A Kürt, 1989 (9. évfolyam, 1-12. szám)

1989-11-01 / 11-12. szám

1989. november-december

3. oldal

Szenteste a Jeffery expresszjáraton

Christmas Eve in Chicago —

Egész este Csikágó belvárosában csatangoltam. Az áruházak mozgólépcsői szakadatlanul ontották a bevásárlókat, akik az utolsó pillanatban akartak gondoskodni valamilyen ajándékról. A karácsonyi dallamokkal hetek óta forgó magnótekercsek egyre inkább nyávogtak már a sok használattól. A díszítésként felállított karácsonyfák ágai itt-ott már töredeztek, az ádventi koszorúk némelyike már leszakadóban. De a fák ágain változatlanul ott csillogott-villogott a millió aprócska égő. A mutatványosok is kitartottak az utolsó pillanatig: bűvésztrükkjeikkel vagy zenebohóc produkciójukkal szórakoztatták — némi díjazás reményében — a kései karácsonyi vásárlókat. Az öreg koldusok nem hagyták még el posztjukat, remélvén, hogy a karácsonyi szerétéiből és a vásárlás után megmaradt apróból nekik is jut még egy kevéske. Az üzletek rámenősebb árusai már az utcára is kijöttek, hogy vevőt fogjanak. Ilyenkor, szenteste már sok minden kapható féláron.

Elegem lett a karácsony esti forgatagból, a dollárban mérhető szerétéiből, ezért felszálltam a 6-os buszra, a Jeffery expresszre. Ez a belvárosból járt délre, végig a Michigan tó partján, keresztül a legszegényebb néger negyeden. Ez az amerikai harmadik világ. Utas már alig akadt a buszon: a módosabbak, akik még ilyenkor is vásárolnak, autóval járnak. Kifizettem az I dollár 10 centet a sofőrnek, levertem bakancsomról a havat, majd lezottyantam egy ülésre. Az ablak mellett egy színesbőrű öregasszony fogatlan szájával hangtalanul rágta 70 centes hamburgerét, a ketchup lecsurgott ócska télikabátjára. Egy fiatalember fején a Walkman hallgatója, sportcipős lábával verte a taktust. A sarokban egy borostás apóka kötött sapkáját mélyen a szemébe húzva aludt, mellette barna papírzacskóban kiürült borosüveg árválkodott. Szakadt, gyűrött újságpapírok hevertek a kocsi belsejében, majd mindegyik ülésen. Egy fiatalnak tűnő, de nehezen meghatározható korú nő furcsa révületben kapaszkodott fogantyújába, mintha nem létezne számára a külső világ.

Kicsapódott az ajtó — riadt pár szállt fel a buszra; a férfi valósággal tolta maga előtt elcsigázott asszonyát, aki szemmel láthatóan állapotos volt.

— Mikor érünk a kórházhoz? —, kérdezte hadarva az új utas —, a menyasszonyomnak már nagyon erősek a görcsei'

A sofőr hanyagul hátranézett, Szemrevételezte a néger asszonykát, majd megrántotta a vállát:

— Az még vagy tíz megállónyira van innen, az út pedig nagyon sík os. Félórába is beletelhet, amíg odaérünk.

A szikár férfi tehetetlen dühében a levegőbe csapott, majd asszonyát óvatosan letámogatta a velem szemben levő ülésre. Hogy az idő számukra gyorsabban teljék, beszédbe elegyedtem velük. Amikor hallották, hogy külföldi diák vagyok, barátságosabbá váltak.

— Joseph a nevem — mutatkozott be a férfi —, hónapok óta munkanélküli vagyok. Tudja, az ács-szakmában ilyenkor nem nagyon akad munka. Menyasszonyom, Mary intézetben nevelkedett, mert szüleit korán elveszítette. A közeli Garyben élünk, de most hivatalos ügyben fel kellett jönnünk Csikágóba. Tudja, Mary intézeti múltja miatt be kell jelentkeznünk a hatóságoknál. Úgy terveztük, hogy rokonaimnál lakunk majd, de azok sorra ránk csapták az ajtót: nem voltak hajlandók állapotos menyasszonyomat befogadni.

— Jaj! —, szisszent fel Mary, két csontos kezét hasára téve.

— Ne félj, kicsim, mindjárt a kórházhoz érünk! —, nyugtatta őt a férfi, azzal elfésült egy előrehullott tincset az asszony homlokáról, majd újra felém fordulva így folytatta:

— Nem volt elég, hogy a rokonaim nem fogadtak be, de szállodai szobát sem találtunk. Ilyenkor mindenfelé nagy a nyüzsgés — állítólag a karácsonyi egyházzeneifesztivál miatt érkezett sok szállóvendég a városba. Reggel óta járjuk az utcákat, hogy szállást találjunk. A zt azért nem gondoltam, hogy Mary re ilyen korán rátörnek majd a fájdalmak. Több egyháznál is próbálkoztunk: bebocsátást és meleg levest kértünk, vagy egy csésze teát, ám sehol sem kaptunk. Mindenhol misére, istentiszteletre készültek, nem értek rá velünk, két idegennel foglalkozni Mondja: tényleg olyan visszataszítóak vagyunk?

Válasz helyett tetőtől talpig végigmértem újdonsült ismerősömet, Josephet. Bevallom, ha más körülmények között találkozunk, talán én is elriadok tőle. Mint a legszegényebb feketék általában, kopott farmert viselt, ormótlan bakanccsal, fején pedig színes, feslett kalap virított. Szemlélődésemből az asszonyka újabb sikolya riasztott fel. Ez már nem szisszenés volt, hanem valóságos kiáltás, amelyre a sofőr is rémülten kapta hátra a fejét.

— De hiszen megindul a szülés! — Joseph ijedt kiáltozására az egész busz megélénkült: a fogatlan asszony kiáltozni kezdett, a borostás apóka felébredt szunyókálásából, a réveteg fiatal nő tekintetén is váratlanul érdeklődés suhant át. A vezető egy pillanatig mintha habozott volna, hogy gázt adva megpróbálja mégiscsak elérni a kórházat, vagy pedig azonnal megálljon. Az utóbbit választotta: lehúzódott egy néptelen parkolóba, s hátrasietett a vajúdó asszonyhoz. Váratlanul ott termett egy lapos orrú, széles pofacsontú fiatalember is, aki addig újságjába temetkezve egy hátsó ülésen ült.

— Műtős vagyok, megpróbálok segíteni a szülésben —, szólt határozott hangon, azzal máris adta az utasításokat. Nem sokáig vajúdott az asszonyka. Pár perc múlva hangos gyereksírás töltötte be az ócska autóbuszt. Mary elcsigázottan, de szemmel láthatóan boldogan pihegett. Joseph ragyogó fehér fogsorát kivillantva kiabálta:

— Fiú! Fiam született! Istenem, hát megszületett!

A sofőr visszasietett a pilótaülésre.

— Fogódzkodjanak, indítom a járművet! —, kiáltotta bele a mikrofonba, de hangját túlharsogta a feketék ünneplő zsivaja: kurjantások, énekfoszlányok és hallelúják hangzottak.

A következő megállóban három csavargó kapaszkodott fel nagy kínosan a kocsira. Még ebből a meglehetősen szakadt alkalmi társaságból is kilógtak külsejükkel. Egyikükön sem volt meleg kabát, csak vastag pulóvereket és zakókat húzkodtak magukra. Csapzott hajukat nem fedte sapka vagy kalap, arcukon a borosta és a szakáll közötti átmeneti jellegű szőrzet éktelenkedett. Mindhárman tágranyílt szemmel bámulták az újszülöttet, akit Mary kétségbeesetten próbál• rögtönzött pólyába bugyolálni. A három csavargó közül a legöregebb borízű hangon énekelni kezdett:

— Csendes éj, szent ség es éj...

Az első strófa végén levetette pecsétes