A Szív, 1959 (45. évfolyam, 2-12. szám)
1959-06-01 / 6. szám
zalmas valóságot - többségben angolok lévén - hidegvérrel vették tudomásul. Egy idó'sebb úr felkelt helyéről és berendelte a stewardest, és azt mondta: "Mielőtt a mennyországban találkoznánk, valamennyi- üket vendégül látom. " Pezsgőt és wiskyt rendelt. Az utasok elfogadták a szokatlan meghívást és több mint félórán keresztül, jókedvben ropták végig a levegőben a haláltáncot. Azaz, csak látszólag. Mert az idegtépő pillanatokban az alkoholos mámor csupán részben csökkentette jogos halálfélelmüket. Legalábbis egyikükön világosan látszott, hogy tudatosan készül a következő sorsdöntő pillanatokra. Ez az utas egy önkéntes száműzetésre ítélt, idősebb magyar menekült volt, aki míg jobbkezével koccintott, balkezében rózsafűzért morzsolt és a nemzetközi társaság erőltetett mosolya mellett is az örök élet kapujára gondolt, "istennek szent Anyja, imádkozzál érettünk bűnösökért, most és halálunk óráján. Amen." - ismételgette szívbőljövő fohásszal az Üdvözlégy szavait. Végre, mikor már minden reményt feladtak, negyvenpercnyi e- rőlködés után sikerült kiszabadítani a repülőgép kerekeit, és megkezdődhetett a leszállás. Míg ők ott fenn vártak a halálra, lenn várakozó barátaik és hozzátartozóik kétségbeesve nézték a rettenetes küzdelmet. A hölgyek közül sokan elájultak, a férfiak idegesen tördelték kezüket. Most a drámai feszültség egyszer re sírásban és nevetésben oldódott fel, amint a gép lassan megkezdte körözését a föld felé. A tűzoltók pedig dolgukvégezetlenül ültek kocsijaikba. A Mindenható jósága megkönyörült az utasokon. ;ic Eddig szól az igaz történet. Rádöbbenthet azonban minket arra, hogy repülés előtt ne csak földi életbiztosítást kössünk, hanem - ami még fontosabb - örök életünket is jóelőre bebiztosítsuk. Mert sokszor egy pillanat alatt érkezünk el az örök élet, vagy az örök kárhozat kapujába, nincs idő se koccintásra, se imára. Sose szálljunk repülőgépre - de autóba még kevésbé! - anélkül, hogy lelkünk üdvösségét bebiztosítottuk volna! Ha súlyos bűn terheli lelkünket, szabaduljunk meg attól egy őszinte és buzgó szentgyónásban, vagy ha erre már nincs módunk, utunk előtt indítsuk fel a tökéletes bánatot. Jusson ez eszünkbe, valahányszor a repülőtéren várakozunk és szemünk az ott elhelyezett életbiztosítási automatákra e- sik. Mennyivel fontosabb lenne, hogy gyóntatófülkéket is helyeznének a várótermekbe, ahol azt is bebiztosíthatnánk, ami minden földi kincsnél fontosabb és értékesebb számunkra: ÖRÖK ÉLETÜNKET! 10 A Szív
