A Szív, 1959 (45. évfolyam, 2-12. szám)
1959-08-01 / 8. szám
16 AZ ISTENGYERMEKSÉG TITKA Minden növény csak bizonyos magasságra nő meg, s meghatározott alakot vesz fel. Az állatok különböző fajai szintén meghatározott módon fejlődnek, nincs módjuk arra, hogy a végtelenségig tökéletesedjenek. Még az emberi értelemnek is megvannak a korlátái, amelyeken nem léphet túl. Egyedül az életszentségnek nincsenek határai. Hiszen alapja, a kegyelem, az isteni természetből való részesedés, s azért végtelen, miként az Isten. Oráról-órára, napról-napra gazdagodhat, növekedhet, nemesebbé válhat. Sose érkezik el egy olyan határhoz, amelyen túl már nem haladhat. Minden újabb kegyelem kibővíti természetünk befogadóképességét. A kegyelemnek minden foka végtelenül értéke^. Sokkal értékesebb, mint a teremtett világ együttvéve. S még értékesebbé teszi a tény, hogy állandóan növelhető. Minden természetfeletti cselekedet, amelyet a kegyelem állapotában viszünk végbe, újabb kegyelmeket érdemel ki Istentől. Rövid időn belül megkettőzhetjük így életszentségünket, azaz másszóval a megszentelő kegyelmet, amely lelkünket éke?- síti. Minél nagyobb fokban vagyunk birtokában a megszentelő kegyelemnek, annál könnyebben és annál nagyobb fokban tudunk újabb kegyelmeket kiérdemelni jócselekedeteinkkel. Mily buzgón fáradoznak a tőzsdeügynökök azon, hogy rövid időn belül nagy vagyonra tegyenek szert! Ha Isten gyermekei ugyanily leleményesek lennének, s ugyanily buzgón fáradoznának azon, hogy i- gazi gazdagságra tegyenek szert, amit egy szikrából kipattant láng nem hamvaszthat el pillanatok alatt, hanem ami örökre megmarad, mennyivel könnyebben biztosíthatnák örök gazdagságukat és boldogságukat! Így szerzett vagyonukat nem földi bankár váltaná be, hanem a náluk végtelenül gazdagabb Isten. Kövessük Szent Pált, aki megfeledkezett arról a tökéletességről, amelyet már elért, és arra törekedett, hogy elérje mindazt, ami még előtte van. "Felejtem, ami mögöttem van, s az előttem lévő után rugaszkodom. Futok a kitűzött cél felé... " (Filipp. 3, 13.14.) Az A- postol hatalmas iramban törtetett az életszentség felé, mi azonban nem sietünk. Sőt gyakran meg is állunk, mintha teljesen kielégítene minket az életszentségnek az a csekély foka, amelynek már birtokában vagyunk. Az Apostol még nem tekintette magát tökéletesnek, pedig fáradhatatlan munkája, számtalan szenvedése, dicsőséges csodái máris rendkívüli életszentségről tanúskodtak. Ő még magasabbra vágyott, még nagyobb tökéletességre törekedett. Az életszentség végtelen lehetőségeihez viszonyítva, mi is tartsuk csekélységnek azt,
