A Szív, 1959 (45. évfolyam, 2-12. szám)

1959-09-01 / 9. szám

92

AZ ÉGBŐLSZÁLLOTT KENYÉR

áldozást. Eddig a szigorú böjti rendelkezések, vagy a betegség sokakat visszatartott a gyakori szentáldozástól. Az új rendelkezések óta csak egyetlen oka lehet annak, hogy valaki továbbra is rendszeresen távolmarad az Ur Asztalától: a bűnben való megátalkodottság. Ez még világosabb lesz előttünk a következő fejezet elolvasása után.

Milyen gyakran áldozzunk?

Az Egyház változatlanul csak az évi egyszeri áldozást írja elő súlyos bűn terhe alatt. Ennek az előírt áldozásnak az ideje nagyböjt első vasárnapjától Szentháromság vasárnapjáigterjed, tehát 100 napot ad rá az Egyház. Aki ebben az időszakban legalább egyszer nem veszi magához az Elet Kenyerét, az a kárhozatnak néz elébe, ha ilyen állapotban kerül Isten ítélőszéke elé. "Bizony, bizony mondom nektek: Ha nem eszitek az Emberfia testét és nem isszátok az ő vérét, nem lesz élet bennetek " - figyelmeztet napnál világosabban az Ur Jézus. (János 6, 53.) Az áldozás Idejének meghatározását pedig Egyházára bízta.

Az Egyház előírása az egész világra vonatkozik, az eszkimókra éppúgy mint a kínai, vagy orosz katolikusokra. A világ némelyik táján nagyon kevés a pap, s a híveknek szinte lehetetlen gyakrabban járulniuk szentáldozáshoz. Ez az értelme annak, hogy általános előírásában ily keveset követel csak meg az Egyház.

Nagyon helytelenül értelmezné azonban valaki Krisztus kívánságát és az Egyház tanítását,ha azt hinné, hogy az évi egyszeri szentáldozással beérheti, s az mindenkinek elégséges lelke táplálására és ö- rök üdvössége biztosítására.

Már pusztán az a tény is, hogy az Úr Jézus kenyér, azaz táplálék színe alatt nyújtja magát nekünk, világosan arra mutat, hogy amint gyakran és rendszeresen tápláljuk testünket, éppúgy lelkünket is gyakran és rendszeresen kell táplálnunk. S amint erősebben tápláljuktes- tünket, ha nehezebb, kimerítőbb testi munkát végzünk, éppúgy erősebben kell táplálnunk lelkünket, ha a lelki életben nagyobb nehézségekkel kell megküzdenünk, vagy nagyobb magasságokba törekszünk.

Azért az Anyaszentegyház a pápákon, püspökökön és a papokon keresztül ismételten és nagyon komolyan buzdít mindenkit, hogy gyakran és rendszeresen járuljon szentáldozáshoz. Ennek a buzdításnak csak szűkmarkúan tesz eleget az, aki havonta csak egyszer járul szentáldo záshoz. Teljesen magátólértetődő, és egyáltalán nem rendkívüli buzgóság, vagy életszentség jele, ha valaki minden vasár- és ünnepnap megáldozik, amikor résztvesz a szentmisén. Ezt termé-