A Szív, 1959 (45. évfolyam, 2-12. szám)
1959-03-01 / 3. szám
akik ugyanazt a nevet viseljük, amelyet az első János is viselt a római pápák sorában, az övéhez hasonló életszentséggel, ugyanolyan lelkierősséggel tűnjünk ki, ha az Ur úgy akarja, az isteni kegyelem segítségével, egészen vérünk kiontásáig. " JUUUULHJUUUl & TÖRÖKORSZÁGBAN, Ankarában volt apostoli delegátus Roncalli érsek, amikor ugyanott működött P. Derecskéi, mint a magyarok és sok más nemzetiségű katolikus lelkipásztora. Egy alkalommal a bérmálási szertartás már vagy egy órája be- bejeződött, amikor egy magyar kislány megkésve megérkezett bér- maanyjával. Az érsek nagy kedvességgel visszament a sekrestyébe, felöltözött ismét teljes díszbe, és megbérmálta az elkésett kislányt. A második világháború a keresztény országokat két pártra osztotta, és igen éles ellentéteket idézett elő. Mind a francia, mind az olasz kápolna Ankarában követségi területen volt. Roncalli érsek mind a két párton álló híveknek közös atyja akart maradni. Egy alkalommal, húsvét utáni második vasárnap, a Jó Pásztorról szóló evangéliumot olvasta fel a magyarok magánkápolnájában, ahol mindkét részen álló hívek könnyebben réáztvehettek a szentmisén. Utána kifejtette, hogy jó pásztora akar maradni mind a két tábornak. Sok elfoglaltsága között lelki dolgait sohasem hagyta el. Ha nappal nem volt rá ideje, éjszakáját fordította lelki olvasmányra. Nagyon szerette Segneri olasz jezsuita népmisszionárius müveit. Szívesen prédikált és tartott előadásokat, lelkigyakorlatokat. Nagyon örült, hogy Törökországban nemcsak diplomata, hanem lelkipásztor is lehetett. 1944. december végén jött el utoljára Ankarába, hogy tőlünk búcsúzzék és párizsi nunciusi megoizatását elfoglalja. Többek közt mondta, hogy fáj neki, hogy Párizsban csak nuncius, diplomata lesz, és nem lesz egyúttal lelkipásztor is. Azt tervezgette, hogy ott pie- monti honfitársaival fog foglalkozni, akik közül sokan éltek Párizsban. Mindnyájunknak igen jó emlékünk maradt róla. Igazi jóságos atya és lelkipásztor volt. 1959.m&iciui 5