A Szív, 1963 (49. évfolyam, 1-12. szám)

1963-04-01 / 4. szám

19 ezen igazságok lényegét és külső megjelenési köntösét. Úgy gondo­lom, hogy a kereszténység a maga szétszakított voltában is sokkal többet birtokol a lényegből, mintsem e lényeg különböző megjelené­si módjából az első tekintetre gondolhatnánk. A m á s i k bennünket bátorítótény az, hogy XII. Pius pápa 1943-ban kiadott Divino Afflan­te Spiritu kezdet# enciklikájának megjelenése óta a katolikus szent - íráskutatás is jelentős lendületet vett. A Szent írás valamennyiünk kö­zöskincse, de a szentírástudomány fejlesztése a különböző egyházak szoros közreműködése nélkül manapság már nem gondolható el. " HOGY AZ ORTODOX és protestáns megfigyelők milyen benyomá­sokkal távoztak el az örök városból a zsinat első ülésszakának bezá­rása után, erre elég idéznünk az egyházak ekumenikus világtanácsa megfigyelőjének, Dr. Vischemek a szavait. Amikor a pápa betegsé­ge következtében a megfigyelőket eltávozásuk előtt fogadni nem tud­ta, a bíborosállamtitkár tolmácsolta a pápa jókívánságait. Erre vá­laszolva Dr. Vischer a többi között a következőket mondotta; "Sza­badon megjelenhettünk a zsinat valamennyi munkaülésén és ismétel­ten tapasztalhattuk, hogy mekkora erőfeszítéssel igyekeztek állás­pontunkat megismerni, felfogásunk sajátos jellegét, tapasztalatain­kat, nehézségeinket megközelíteni. Biztos, nem sikerült e nehézsé­geket legyőznünk. Nem sikerült egy csapásra megszüntetni a köz­tünk lévő szakadást. Éppen ellenkezőleg; talán csak most látjuk iga­zán, hogy milyen hatalmas feladat előtt állunk, amikor Krisztusban való egységünknek új kifejezést akarunk adni. Ezért közülünk sokak­nak az elmúlt hetek a kezdet kezdetét jelentik. Sokáig kell még együtt dolgoznunk. Azt sem tudjuk, hogy mi lesz e munkánk eredménye. Egy azonbanbiztos, a zsinat heteinek tapasztalata bizonyítja, minden oldalról ősz intej óakarattal kívánják az együttműködést. Éppen ez az, amiért köszönetét kell mondanunk, éppen ez az, ami reménnyel tölt el bennünket. A zsinat és a sajtó. A ZSINAT első ülésszakának napjaiban déli 12 óra körül nemcsak a Szent Péter tér bejárata élénkült meg, nemcsak az örök várost lá­togató zarándokok várták, hogy a zsinat munkaülésének vége legyen és megjelenjenek a bazilika kapujában a zsinati atyák. A Szent Péter térre vezető Via Conciliazione elején is népes csoportok várták hogy vége legyen a kongregáció generálisnak. A világlapok munkatársai figyelték, hogy mikor hívják őket be a zsinati sajtóirodába és mikor közlik először élőszóban, majd egy órán belül 7 különböző nyelven írásban is az aznapi munkaülésről kiadott hivatalos jelentést.

Next

/
Thumbnails
Contents