A Szív, 1959 (45. évfolyam, 2-12. szám)

1959-09-01 / 9. szám

86 AZ ÉGBOLSZÁLLOTT KENYÉR A görögkatolikusok az Egyház jóváhagyásával, ősi hagyományos szokásuk szerint kovászos kenyeret használnak az Oltáriszentség anyagául. A latin szertartású pap csak kovásztalan, a görög pedig csak kovászos kenyérrel misézhet, de egymás templomában is be- mutathatjákaszentáldozatot. Ugyancsakáldoztathatnak egymás temp­lomában is, ha szükség van kisegítésükre. Ilyenkor azonban saját szertartásuk szavait használják. Ugyancsak megengedett a hívőknek hogy a másik szertartású római katolikus templomban áldozzanak. A szőlőbornak természetesnek kell lennie, ízesítő, színesítő a- nyagok hozzáadása nélkül és 5-20 % alkoholtartalommal kell rendel­keznie. Ha nincs meg a kellő alkoholtartalma, bor-alkohollal kell azt pótolni, midőn még a bor egészen új. Némi vízzel is felönthető a bor. Aszalt szőlőből sajtolt nedűvel is szabad misézni, ha annak íze, színe és szaga borra vall. Forró égöv alatt tartózkodó misszi­onáriusok nem ritkán csakis így juthatnak miseborhoz. A misebor bármilyen színű lehet. Misézéshez érvénytelen anyag azonban mindennemű gyümölcsbor, lőre, ecet, pálinka és műbor, mégha igazi bor alkatrészeiből is vol­na összeállítva. A pap felajánláskor csekély vizet elegyít a kehelybe töltött bor­hoz. Ez néhány cseppnyi legyen csak. Ha a víz mennyisége a bor harmadát meghaladja, főleg, ha gyenge borról van szó, kétessé vál­hat a szentmise érvényessége. Az utolsó vacsorán, akkori szokás szerint, Krisztus Urunk is vízzel vegyített bort használt. Ez a mi­sénél használt vízzel való vegyítés eredete. Ugyanakkor azonban szépen jelképezi a kereszten Jézus Szívéből kiömlő vért és vizet, valamint a hívek és Krisztus egyesülését a Titokzatos Testben, a- mely főleg a keresztvíz és az Oltáriszentség által megy végbe. Az átváltoztatás szavai Átváltoztatás előtt a pap elmondja az utolsó vacsora történetét, utána pedig az ostya fölé hajolva, Krisztus nevében, személyében és hatalmával kijelenti: EZ AZ EN TESTEM. Majd folytatja az utolsó vacsorán történtek elbeszélését, s ugyan­csak a kezében tartott kehely felett kiejti a krisztusi szavakat: EZ AZ ÉN VÉREMNEK KELYHE , AZ Új ÉS ÖRÖK SZÖVETSÉGÉ, A HIT TITKA, AMELYET ÉRTETEK ÉS SOKAKÉRT ONTOK A BŰNÖK BOCSÁNATÁRA. Az áltváltoztatás lényegéhez csak a ritkítottan szedett szavak tar­toznak.

Next

/
Thumbnails
Contents