A Szív, 1959 (45. évfolyam, 2-12. szám)

1959-03-01 / 3. szám

alapjában megegyeztek a szükségesség dolgában, és egyhangúlag meg is szavazták. Persze a részleteket illetően adódott néhány eltérő vélemény, de ezzel nem untatta a pap naplójának olvasóit. Hanem érdemesnek tartotta feljegyezni Katona gazda mikénti magatartását a szavazás egyhangúságát illetőleg. Mert bizony Katona gazda fel­állt és mindenki elrökönyödésére ellene szavazott.- De hiszen maga adta be az indítványt - szólt bele a lőcsfalvi pap - miért szavazna most a saját indítványa ellen?!- Hát ép ez! - indulatoskodott Katona Bácsi - megkövetem szé­pen, micsoda indítvány az, aminek még ellenzéke sem akad. Rös- telleném, hogy én csak olyan indítványt adtam be, amit senki sem ellenez. Azért kérem jegyzőkönyvbe vételét, hogy volt ellenzék. A megrökönyödött arcok erre szélesre tágultak, és kitört a visz- szatartott rötyögés a tisztelt tanácsban, mire, mivel "más tárgy nem lévén" az elnök tanácsosnak látta a gyűlést hamar berekeszteni. De a lőcsfalvi pap a gyűlés leírásával feljegyzését nem rekesz­tette be, hanem még holmi bölcs megjegyzéseket biggyesztett hoz­zá, ami mélyen belevilágít az emberi természet mélységes titkaiba. Ez pedig így szól: KATONA gazda áldott jólelkü felesége arról panaszkodott, hogy férje ura szüntelen azért háborgatja, hogy nem ellenkezik vele... Hát látott már ilyet az ember?! Más ember azért van oda, hogy min­dig az asszonyé az utolsó szó, ő meg azon erősködik, hogy én min­denre hamar Áment mondok, oszt azt követeli, hogy mindig ellenez­zem meg azt, amit mond, mert különben nem is érdemes kimonda­ni! Jaj nekem! Ilyen embert! Ez pedig elárulja a gazda magyaros, harcias jellemét, mert min­denért meg akar harcolni, még az igazáért is. Csak akkor ér vala­mit a kiharcolt igazság is, ha a győzelem mámora kíséri. . . HALOTT AINK: Mr. A. Bosnyák Sr. McKeesport, Pa Mr. L. Madarász, Detroit, Mich. Mr. S. Bugoci, Cleveland, Ohio Mrs. H. Sally, Park Ridge, III. Mr. J. Deák, Brantford, Ont. Can. Mr. J. Sebian, Painesville, Ohio Mr. A. Eitner, Cleveland, Ohio Or. E. Solty, Toronto, Ont. Can. Mrs. F. G.-Steiner, Dearborn, Mich. Mrs. J. Szilágyi, Hamilton, Ont.Can. Mr. D. Gregovski, Port Col borne, Ont. NYUGODJANAK BÉKÉBEN 1959. má/iciui 19

Next

/
Thumbnails
Contents