A Szív, 1959 (45. évfolyam, 2-12. szám)

1959-09-01 / 9. szám

Az első századokból nem sok írásbeli emlékünk maradt fenn a nagybetegek szentségének kiszolgáltatásáról, de ennek nyilvánvaló oka az, hogy a régi keresztény írók többnyire csak azokat a tényeket jegyezték le, amelyek az Egyház nyilvános közéletét érdekelték. Hallgatnak viszont az egyes egyénekre vonatkozó lelkipásztori tevékenységről. Azt sem igen említik, hogy valaki a halálos ágyon felol- dozásban részesült, pedig ez kétségtelenül előfordult. Annál kevésbé hozzák szóba a nagybetegek szentségét, amelyet a bűnbánat szentségével együtt szolgáltattak ki a betegeknek. Ha még manapság is ritkán hallunk szentbeszédeket a nagybetegek szentségéről, ne csodáljuk, hogy nem igen maradt fenn ennek emléke az első századok irataiban.

Azonban már Origenes (185-254) beszél egy hetedik eszközről, a- mely révén elnyerhetjük bűneink bocsánatát, és idézi Szent Jakab levelének fenti szavait a nagybetegek szentségéről.

De beszél erről Aphrates püspök is, aki a 3. század végefelé született, a niceai zsinat (325), Szent Ágoston (354-430), Aranyszájú Szent János (344-407), Szent Hypatius (366-446), I. Ince pápa (402- 417), Szent Launoma életrajzírója (550), Dynamius (500 körül), Szent Béda (674-735) és Szent Bonifác püspök is (675-754), hogy csak a nyolcadik század előtti írókat említsük. Ebből is látszik, mennyire "alapos" a protestáns írók történelemtudása, akik azt állítják, hogy a nagybetegek szentsége csak újabb "találmány" és csak a 12. században "vált szentséggé".

Mennyivel elfogulatlanabb náluk a tudós, protestáns Leibniz, aki őszintén beismeri: "Azutolsó kenetet illetőleg nincs szükség hosszas magyarázatra: mind az írás szavai, mind azoknak egyházi magyarázata, amire a katolikusok biztosan támaszkodhatnak, mellette bizonyítanak. És valóban még mindig megvan abban a jól előkészült lélekre nézve a szentségnek az a folytonos és soha nem csalatkozó e- reje, amelyet neki Szent Jakab apostol tulajdonít, midőn e szentség használatát jelzi, s amelyet ő a bűnbocsánatba, s a hit és erényben való megerősítésbe helyez. Ez pedig sohasem szükségesebb, mint az életveszélyben s a halál borzalmaiban. "

Luther és Kálvin már kevésbé voltak elfogulatlanok és elvetették, sőt ki gúnyolták a nagybetegek szentségét. Miért? Mert Szent Jakab ugyanabban a levélben, amelyben leírja ezt a szentséget, világosan kijelenti: "Mit használ, testvéreim, ha valaki azt mondja, hogy van hite, cselekedetei azonban nincsenek? Vájjon üdvözítheti őt a hit?... Te hiszed, hogy egy az Isten? Jól teszed. Ezt azonban az ördögök is hiszik, és mégis rettegnek... Látjátok tehát, hogy tettek által igaALAPÍTÁSA 137