Állatorvostudományi Főiskola - kari tanácsülés, 1959-1960

1959. december 3. - 1. Termelőszövetkezti mozgalom elősegítése - 2. Az 1960/61. tanévre való felvételek előkészítésének munkaterve - Jelenléti ív

-3­termelőszövetkezetekbe való belépése folytatódjék, mert a szocia - /^Izmus teljes mértékben csak igy győzedelmeskedhet a falun. Nagy gondot kell fordítani az újonnan megalakult termelőszövetkezetek gazdasági, szervezeti és pSlitikai megerősítésére. A termelőszövet­kezetek vezetését az állam 1960-ban is, az ez évihez hasonló elvek szerint káderátcsoportositással, mintegy 1500 főnek a mezőgazdaság­ba való áthelyezésével, igyekszik támogatni. Feltétlenül meg kell erősödnie a patronáló brigádok tevékenységének is. A termelőszövet-r kezeti mozgalom előrehaladásával együtt kell járni a mezőgazdasági árutermelés fejlődésének. Mindenképpen arra kell törekedni, hogy a mezőgazdasági termelésben visszaesés ne legyen. Nagy gondot kell fordítani többek között a közös állattenyésztés kialakítására. A munkafegyelmet minden területen meg kell szilárdítani, mégpedig nemcsak a tagok politikai nevelésével, ebben egyébként jelentős felaídat vár a patronázs-mozgalomra, hanem azzal is, hogy minél nagyobb mértékben érdekeltté teszik őket a termelés sikerében. E­zeknek az általános szempontoknak a tárgyalása után az Elnök arra . * hívja fel a Tanács tagjait, különösen pedig azokaty akik a pat- ronázs-mozgalomban és a termelőszövetkezeti szervezésben részt vesznek, hogy az október 22-i határozatot behatóan, többször is %«ii .11-"---.........a,„rí.in ’ ' ■ ■ ■ ■ ■­t anulmányozzák át. Ezek után az Elnök azt ismerteti, hogy a Főis­kola mit végzett eddig a termelőszövetkezeti mozgalom elősegítésé­re és mik lesznek a feladatai a következő évben. Az elkövetkezendő időben folytatni kívánjuk patronázs-mozgalmunkat és igyekszünk az általunk patronált termelőszövetkezeteknek hathatós segítséget nyúj­tani általában politikai, állattenyésztési, takarmányozási és állategészségügyi kérdések megoldásában s ezen túlmenően alkalom­szerűen felvetődött konkrét kérdéseik megoldásában is. Különösen

Next

/
Thumbnails
Contents