A Szív Nagy Képesnaptára az 1954. évre (1953)

Sinkó Ferenc: Isten udvara

tesztek. Egy krajcár hiányzik a pénzemből. Ha engedem, holnap egy zsákkal loptok meg.

Ostor csattogott és egy asszony sikoltozott. A jó ember felháborodva fordult Péterhez.

— Remélem ezt megtoroljátok ? Ilyen aljas, gonosz uzsorás, aki ennyi rabszolgát tart magának. Biztosan a pokol fenekére kerül, úgy-e?

Péter csöndesen a jó ember felé fordította a fejét.

— Ennél a rabszolgakereskedőnél szolgálsz ezentúl.

A jó ember felháborodott.

— Ez a jutalom jóságomért? Érdemes akkor jónak lenni ?

— Vállalod, vagy nem vállalod ? — kérdezte szigorúan Péter.

De a jó ember egyre csak kiáltozott.

— Ez a jutalmam, ez a jutalmam?

Péter megragadta a jó ember karját.

Ez a próba sem sikerült. Újból megfordította a botját és más vidéken állottak egy békességes ház udvarán. Az udvaron két gyönyörű gyermek játszadozott. Az anyjuk éppen vizet merített a kúton.

— Azt az asszonyt el kell venni a gyerekektől, — szólt Péter — és fel kell vinni az Isten udvarába. Segítesz nekem?

A jó ember szeméből kicsordult a könny.

— Péter! Nincs bennetek irgalom? Miért veszitek el ettől a két gyönyörű gyermektől édesanyjukat? Hát irgalmas az Isten, hogy ilyent megenged ?

EGY HANG zendült meg a jó ember háta mögött, mint mikor husvétkor meg- kondul a harang.

— Kételkedsz bennem, jó ember?

A Gazda állott a hátuk mögött. A jó ember rá akarta emelni szemét, de szemei kápráztak. Könnyein keresztül, úgy látta, hogy a Gazda arca végtelen közel van és ugyanakkor végtelen távol. Azt sem tudta hirtelen, hogy csillag-e, amit lát, vagy a Gazda szeme. Feljajdult újból.

— Én Uram, Isten, nem tudlak szin- ről-szinre látni. Bizonyosan elkárhoztam.-— Nem kárhoztál el. Jó vagy, csak jóságodban több a gyengeség, mint az erő, és több a menekülés, mint a szembeszállás. Pedig akinek én azt parancsolom, hogy sziklát emeljen, adok hozzá erőt is neki. Nem bízol bennem eléggé. Pedig aki engem szolgál, a gonoszok házában is engem szolgál. Nem hiszed-e, hogy mindenre vigyázok, ha a csillagokat is megszámlálom minden reggel.

Tenger vize kékellett nem messze tőlük. A Gazda rámutatott.-— Látod azt a tengert ? Szállj le a fenekére, és markolj fel egy csomó kavicsot.

A jó ember leszállt a vízbe és felhozott egy marék kavicsot.

— Harapd ketté ezt a kövecskét!

Kiválasztott egy követ és odanyuj- totta a jó embernek. Az kettéharapta. Két bogárka perdült ki a kőből.

— Ezeknek is gondját viselem. Hogyne vigyáznék akkor a két gyönyörű gyermekre? Menj vissza a galagonyatövises ösvényen. És szenvedj több bizalommal.

SINKO FERENC.

65