A Szív, 1963 (49. évfolyam, 1-12. szám)

1963-03-01 / 3. szám

30 szaszerezte, ami elvétetett, de azért csak lopás vét az - mondá - hát ő bizony meggyónja. Mivel pedig a magyar nem bőbeszédű még a bűnei elmondásában sem s csak annyit említett, hogy ő bizony ma­lacot lopott a komájától, ő is épp úgy járt a lőcsfalvi pappal, mint a komája. Nos hát, Kaifás egy napon, mikor holdvilágtalan sötétséges volt az éjszaka, egyik süldőjét becsempészte kártérítésként Tóbiás koma óljába. Látja ám Tóbiás reggel, hogy az állomány megszaporodott. Nem tudta mire vélni, de örült néki nagyon, mert ő is kártérítés kötelme alatt állott s így nem kell a magáéhoz nyúlni, mert az új szaporulatból telik. Egy másik sötétséges éjszaka hát az ingyen jött süldőt nagylelkűen és nagy körültekintéssel visszacsempészte Kaifás koma disznóóljába. Ennek fejében aztán, mind a ketten megkapták a feloldozást, de ugyanakkor megszületett a híres nevezetes erkölcsi probléma, hogy megtörtént-e az igazságszolgáltatás eme furfangos jóvátétellel? Mert Kaifás ellopta Tóbiás malacát. Erre Kaifás malacát ellopta Tóbiás titkos kártérítés fejében. Kaifás jóvátette lopását, hogy ma­gáéból csempészett egy süldőt Tóbiásnak, Tóbiás ellenben nem a magáéból, hanem a kártérítés fejében kapott malacot csempészte vissza, gondolván, hogy az már az övé, hiszen neki adta valaki. Micsoda furfangos módja ez a jóvátételnek a magyar észjárás szerint! De hogy tényleg elégtétetett-e az igazságnak - azt az igen tisztelt olvasó közönség ítéletére bízzuk. A VIDÁMSÁG TITKA Egyik ismerősöm mindig vidám és derült. A mai rohanó és ideges kor• ban valóban ritka az ilyen. Pedig neki is van elég gondja és baja. Megkérdeztem tőle, hogyan tudja lelkét és kedélyét egyensúlyban tartani? így felelt:- Ha elmegyek hazulról, akkor búmat és bajomat bezárom a lakásom­ba. Ha pedig visszatérek, akkor meg kikergetem onnan. Azt akarta mondani, hogy sohasem engedi leikéhez közel a szenve­délyeket, nem tétlenkedik, mindig el van foglalva, így azután nem ér rá búsulni. Azt meg úgyis tudjuk, hogy az állandó tevékenység mennyi­re fontos a lelki egyensúly megőrzésében.

Next

/
Thumbnails
Contents