A Szív Nagy Képesnaptára az 1954. évre (1953)

Sinkó Ferenc: A messziről jött asszony

A szorongás még nagyobb lett ángyom szivében. Gyorsan beszélni kezdett:

— Legjobb ilyenkor a hivesen! Keresni valahol egy bokrot, vagy egy nagy körtefát és lefeküdni alá- ja.

— Sietős az utunk.

— Messzi megy ugy-e? — kapott a szón Maris ángyom.

— Nagyon messze! Mindnyájan messzire megyünk.

— Csak igy egyedül ? — kérdezte most már feszitett közönbösség- gel ángyom. Tudta, hogy jó nyomon van.

— A hitves párom elmaradt — szólt az idegen asszony. — Egy kis asztalosmunkája akadt itt Ságon.

— Ejnye! Maga meg nem várta meg?! — csóválta fejét Maris ángyom.

— Nem kaptam a városban tejet. Gondoltam itt kapok... Nagyon óhajtom.

Ángyom csupa szeretet lett.

— Ehen! Értem. Biztos várandós, drága gyerekem!... Tudom, tudom, hogy van az... No gyöjjön

be hozzám... Van otthon tejecském, hála Istennek... Van... Kettőt fejünk... Jancsi bátya sincs otthon, a vén bűnös... Tudja Jancsi bátya az én uram...! Vén korhely szegény feje. Most is valahol a harmadik határban barangol... Iszik. Nem győzök annyit imádkozni, ameny- nyit az káromkodik.

Az idegen barna asszony bólintott és mosolygott. Ángyom folytatta:

— Ó, aranyom, a rossz családi élet nagy kereszt az asszony nyakán... A maga hites párja biztosan nem olyan, mint Jancsink!

— Nem bizony — mosolygott az asszonyka, —nem!

— Nem is tudja akkor, mi a kereszt!

Amaz megállt és ráemelte ángyomra a szemét. Olyan volt a nézése, hogy annak elállt tőle a lélekzete.

A házak fölött a kertek alól átömlött az országúira a déli muzsika a vízpartról. A napsugarak pengve szikráztak, mint a fényes cimbalomhúrok. Maris ángyom kezében

104