A Kürt, 1988 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1988-05-01 / 5-6. szám
8. oldal 1988. május—június Hősi halottak sírja Erdélyben —J| Hero’s Tombs in Transylvania... j I Pénteken reggel indultunk Kolozsvárról Torda felé, hogy a második világháborúban elesett testvérem sírját megkeressük. Csak a község magyar nevét tudtuk, ahol — a hivatalos értesítés szerint — eltemették, a románt nem, így jutottunk el egy Isten háta mögötti román faluba, Tordától délnyugati irányba. Nagy nehezen megtaláltuk a román falu orthodox papját, a pópát, aki egy fiatalember volt és rögtön, igen barátságosan magyarra fordította a szót. Végtelenül előzékeny, melegen barátságos volt, és tökéletesen beszélt magyarul. Elmondotta, hogy rossz helyen járunk. Mi a Berkes magyar nevű községet kerestük, és ahová eljutottunk, annak a magyar neve Berkenyes. Megmagyarázta, hogy az Tordától déli irányba esik, és ettől a falutól legalább ötven kilométer. Még italra és kávéra is meghívott bennünket, de utunk aznap sietős volt, még a Hargittára kellett eljussunk és onnan vissza Székelyudvarhelyre. Meglepően emberséges és valóban keresztyéni volt ennek a pópának a magatartása. Közben megjártuk a Hargittát, Székelyudvarhelyet, Korondot, Marosvásárhelyet, Pókakeresztúrt, és a következő héten érkeztünk el Tordára, ahol az út délnek fordult a híres hasadék felé. Mentünk, mentünk és alólunk fogyott el az út, a szó szoros értelmében. Azon a tájékon tényleg csak románok éltek. Az út olyan keskeny lett, hogy alig fért el rajta a Lada nevű, amúgy is kicsi autó. Aztán egyszerre csak, egy völgyben be kellett forduljunk jobbra. Egy bivalyos szekér ballagott előttünk, rajta három román favágó. Megálltak, és egy közülük közelebb jött, közben a másik kettő valahogy félretolta a bivalyokat és a szekeret, hogy megelőzhessük őket. A harmadik favágó beült hozzánk, hogy megmutassa a temetőt. Kiderült, hogy mint tizenhét éves suhanc, ő ásta meg a testvérem és még ötszáz magyar katona sírját a falu fiataljaival együtt. Világosan emlékezett arra, hogy két hétig védte a falut a 14. számú egri gyalogezred és mikorra minden tiszt elesett, akkor vonultak hátra azok a honvédek, akik életben maradtak egy őrmester vezetésével. Eljutottunk a falu templomához, és azt körülvevő temetőhöz, ahol egy körülkerített külön tömegsírban egymás mellett fekszik ötszáz magyar és kétezer orosz katona. Közöttük az én testvérem, Komjáthy Zoltán is, aki 23 éves volt, amikor elesett, akárcsak a többi halott: magyarok és oroszok. Egy román orthodox templom békés szomszédságában. Ekkor önkéntelenül és egyszerre mindhárman imádságra kulcsoltuk kezeinket. Drága barátom, hírneves kolozsvári nyugdíjas teológiai tanár imádkozott először magyarul, azután románul, hogy a favágó is értse, és azután együtt elmondottuk a Miatyánkot, mi ketten magyarul, a román favágó románul. A szertartáshoz szükségszerűen hozzátartozott, hogy énekeljünk. így ötszáz magyar honvéd és kétezer szovjet katona sírja felett elhangzott az ének: „Nincs már szívem félelmére nézni sírom fenekére...” Mindez a román orthodox templom mellett, Berkes községben, amit most Borzestinek hívnak. Barátom az ároni áldással fejezte be istentiszteletünket, magyarul és románul. A favágó könynyes szemekkel átölelt mindkettőnket és mintha a Szentlélek szólalt volna meg rajta keresztül: „Miért is tanítanak bennünket a nagyok, a hatalmonlevők arra, hogy gyűlöljük egymást? Sokkal jobb lenne, ha az Úr Jézus Krisztus tanítását követnénk: ti magyarok és mi románok, hogy szeressük egymást, mint az keresztyénekhez illik.” Még hozzátette azt, hogy neki is két bátyja maradt ott a Donnál. Felsóhajtott: „vajon valaha is mondott-e valaki felettük egy imát?...” Aztán egymásnak integetve, neki indultunk az útnak. Haza, Kolozsvárra. Feloldódott, megbékélt szívvel. Az emberi gyűlölet és a sátáni megszállottság fekete világában sem sikerült végképp kiirtani az igazi krisztusi szeretet vágyát. Zsoltárt énekelve tértünk haza Kolozsvárra... Komjáthy Aladár Montreál— Kanada református lelkipásztor Levél Afrikából — Letter from Africa — Az alábbi levelet Füredi Kamilla magyar misszionárius küldte, aki 1987. június óta dolgozik a nyugat-afrikai Sierra Leone-ban. Bár a levél címzetje a Torontói Magyar Baptista Gyülekezet Női Köre — akik példaadó módon anyagilag is támogatják Kamillát — most A KÜRT olvasói is betekintést nyerhetnek egy afrikai magyar misszionárius dolgos hétnöznapjaiba. Munkáját kísérje továbbra is Isten áldása. A Szerkesztőség Kedves Nőtestvérek! Milyen kedves meglepetés volt megkapni a Nőtestvérek üdvözletét a csekkel együtt! Nagyon köszönöm, hogy nemcsak gondoltak rám, hanem áldozatot is hoztak értem. A karácsony gyorsan elmúlt, a falu úgy ünnepelt, hogy három cifra ruhás ördög körül nagy zenebonát csapott, néhány alördög is bemutatkozott, de mi a gyülekezetben bemerítéssel és közös ebéddel ünnepeltünk. Imaházunk nincs, se bemerítőmedencénk, ezért a folyó partján tartottuk a bemerítési istentiszteletet. Hat új testvérünk követte az Urat a hullámsírba, köztük a helyi közpiskola igazgatója. Magamról csak annyit, hogy hála az Úrnak, jól vagyok és egészséges, ami nem is olyan nagyon természetes, mert sok fertőzési veszélynek vagyok kitéve. Leprásoktól kezdve TBC-sekig mindenféle betegekkel találkozom nap mint nap és hát a tisztálkodási, mosási lehetőségek nem olyanok, mint otthon. A fürdőkád és tiszta meleg víz itt hiánycikk. Naponta 8—1-ig dolgozom a betegek között, délután pedig tanulom az egyik helyi nyelvet (Timni), mert errefelé nemcsak hogy magyarul, de még angolul se nagyon tudnak az emberek. Magyarul egyébként az Úron kívül már több mint féléve nem beszéltem. Még jó, hogy O ért minden nyelvet. A gyülekezetben is sok szolgálati lehetőségem van. Nem egyszer prédikáltam, vasárnapi iskolát indítottam a gyerekeknek, és decemberben megválasztottak segédlelkésznek. Résztvettem az országos lelkipásztori értekezleten, ahol afrikai testvéreim nagy szeretettel fogadtak. A Női Szövetség ülésén felkértek úrvacsora osztásra, az éves közgyűlésen pedig 2x45 perces előadás tartására. Nagy meglepetés volt az is, amikor a közgyűlés egyhangúlag beválasztott all tagú ministerial councilba, amely a lelkipásztorok ügyeivelfoglalkozik. Az egyik legkedvesebb szolgálati terüle-
