A Kürt, 1986 (6. évfolyam, 1-12. szám)
1986-03-01 / 3-4. szám
1986. március-április 3. oldal Amerikában különösen jelentkezik a mutatós, magas számokra való törekvés, a statisztika “fölfújása” jegyében, a fölhígulás. Egyes magyar gyülekezetek már rég nem tekinthetők Krisztus testének, esetleg veszekedni szerető magyarok “kultúr-összejöveteleinek”, amennyiben a “művészi veszekedés” kultúrális tevékenység. Nos, aki mer ilyesmiről prédikálni vagy írni — hála Istennek, azért vannak még, akik mernek —, annak elfogynak a barátai és megszaporodnak az ellenségei. Támadások mindig értek az életben, igaztalan vádak, rágalmak, de soha annyi, mint e négy év alatt Amerikában. Voltam “kommunista” és “náci”, fenyegettek perrel. Számos “kedves” telefonhívást kaptam, egy életveszélyes fenyegetést épp “karácsonyi ajándékként”. Vádlevelek tömege készült ellenem is, mint sok más szókimondó lelkipásztor ellen. Ezeket szétküldték Amerika és Kanada-szerte, de jutott belőlük nagykövetségekre, minisztériumokba. Mindig éppen oda, ahol az épp soron lévő vád alapján remélni lehetett valamiféle “akciót”. Nos, a “hitetlen” hivatalnokok vagy hivő illetékesek — úgy tűnik — nagyobb bölcsességgel áldattak meg, mint a “hitetlenül-hivő” bajkeverők. A negatívumok mellett - amelyeket elhallgatni nem lett volna becsületes — természetesen igen sok kedves és maradandó élményünk is volt, s szolgálatunk végeztével inkább ezekre szeretnénk emlékezni. Nem a “látványos” dolgokra, “sikerekre”, hisz ezeket a mennyben másként jegyzik, mint itt, akár barátok, akár ellenségek. Ezek közül szeretnék említeni néhányat. Nemrégiben egy magyar egyesületi vezető állt elém egy ökumenikus istentisztelet után, ahol prédikáltam, és szinte félve, óvatosan mondogatni kezdte, hogy hallott rólam egyet s mást, de olyan csúnya dolgokat, hogy szinte nem is meri mondani. Segítettem neki. Elmondtam a vádakat szépen sorba, meg azt is, hogy kiktől származnak. Stimmeltek a dolgok... Néhány perc múlva a kezét nyújtotta és ezt mondta: Mától kezdve, hogy hallottam a prédikációdat, s hogy most beszélgettünk, nem érdekel, hogy mit mondanak rólad, csak az, hogy mit halloketőled. Hiszek neked. — Soha nem fogom elfelejteni ezt a nyíltszívű magyar embért. A bizalom nagy ajándékát kaptam tőle. Levelet kaptam a minap az egyik magyarországi protestáns teológiai akadémia egyik professzorától. Örömmel olvastam. Idézem: “... Benéztem a könyvtárba és olvasom leveledet, lapozgatom a küldött könyveket. Csopják Attila: A gyújtogató fia c. írásába belefelejtkeztem. Úgy érzem az evangéliumi Lélek leng körül. Jó, hogy az utóbbi évtizedekben itthon is érezzük az evangéliumi hit összekovácsoló melegét. Amerikában azt hiszem ehhez a magyarság közössége is társul. Hálásan köszönjük 1985. szeptember 17-i kedves leveledet, melynek eredetije már jó ideje megérkezett, de most a másolatával itt vannak a könyvek és ‘A KÜRT’ 1982. évi3. számától annak számai. A KÜRT időközben is rendszeresen érkezett... Nem lesznek rossz helyen. Használatlanul sem porosodnak ezek az írások. Az elmúlt tanévben, helyesebben az elmúlt félévben a magyarországi Szabad Egyházak Tanácsa tagegyházainak ismertetésévelfoglalkoztunk az egyháztörténeti szeminárium foglalkozásain. A magyar baptistákra többórát fordítottam... ‘A clevelandi magyar baptista miszszió 85 éves története’ című értékes könyvedet pedig egyháztörténeti szemináriumon fogjuk megtárgyalni e tanév II. félévében... Szolgálatodra és az egész testvéri közösségre az Úr gazdag áldását kérem... Imádságodat és kiadványaid további küldését kérve testvéri szeretettel köszönt (Város), 1985. dec. 29. (aláírás) A múlt megbecsülése nélkül szegényes a jelen és nincs jövő! Örömömre szolgált megírni ezt a könyvet (a többivel együtt). Bár haszonnal forgatnák Amerikában is! *** Szívesen emlékezem minden kedves magyar testvéremre, barátomra. Istennek adok hálát, ha valamikor elmondhatják néhányan közülük, tanultak tőlem valamit — én sokat, nagyon sokat tanultam. Tanultam az életet, ezt az egészen “másfajta” ÉLETET. Eszembe jutnak idős magyarok, lelkipásztorok, tudósok és egyszerű kétkezi munkások bölcsességei, az ÉLET bölcsességei. Volt időm foglalkozni az amerikai magyarok történetével és itt éltem köztük 4 évig. Talán a következő könyvem nem teológiai témájú lesz, inkább erről a bizonyos “nagybetűs”, különlegesen amerikai magyar életről szól majd. Szeretettel gondolok A KÜRT olvasóira, levelezőire, volt diákjaimra az újjáélesztett Amerikai Magyar Baptista Theológiai Szemináriumon, a “Tolle Lege” Magyar Iratmissziós Társaság tagjaira, akiknek áldozatkészsége lehetővé tette a társaság megalapítását és egy tucat remek magyar evangéliumi irat megjelentetését. Lapunk felelős szerkesztőjére, akinek nálamnál is több ellensége van, de aki még nem adta föl, akinek Isten után köszönhető, hogy van még magyar baptista miszszió is Amerikában és nem csak üzlet. Szeretettel gondolok gyülekezeteink tagjaira, köztük elsősorban természetesen a clevelandiakra. Ez a gyülekezet Isten kegyelméből, és nem utolsósorban a szeretetteljes, de igen következetes és szigorú fegyelmezés nyomán — annak ellenére, hogy néhány család elmaradt, s hogy egy személyt kénytelenek voltunk kizárni —, háromszoros létszámú, mint Amerikába érkezésünkkor volt. (Dejó lenne, ha megtanulnák a gyülekezetek és a pásztorok, hogy nem attól kell félni, hogy esetleg néhányan elmaradnak, mert nem képesek elviselni a rendet, hanem, attól, hogy fegyelmezés híján föllazul a közösség és az egész gyülekezet “rendetlen” lesz, lassan lassan pedig elpusztítja önmagát!) Sajnálom azokat, akik az evangélium “keletről jött ellenségét” vélték fölfedezni bennem, és imádkozom értük. Az evangélium helyett valami másnak maradtam ellensége. Ellensége vagyok a bűnnek, a szegények vagy tudatlanok kihasználásának, a vallási köntösbe öltöztetett üzletnek, a tudatos elködösítésnek, a zavarkeltésnek és a zavarosban való halászásnak, a régi, vélt babérokon tétlenül pihengető önző, áldozatot soha nem vállaló, de annál hangosabb “keresztyénségnek”, ellensége vagyok a képmutatásnak és a ravasz ármánykodásnak. Ügy gondolom azonban, mindezek ellen Jézus Krisztus is harcolt, nyíltan és keményen, esetenként ostort is használva. Vádakra nem válaszoltam és nem válaszolok. Az igazságszolgáltatás Isten dolga, aki megfi-
