A Szív, 1963 (49. évfolyam, 1-12. szám)

1963-03-01 / 3. szám

3

helyzetben az életszentség. Vannak gyermekszentek, vannakcsalád- anyák, vannak egyházi tudósok, világi tudósok, vannak koldus, vannak gazdag szentek. A szentség minden állapotban elérhető, - maguk a szentek igazolják ezt.

Az életszentség azonban nem olyan, mint a kirakat, ahol minden árút megnézhetünk, mielőtt az üzletbe lépünk. Nemcsak annyi a szent, amennyi a hivatalosan kanonizált szent. Isten csodálatos életét számtalan, csak közvetlen környezetükből, vagy talán még azoktól sem ismert szentben is éli. Mindenki, aki a megszentelő kegyelem állapotában a főparancs Isten és emberszeretet törvényét hősies fokban éli állhatatosan mindvégig, Isten szentje.

HA MAGUNKBA fogadtuk az igazságot, hogy "megszentelődésünk" útja a főparancs: Isten és az emberszeretet gyakorlása, akkor tudnunk kell azt is, hogy a lehető legnehezebb dologra vállalkoztunk. Kettősségünk: testünk, lelkünk, állandó csatatérré avat bennünket. Szünet nélkül az önfeláldozás kelyhéből fogunk inni] ebből a sokszor édes, máskor keserű kehelyből. Mely mindazonáltal Isten akaratának kelyhe. Efezusi híveihez így; ír erről Sz. Pál (5,1-9);

"Kövessétek Isten példáját, mint kedves gyermekei. Éljetek sze- retetben, amint Krisztus is szeretett minket és jóillatú áldozati adományként ajánlotta föl magát értünk Istennek."

Az áldozati oltár, mely elé meghivattunk a szeretet és önfeláldozás oltára. Nem a magunk önzésének, parázna vágyainak, kapzsiságunknak, ocsmány beszédnek, - bálványimádásnak oltára. Ha Krisztust választottuk Mesterünknek, ha a Szentlélek temploma akarunk lenni, ha önmagunk helyett Istent állítjuk életünk oltárára, akkor életünk oltárán bemutatott áldozatunknak méltónak kell lennie Istenünkhöz.

Krisztus bemutatta a méltó áldozatot] élete minden pillanatát az Istennek áldozta. Erre hív meg minket is, hogy vele együtt, az áldo- zatánakkíséretébenszent és tiszta áldozatul Istenhez emeljük életűnNAGYBÖJT 3. VASÁRNAPJA

ÖNFELÁLDOZÁS