A Szív, 1960 (46. évfolyam, 7-11. szám)

1960-07-01 / 7. szám

a püspökök már számos helyen ismételten meghirdettek, és amire a Szentatya az összes katolikusok figyelmét felhívta: súlyosan vétkezik az igazság és szeretet ellen az olyan vezető, aki a saját felelőtlensége folytán veszélyezteti saját, vagy mások életét, vagy egyéb javait. A felelőtlenség súlyos mértékét üti meg mindaz a vezető: aki autóvezetés előtt alkoholtartalmú italokat élvez, olyan mérték­ben, hogy az jelentősen csökkenti figyelő- és cselekvőképességét, aki túlságosan fáradtan, kimerültén hajtja kocsiját, aki akkora sebességgel rohan, hogy váratlan fordulat esetén kép­telen idejében lefékezni kocsiját, aki kellő tudás és gyakorlat nélkül hajt, aki a közlekedési szabályokat, főleg veszélyes helyeken, tudato­san semmibe veszi. Rendőri intézkedések aligha fogják megfékezni a kerekeken szá­guldó halált. Mert az ilyen intézkedések nem tudnak hatni az embe­rek lelkiismeretére. Az ember lelkiismeretét csak Isten kegyelme tudja befolyásolni. Ennek kiesdésére XXIII. János pápa a következő szép imát állította össze a gépkocsivezetők számára: "Mindenható Atya isten,Ák i az embert saját képedre teremtetted, tes­tébe halhatatlan lelket öntve, mely Teutánad vágyakozik, és a hit út­jain kíván elérni és Benned megpihenni, engedd nekünk, gépkocsiveze­tőknek,akiknek feladatunk testvéreink szolgálatában a világ útjait jár­ni, hogy érezzük súlyos felelősségünket, továbbá mutasd meg nekünk a szeretet és okosság ösvényét. Jézus,megtestesült Ige, aki itt lent bejár­tad a föld és tenger útjait, hogy elkerüld ellenségeidet, hogy meggyó­gyítsd a betegeket, hogy hirdesd a mennyek országát, h.gf oennünket erősekké és kitartókká a jóban, és őrizz meg minket állandóan a Te kegyelmedben. Szeplőtelen Szűz, aki a Gyermek Jézusnak támasza voltál a szám- kivetettség útjain, az Ifjúnak a Szent Városba való zarándoklásain ve­zérlője, Kálváriára mentében társa, most pedig, ó Mennybevitt Szűz, a világ Királynője, a jóság és irgalom Anyja, az ég útja és kapuja vagy, légy kegyes hozzánk földi vándorutunkban, óvj meg minket a lélek és test veszedelmeitől, amelyeknek szüntelenül ki vagyunk téve, tégy jók­ká és türelmesekké minket felebarátunk iránt, aki ránkbízza magát. Égi Lelkek, akik a Legfölségesebb hírnökeiként átrepülitek a tere­ket,mennyei szentek, főleg ti, akik apostolok, hithirdetők, Krisztus hor­dozói voltatok, esd jelek le számunkra élő hitet, amel y Istenhez irányít­sa életünket és mindig készenlétben tartson bennünket az utolsó útra az örök haza felé, ahol veletek együtt fogjuk Istent dicsérni mindörökké. Amen.” 15

Next

/
Thumbnails
Contents