A Szív, 1959 (45. évfolyam, 2-12. szám)
1959-09-01 / 9. szám
AZ ÁTVÁLTOZTATÁS HATALMA 87 Az átváltoztatás hatalma Az utolsó vacsorán az Ur Jézus csakis az ott jelenlévő apostoloknak adta a felhatalmazást és megbízást: "Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre. " Ez a fenséges, isteni hatalom átszállóit az apostolokról az általuk felszentelt püspökökre és papokra. Minthogy az átváltoztatás hatalma szoros összefüggésben van a pappászenteléssel, attól egyetlen érvényesen felszentelt papot sem lehet semmiféleképen sem megfosztani. Isteni örök végzés folytán birtokában marad ennek a hatalomnak a hitehagyó, a lefokozott, az eretnek, szakadár, kiközösített pap is, egészen utolsó leheletéig. Ugyanez áll az eretnekké, vagy szakadárrá lett püspökök által felszentelt papokra is, mindaddig, míg az újabb pappá és püspökkészen- telésnél megtartják az érvényesség feltételeit, s ezzel az apostoli folytonosságot. Amint azonban ez megszűnik, az érvénytelenül felszentelt püspökök és papok már nem képesek érvényesen kiejteni az átváltoztatás szavait. Így szűnt meg az Oltáriszentség a protestánsoknál (még az anglikánoknál is) az idők folyamán, jóllehet egyes felekezetekben még mindig használják az átváltoztatás szavait, s talán ők maguk sincsenek tudatában, hogy azok nem hozzák létre az Oltá- riszentséget. A keleti szakadár egyházban azonban fennmaradt a jogfolytonosság és még ma is érvényes az átváltoztatás. Ki áldoztathat? A szentáldozás rendes kiszolgáltatója az áldozópap, vagy mai elnevezése szerint csak egyszerűen: a felszentelt pap. Rendkívüli kiszolgáltatója pedig a szerpap (diákon), aki a mai szokás szerint még szeminarista, azaz tanulmányait végző papnövendék. Ma a szerpap csak fontos okból, pl. a plébános távolléte, vagy komoly akadályoztatása esetén, annak kifejezett, vagy feltételezett engedélyével áldoztathat. Az ősi egyházban, főleg az üldözések idején nem ritkán megesett, hogy a kisebb rendekben lévő papnövendékek, vagy akár a világi hívek vitték el a Szentséget a betegekhez, vagy foglyokhoz. Sőt a hívek azt is megtehették, hogy otthon maguknál tartották az Oltári- szeritséget és sajátmagukat megáldoztathatták. Hasonlót olvashatunk az újabb idők egyházüldözéseinek történetében is. Ma is megengedett, hogy végs ő szükség esetén az Oltári- szentséget bárki kiszolgáltassa, pl. beteghez vigye, akihez a pap nem juthat el, vagy sajátmagát megáldóztassa. Ugyanígy bárki megmentheti az Oltáriszentséget az égő templomból, vagy a meggyalázás elől, ha nincs a közelben pap, aki gondoskodhatna erről.
