A Szív Nagy Képesnaptára az 1954. évre (1953)
Elmélkedések az evangéliumról
« ... egy szamaritánus pedig arra utazván, kónyórü- letre indula... » « ... De ki az én felebarátom ? Felelvén pedig Jézus, mondó: Egy ember méné Jeruzsálemből Jerikóba és rablók közé juta, kik meg is foszták őt és megsebesítvén, félholtan hagyok öt és elmenének. Történt pedig, hogy egy pap jött le azon az utón és látván őt, elméne mellette. Hasonlóképpen egy levita is. Egy szamaritánus pedig arra utazván, könyörületre indula és hozzája menvén, beköté sebeit, olajat és bort töltvén azokba és föltevé őt barmára, a szállásra vivé és gondját viselé... E három közül kiről véled, hogy felebarátja volt annak, ki a tolvajok közé jutott? Amaz pedig mondó: Aki irgalmasságot cselekedett vele. És mondó neki Jézus: Menj s te is hasonlóképpen cselekedjél. » A szenvedő ember mellett elmennek először azok, kiknek részvéte szükkörű s kik nem éreznek közösséget vele, mert idegenek. Papok, leviták tán a templomba sietnek, tán fontos közügyektől rá nem érnek. Elég az hozzá, hogy az, aki az útszélen fekszik, nem az ő testvérük. Nem érzékenyülnek el, nem indulnak meg a látásán. De jön a szamaritánus, könyörületre indula s szolgálatát fölajánlja. Lélekkel jön feléje és kimutatja, hogy a sebesültet a szivén hordozza. Az igazi felebarát, aki barát s nemcsak ad, hanem tesz. Aki szerető, segitő viszonyba helyezkedik a szenvedővel s lelkének erejét önti rá. Ne alamizsnákat adjunk, hanem örömet és szeretetet. Ez a szociális érzés, ez a krisztus szeretet. 116
