A Szív, 1959 (45. évfolyam, 2-12. szám)

1959-09-01 / 9. szám

A TESTI ELŐKÉSZÜLET 91 A vízivás többé nem szegi mega szentségi böjtöt. Tehát bár­mikor, akár még áldozás előtt, vagy közben is ihatunk vizet. Fog­mosás, toroköblögetés közben lenyelt víz miatt sem kell senkinek sem aggodalmaskodnia. Egyéb folyadékokat, az alkoholtartalmúakat kivéve,az ál­dozás előtt egy óráig szintén ihatunk. Tehát ha valaki a 9 órás misé­re megy, s tudja, hogy kb. negyed tízkor kezdődik az áldoztatás, ak­kor negyedkilencig ihat kávét, teát, narancslevet, tejet, s minden egyébfajta italt, amelynek nincs semmi szesztartalma. Szilárd ételeket és szeszes italokat az áldozás előtt három óráig vehetünk magunkhoz. Tehát ha valaki'a 12 órás misére megy, ahol negyed egy tájban áldoztatnak, egészen negyed tízig nyu­godtan reggelizhet. Vagy aki délutáni misén vesz részt, vagy éjféli misén, nyugodtan megebédelhet, vagy vacsorázhat előtte, csak arra kell ügyelnie, hogy három órával az áldozás előtt befejezze az étke­zést. Utána azonban még két óráig ihat nem szeszes italokat, mint fentebb említettük. Az időszámítást pontosan meg kell tartanunk, tehát ha el­számítottuk magunkat, és akár egy perc is hiányzik még a megkívánt három, vagy egy órából, nem járulhatunk szentáldozáshoz. Okosan tesszük azért, ha nem megyünk el a végletekig és nemhalasztjukaz utolsó percekre az étel vagy ital magunkhozvételét. Nem használhat - jukfel ezentúl a különféle időszámítások közötti különbséget sem, te­hát ha valaki utazás közben előre, vagy hátra kell hogy igazítsa órá­ját, akkor is valóságos három, illetve egy órás böjtre köteles. Az éjféli misékre ugyancsak az újabb böjti rendelkezések érvényesek, tehát nem ehet valaki éjfélig, mint azelőtt, ha éjféli misén akar ál­dozni. A betegek a fenti engedményeken kívül mégegy további kedvez­ményben részesültek: orvosságot bármikor vehetnek magukhoz, akár szilárd, akár folyékony alakban. Ehhez orvosi véleményre, vagy a gyóntatójuk engedélyére sincs már szükség, az egyedüli fel­tétel, hogy valódi betegségről és valódi orvosságról legyen szó. Nincs szükség a gyóntató előzetes megkérdezésére a többi ese­tekben sem, az ételeket vagy folyadékokat illető böjtre vonatkozólag. Mindenki élhet az új engedményekkel, bár a Szentszék ugyanakkor buzdít is mindenkit, hogy ha képes rá, tartson csak hosszabb böjtöt. A rendkívüli és nagylelkű engedmények oka az, hogy az Egyház így meg akarja könnyíteni a hívek számára a rendszeres éb'gyakori szent­

Next

/
Thumbnails
Contents