A Szív, 1961 (47. évfolyam, 2-9. szám)
1961-02-01 / 2. szám
34 Mert én nem születtem kátólikusnak. Életem első 32 évét protestánsként éltem le, s mi több, vérbeli protestáns voltam. Protestáns szülőktől születtem - apám episzkopális volt, anyám methodista. Protestánsnak kereszteltek, éspedig episzkopálisnak, bátyámat pedig methodistának. Protestánsként neveltek. Rendszeresen elküldték az episzkopál is, methodista, kongregációi és baptista vasárnapi iskolákba aszerint, hogy melyik volt közelebb a helyhez, ahol éppen laktunk. A különböző protestáns ifjúsági mozgalmak tagja voltam. Szüleim igazán "szabadelvű" protestánsok voltak, akik abban a meggyőződésben éltek, hogy az egyik egyház éppen olyan jó, mint a másik, csak az a fontos, hogy keresztény és protestáns egyház legyen. Amint ezek után elvárható, amikor férfivá értem, protestáns leányt vettem feleségül, egy buzgó lutheránust. Ekkor a családi egység kedvéért belekóstoltam a lutheránus hitbe. Ez azonban csak kóstoló volt, mert egy éven belül, a- nyagi megfontolásokból, máshová költöztünk, ahol néhány baptistán és pünkösdistán kívül mindenki methodista volt. Ismét tevékenységet vállaltam a methodista egyházban, és feleségem is csatlakozott hozzám. Ekkor határoztam el, hogy methodista lelkész leszek, s a szükséges tanulmányok elvégzése után azzá is lettem. Igen, 32 éven keresztül, gyermekkoromban és felnőttkorom jórészében környezetem protestáns volt és én is erősen ragaszkodtam a protestáns valláshoz. Ha volt valaha "fajtiszta" protestáns, én az voltam. Mindezt félelem nélkül meg merem mondani.Mitől is kellene félnem? A protestantizmussal való kapcsolatomból nagyon nagy hasznom volt. Mint protestáns ismertem meg Isten létezését, hatalmát és jóságos nagylelkűségét. Protestánsként tanultam meg,hogy Jézus Krisztus, Isten egyszülött Fia e világra jött, hogy engesztelést nyújtson az emberek bűneiért és minket az üdvösség útján vezessen. Protestánsként tanultam meg, hogy a Szent írást Isten szent Szavaként kell fogadnom és tisztelnem. Mint protestáns jutottam kapcsolatba sok kiváló, istenfélő emberrel, akiknek őszintesége és ősi keresztény szeretete nagyszerű ösztönzés volt számomra. Álnokság és hálátlanság volna részemről, ha letagadnám, hogy sok jó származott a protestantizmussal való hosszú kapcsolatomból. A keresztény igazmondás szellemében elismerem: szép idők voltak azok, olyan szépek, hogy még mindig nagyon kellemes érzés tölt el, valahányszor visszaemlékezem rájuk. De bárhogy is volt, változtatnom kellett rajta. L e I k i i sm e r e t e m kötelezett rá, hogy katolikussá legyek. * * * így vezeti be vallomását Whitcomb Pál,a katolikussá lett protestáns lelkész. Utána pedig érdekfeszítő módon leírja, hogy a Szentírás tanulmányozása közben miként fedezte fel a Szentírás"homályos" szövegeinek napnál is világosabb jelentését, miként győződött meg Krisztus istenségéről, Krisztus Titokzatos Testének mibenlétéről, hogyan erősödött meg benne a gondolat, hogy Krisztus Egy.
