A Szív, 1959 (45. évfolyam, 2-12. szám)
1959-09-01 / 9. szám
A BANAT 119 A bánat Sokan annyira belemelegednek a lelkiismeretvizsgálatba, hogy a bánatról egészen megfeledkeznek. Pedigabánat olyan lényeges része a gyónásnak, hogy nélküle Isten nem bocsátja meg bűneinket, tehát érvénytelenül, hiába gyónunk, sőt, ha vétkes hanyagságból marad el a bánat, még szentségtörést is követünk el az ilyen gyónással. Nagyon fontos tehát, hogy világosan láttsuk, mi az a bánat, és milyen bánatra van szükségünk a jó szent gyónáshoz. Nem minden bánat elégséges ugyanis a bűnbocsánathoz. Természetes bánat Ha egy betörő csak azért bánja bűnét, mert elfogták, és börtönbe került miatta, ha egy sikkasztó csak azért érez lelkiismeretfurda- lást, mert az újságok nyilvánosságra hozták hitványságát és tönkrement a becsülete, ha egy "leányanya" csak azért gyötrődik, mert bukásának komoly következményei vannak, ha egy kicsapongó életet élő fiatalember csak azért akar szakítani bűneivel, mert azok miatt tönkrement az egészsége, akkor mindez segítheti ugyan őt a jó útra térésben, de a bűnbocsánathoz az ilyenfajta bánat nem elegendő. Ezek a bűnösök ugyanis csak bűneik evilági, természetes következménye miatt bánják bűnüket, azaz csak természetes bánatuk van, amelyből az Istenre való tekintet teljesen hiányzik. Ezért legfeljebb a törvényszék, a társadalom, vagy barátaik fognak megbocsátani neki, de Istennel így nem tudja rendezni az ügyét. Természetfeletti bánat Bánatunknak csak akkor van bűnbocsánatot kiesdő ereje Istennél, ha azért bánjuk bűnünket, mert azzal Istent megbántottuk, az O földi és túlvilági büntetését megérdemeltük, a mennyországot elvesztettük, vagy legalábbis a mennyei boldogságunk számára oly értékes időt és érdemszerzési alkalmakat elfecséreltük, akkor ez a bánat már természetfeletti, és bűneink bocsánatát is elnyerhetjük vele. Azonban még a természetfeletti bánatnál sem mindegy, hogy mi indít minket a bűneink feletti bánkódásra. Természetfeletti indítóokaink különbözősége szerint kétféle természetfeletti bánatot különböztetünk meg: a tökéletes bánatot, amely szentgyónás nélkül is eltörli a bűnt, és a tökéletlen bánatot, amely csak bizonyos szentségek felvételével társulva szerzi vissza számunkra az istengyermeki élet kegyelmét.