A Szív, 1961 (47. évfolyam, 2-9. szám)
1961-09-01 / 9. szám
10 A gyermeki érzületet akarta Krisztus tanításával is szívünkbe vésni. Ki merné a felséges Úristent atyjának szólítani? Krisztus maga hagyta meg, hogy így szólítsuk, ha imádkozunk: Mi Atyánk... Hányszor olvassuk szavait, mellyel arra buzdít bennünket, hogy A- tyánknak tekintsük az Istent! "Atyának se szólítsatok senkit a földön, mert egy a ti Atyátok: a mennyei. " (Mt. 23,9.) Arra tanít bennünket, hogy feltétlenül bízzunk Isten atyai gondviselésében, hiszen Neki még a mezők virágaira és az ég madaraira is gondja van. Kétségtelen tehát, hogy ezt a gyermeki érzületet mindenképp á- polnl kell lelkűnkben. Ez az Úr akarata. De lássuk már annak áldásait és megnyilvánulásait is. Általa először is imaéletünk lesz mélyebb és bensőségesebb. Szívesen, sokszor, bizalommal fordulunk meny- nyei Atyánkhoz. Megtanuljuk azt a közvetlen és gyermekded társalgási módot Istennel, melyben a szentek és az egyszerű, jámbor lelkek mindig kitűntek és kitűnnek. Ez az ima aztán a kegyelem és vigasz forrása lesz részünkre. A jó gyermek tiszteli atyját és mindig szívesen engedelmeskedik neki. Ebben nyilvánul meg leginkább szeretete. Aki atyját tiszteli, az nem hoz rá szégyent. A legnagyobb szégyen az atyára nézve: egy elfajzott fiú. Ilyen az, aki súlyos.bűnökkel bántja meg a mennyei Atyát. Ezért a jó keresztény mindenek felett kerüli abűnt és iparkodik jócselekedeteivel "dicsőíteni Atyját, ki a mennyben van." (Mt5,14.) Es amint az Úr meghagyta: "legyetek tökéletesek, mint mennyei Atyátok is tökéletes", (Mt 5,48.) nemcsak parancsait, hanem kívánságait is igyekszik teljesíteni. Nagy gondot fordít lelke tisztaságára. Es éppen az igazi és hamis jámborságnak megkülönböztető jele. A gyermeki érzület Istennel szemben a közé pú ton tart bennünket a könnyelműség és az aggályosság közt. Mert mennyei A- tyánkban nem a kérlelhetetlen bírót látjuk, aki csak arra vár, hogy lesújthasson ránk. Szerető Atyánk ismeri gyarlóságunkat; szán bennünket és szívesen megbocsát,ha megvan a jóakaratunk és ha alázatosak maradunk. A szenvedésben és a halálban nincs erősebb támaszunk, mint ez a gyermeki bizalom és ragaszkodás. Rendületlenül hisszük, hogy mennyei Atyánk szeret bennünket, és akkor is csak a javunkat akarja, mikor szenvedést küld ránk. Akarja, hogy megtisztuljunk, hogy érdemekben gazdagodjunk, és a mennyei dicsőségben magasra jussunk. A szerető lélek nehéz óráiban Krisztussal mondja: "Ne ü- rítsem ki a kelyhet, melyét Atyám adott nekem?" A pietas által bi-
