A Kürt, 1986 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1986-11-01 / 11-12. szám
6. oldal 1986. november—december DR. HARASZTI SÁNDOR: DR. WILLIAM FRANKLIN GRAHAM öt világrész evangélistája 1956 nyarán dr. Haraszti Sándor Budapesten kiadta magyar nyelven Billy Graham: BÉKESSÉG ISTENNEL című könyvének 1—6 fejezetét. A bevezető tanulmányban Haraszti testvér ismerteti a nagy evangélista életét és munkásságát. A 30 évvel ezelőtt írt tanulmány ma is friss, bizonyságtevő életre serkentő. Mindannyiunk épülésére és örömére, most ezt az életrajzot szeretnénk olvasóink kezére adni. —A szerk.— Neve: Azok közül a milliók közül, akik igehirdetéseit személyesen hallgatták, vagy újságokban olvasták vagy őt magát és prédikációit távolbalátó készüléken (TV) ismerték meg, vagy esetleg csak rádión hallgatták az evangélizálásait, valószínűen kevesen tudják, hogy ilyen hosszú és tekintélyes neve van a népszerűén csak BILLY GRAHAM-nek becézett evangélistának. (Nevét magyarul Grehem Vilinek mondhatnók, természetesen, ha az angol becézést akarjuk kiejteni, akkor Billy Grehemnek olvassuk.) Neve és munkássága ma már jelképe a nagy tömegeket mozgató igehirdetésnek. Aki hallgatja, kénytelen ugyanúgy mellette vagy ellene állást foglalni, mint ahogy az igehirdetése arra szólít fel, hogy döntsünk Krisztusról: fogadjuk el Őt Üdvözítőnkül, vagy utasítsuk vissza, de döntsünk! Van egy rádiós igehirdetési sorozata, amelynek ez a címe: Döntések órája. Hogyan fogadják az újságok? Ha valahol megjelenik — pedig sok helyen jelenik meg —, az újságok megpróbálják agyonhallgatni, vagy különböző rágalmakkal rontani a jóhírét. Mielőtt az első londoni evangélizációs kampányt megkezdte, az újságok ilyeneket írtak róla: “a Biblia fanatikusa”, “megtérési cirkusza” (így gúnyolták az igehirdetési sorozatot), aki “ötven évvel túlhaladott hitet” prédikál, és “hordóban hozza magával a keresztvizet”, sőt “közvetlenül Isten országából jön, hogy felvilágosítson bennünket, mit gondoljunk és higgyünk”. 1954 tavaszán, amikor több mint egy hónapon át tízezres tömegek zsúfolódtak Glasgow legnagyobb előadótermében, hogy meghallgassák Graham Vilmost, egy újságíró megkérdezte a fiatal evangélistát: — Mivel indokolja ön a sikereit? — Isten az egyetlen magyarázat, amelyet adhatok — mondotta Graham. — De miért éppen önt választotta Isten? — kérdezte az újságíró. — Amikor megérkezem a mennyekbe, — felelte alázatosan az igehirdető — ez lesz az első kérdésem, melyet Eléje tárni szándékozom. 1955 júniusában a németországi Mannheim városában az evangélizációja során tartott sajtókonferencián egy fiatal, hitetlen újságíró a következő párbeszédet kezdte: — Graham úr, ön egyáltalán nincs rám hatással, mert nem élt át háborút mint katona, és másféle szenvedést sem ismert meg. Azt sem tudja, mi a nehéz, fizikai munka. Graham erre így felelt: — Vajon a sürgönykihordónak, aki egy szerencsétlenség hírét viszi a sürgönyben városszerte, minden szerencsétlenséget át kell élnie, hogy a sürgönyt továbbíthassa? Én csak egy ilyen sürgönykihordó vagyok. Egy üzenetet hozok. De ha Isten azt akarja, hogy testileg is szenvedjek, arra is kész vagyok. Az újságíró erre így szólt: — Most sem győzött meg, és nincs rám hatással. Akkor Graham megemlítette, hogy éveken keresztül hajnali négy órától késő estig nehéz mezőgazdasági munkát végzett, az pedig olyan munka, amit el kell ismerni. És amikor az újságíró kitartott amellett, hogy ez mind nincs rá hatással, Graham így szólt: — Csodálatos, éppen ezt akarom mondani én is. Azt szeretném, ha Krisztus lenne önre hatással, aki a kereszten önért meghalt. Remélem, hogy ma este a Stadionban találkozunk. Majd ő hatással lesz önre. De mondok még valamit: Ön sincs énreám hatással, mert ön még nem szenvedett úgy az emberekért, mint Jézus Krisztus a kereszten, és nem halt meg értük úgy. Énreám csak Jézus van hatással. Erre a fiatalember fülig elvörösödött és elhallgatott. Ifjúsága és megtérése Nem mindig volt Graham Vilmos sem ilyen meggyőződéses bajnoka Krisztus ügyének. North Carolinában született Charlotte városában. Szülei gazdálkodó emberek voltak. A kis Vilmos gyermekkorát a farmi élet töltötte ki, és rendszeresen felkelt már hajnali 3^4 órakor fejni. Délelőtt iskolába ment, délutánonként pedig késő estig ismét a gazdaságban dolgozott. Hét-nyolc éves koráig állandóan a szüleinél tartózkodott. A tanulás nehezen ment neki: az elemi iskolán éppen csak átcsúszott, a középiskolában pedig több tárgyból meg is bukott. Szülei mint skót presbiteriánusok leszármazottai, tagjai voltak az Egyesült Református Presbiteriánus Egyháznak. Odahaza csak zsoltárokat énekeltek, és a kis Vili csak kamaszkorában hallott először úgynevezett evangéliumi énekeket. Tíz éves korában ő is, mint hasonló korú társai, megtanulta a kis kátét, de nem szívesen járt templomba és gyermekistentiszeletekre, mert mint mondotta: borzasztóan untatta a vallás. Tizenkét éves korában konfirmált, és ilyen módon tagja lett az egyháznak, de ekkor még nem volt megtérve. Tizenhét éves korában kitüntette magát, mint az iskolai football és kosárlabda csapat tagja. Nem volt különös célkitűzése ezen felül, csak az, hogy minél több randevút adjon és olyan gyorsan hajtson, amennyire csak az autója bírta. Életének nem volt semmi komoly értelme. Ezidőtájt a városukon evangéliumi ébredés hullámzott végig. Vili kinevette és kigúnyolta azokat, akik elmentek az összejövetelekre. Apja és anyja nagy szeretettel hívta őt is ezekre az alkalmakra. Eleinte nem hallgatott rájuk. Egyszer mégis rászánta magát, és attól kezdve nem tudott szabadul-
