nap és három éjjel tartózkodtunk ott, bár alig volt ennivalónk. Férjem nem túlságosan vallásos, már minden reményét elvesztette, végül is azt mondta: "Ha innen kimerészkedünk, leölnek bennünket, mint annyi más embert. Ha tovább itt maradunk, éhen halunk. Vessünk véget az egésznek; vegyünk be kábítószereket, és szép csendben meghalunk! " Minden erőmből ellene szegültem. Elővettem a Szent Szív-képet; családfelajánlásunk óta a Szent Szív soha sem hagyott cserben, "inkább imádkozzunk bizalommal! A Szent Szív megsegít bennünket!"

Miután egy ideig imádkoztunk, előmerészkedtünk a házból, és a kikötő felé siettünk. Kora reggel volt, senki sem állta utunkat. Ilyenkor a kikötőnek is elhagyatottnak kell lennie.

De mennyire elcsodálkoztunk és megilletődtünk, amikor egy kis hajót pillantottunk meg francia lobogóval! Éppen kikötött. Könnyes szemmel és remegő hangon kiáltottam oda a tisztnek: "Uram, az Istenszerelmére, mentsen meg bennünket!" - "Nagyon szívesen, asz- szonyom, De előbb föl kell kutatnunk N-nét a családjával, az ő megmentésükkel vagyunk megbízva".

Megrendültünk és felujjongtunk; minket kerestek! Unokaöcsém, tisztviselő Szalonikiben, a szmimai hírek hallatára táviratilag kérte a közelben horgonyzó Edgard Quinet páncéloshajót, hogy küldjenek néhány embert megmentésünkre.

Ha nem pont akkor érkezünk a kikötőbe, a romok és halottak között soha ránk nem akadtak volna! Az isteni Szív megmentett bennünket; 0 adta a gondolatot és bátorságot, hogy eljöjjünk rejtekhelyünkről. ( Stanislas: De twaalf Beloften van hét H. Hart c. könyvből.)

A

lighanem sokan vagyunk keresztények (e sorok írójával együtt), akik egy kicsit sután, bizalmatlanul és vonakodva állunk hasonló történetekkel szemben. Mi, ha kényes helyzetbe, ha valami bajba jutunk, valahogy nehezen tudunk így imádkozni: "jézus Szíve, légy menedékem!" Ha szerencsésen túljutottunk a bajon nem merjük azt állítani; "Jézus Szíve gondomat viselte, kisegített a bajból, Jézus Szívének különös sugallatára tettem ezt vagy azt". Tulajdonképpen nem tudjuk formába önteni, hogyan is viszonylunk - örömünkben, bánatunkban - Istenhez, Jézushoz, Jézus Szívéhez. - Persze a történettel szembeni bizalmatlansággal aligha van igazunk. Gátlásainkon túl kell jutnunk.

Vannak másrészt olyan keresztények is, akik nagyon bíznak, de