A Szív, 1960 (46. évfolyam, 7-11. szám)

1960-11-01 / 11. szám

I

It4‘f/i temetők költészete

Gyújtsuk meg lelkűnkben az emlékezés mécsvilágát, hogy halvány fénye mellett futó pillantást vessünk olyan sírokra, amelyek ma már nem is léteznek. Eltűntek azokkal a temetőkkel együtt, amelyekben voltak.

Mert a temetők nem örökéletűek, elenyésznek ők is, mint az a sok-sok ember, akiket ölükbe fogadtak. De a sírkertek krónikása, aki egykor ott bolyongott a vízivárosi és tabáni temetők besüppedt sírjai,bozóttal benőtt korhadó fakeresztjei, ledőlt síremlékei között, kiböngészte, feljegyezte őket.

Eredeti és szívreható volt az a vers, amit egy postatiszt sírkövére vésettek barátai:

Negyven évig postakezelő voltam, kiosztottam sok-sok levelet, kinek örömöt, kinek bút okozván,

Bocsássatok meg! Isten veletek!

Szent Ágoston szavait idézte egy kereszttel ékesített síremlék: "Az ember, ki nem hisz az örök életben, örömök közt él, de szenvedések közt hal meg: de ki hiszi a mennyei életet, szenvedések közt él s örömmel adja lelkét az Úrnak. "

Bizonyára sokan ismerik a pesti Városliget magányos sírját is. Egy magát megnevezni nem akaró fővárosi ügyvéd nyugszik alatta, aki nagy vagyont hagyott Pest városra jótékony céllal. Utolsó kérése az volt, hogy itt temessék el és sírkövére csak ezt a szót véssék: Fűit - volt!

A sír iratok bokrétájába utolsó virágként kössük ezt az ismeretlen nevű halott fejfájáról lemásolt két sort:

"Csak mi rög volt vált itt röggé,

A szeretet él mindörökké!