A Szív, 1963 (49. évfolyam, 1-12. szám)
1963-03-01 / 3. szám
2 környezetünknek a gazdagságot, ami Istentől jön. Ami kiterjed magunkon túl felebarátainkra és rajtuk keresztül visszatér Istenhez, minden jó örök forrásához. AMIKOR szentek életrajzát olvassuk, a könyvet becsukva könnyen csak a "rendkívüli" marad meg emlékezetünkben. A szentek életének rendkívülisége az, hogy a főparancsot hősi fokban gyakorolták. Mert ez az életszentség megdönthetetlen jele. Azzal, hogy Krisztusban megkereszteltettünk és a megszentelő malaszt állapotába jutottunk, szentek vagyunk. Egyéni bűneink leránthatják rólunk ezt a lelki öltönyt és súlyos búneink újra eltaszítanak az Isten-gyermekségtől. A megszentelő kegyelem állapotában élők között aztán fokozati különbség van, hiszen határa nincsen a tökéletességnek. A tesszalonikai hívekhez így ír Sz. Pál (I. 4,1.): "Isten akarata ugyanis az, hogy szentekké legyetek... Hiszen az Úr nem bűnös életre hívott minket, hanem szentségre Jézus Krisztusban, a mi Urunkban." Amikor Isten szent Fiát a földre küldte s itt mint gyermek, ifjú, felnőtt élt; dolgozott, szeretett, szenvedett, tanított; - élete a legszentebb minta előttünk. Mintegy képmás, amihez Isten bennünket hasonlít. Minél inkább hasonlít lelkünk az O cselekedeteihez, annál szentebbek vagyunk. Az idő, melyben O élt s melyben mi élünk most, az ország, a város, a házak, utcák, mellékes körülmények. A lelkűiét, az életmód, a gondolkodásmód és cselekvésmód az, amibenha- sordítanunk kell hozzá. Ez hősies életet kíván a felnőttől, aki már értelme és szabad akarata kifejlődésére jutott. Az Egyház példaképpen a szentség hírében meghalt vértanúk és csodákkal igazolt hitvallók közül kiemel egyetemet. Miért éppen ezeket? - kérdezhetjük. Hogy megmutassa, mennyire lehetséges minden időben, minden körülmények között, minden földi NAGYBÖJT 2. VASÁRNAPJA ELETSZENTSEG / /
