Állatorvostudományi Főiskola - kari tanácsülés, 1959-1960
1959. december 3. - 1. Termelőszövetkezti mozgalom elősegítése - 2. Az 1960/61. tanévre való felvételek előkészítésének munkaterve - Jelenléti ív
-4fokozni kívánjuk tevékenységünket fi tsz-ek szervezeti és politikai megszilárdítása érdekében« Ebben a munkában eredetileg 8 brigádunk /34 fő/ vett részt, de jelenleg csak 5 fejt ki tevékenységet. A másik 3 brigád azért szüntette be működését, mert az általuk eddig patronált termelőszövetkezetek munkájukat nem igényelték. E brigádok tagjai önként vállalják, hogy más termelőszövetkezetekben szívesen folytatnak patronáló tevékenységet. Ez ügyben személyesen kívánunk eljárni a Pestmegyei Tanács Mezőgazdasági Osztályán és kérni fogjuk lehetőleg Budapest-környéki termelőszövetkezetek kijelölését. Már eddig is részt vettünk és ezután is szívesen részt veszünk szervezési munkában is.*Erről tájékoztatjuk a VII. kerületi Pártbizottságot. Egyébként Főiskolánk 16 oktatója e Pártbizottság által szervezett üzemi brigádokban dolgozik, mint állatorvos. Az Elnök ezek után arra mutat rá, hogy a vidéki állatorvos-továbbképzés 1959/60. évi anyagát úgy állítottuk össze, hogy az segítse elő az állatorvosokban a termelőszövetkezeti mozgalommal kapcsolatos politikai és társadalmi kérdések tisztázását és hogy az a nagyüzemi állattenyésztési és állategészségügyi szemléletre neveljen. Ami a mezőgazdasági szakemberek átengedését illeti, Főiskolánk esetében csak olyan személy átengedéséről lehetne szó, akit valamelyik termelőszövetkezet kifejezetten kór és a személy- a meghivást el is fogadná. Még ebben az esetben is mérlegelés tárgyát képezné, hogy kiválása nem nehezitené-e meg az oktatás zavartalanságát és folyamatosságát. Végezetül azt a gondolatot veti fel, hogy megvalósítható lenne egy állandó jellegű főiskolai szaktanácsadó kollektíva, amely a Pest-megyei Tanács Mezőgazdasági Osztályán a megyei vezető főállatorvossal és főállattenyésztővel szorosan együttműködne, főleg állategészségügyi,