A Kürt, 1986 (6. évfolyam, 1-12. szám)

1986-03-01 / 3-4. szám

1986. március-április 3. oldal Amerikában különösen jelentkezik a mutatós, magas számokra való törek­vés, a statisztika “fölfújása” jegyében, a fölhígulás. Egyes magyar gyülekezetek már rég nem tekinthetők Krisztus tes­tének, esetleg veszekedni szerető ma­gyarok “kultúr-összejöveteleinek”, amennyiben a “művészi veszekedés” kultúrális tevékenység. Nos, aki mer ilyesmiről prédikálni vagy írni — hála Istennek, azért vannak még, akik mer­nek —, annak elfogynak a barátai és megszaporodnak az ellenségei. Támadások mindig értek az életben, igaztalan vádak, rágalmak, de soha annyi, mint e négy év alatt Ameriká­ban. Voltam “kommunista” és “náci”, fenyegettek perrel. Számos “kedves” telefonhívást kaptam, egy életveszélyes fenyegetést épp “karácsonyi ajándék­ként”. Vádlevelek tömege készült elle­nem is, mint sok más szókimondó lelki­­pásztor ellen. Ezeket szétküldték Ame­rika és Kanada-szerte, de jutott belő­lük nagykövetségekre, minisztériumok­ba. Mindig éppen oda, ahol az épp soron lévő vád alapján remélni lehetett valamiféle “akciót”. Nos, a “hitetlen” hivatalnokok vagy hivő illetékesek — úgy tűnik — nagyobb bölcsességgel áldattak meg, mint a “hitetlenül-hivő” bajkeverők. A negatívumok mellett - amelyeket elhallgatni nem lett vol­na becsületes — természetesen igen sok kedves és maradandó élményünk is volt, s szolgálatunk végeztével inkább ezekre szeretnénk emlékezni. Nem a “látványos” dolgokra, “sikerekre”, hisz ezeket a mennyben másként jegyzik, mint itt, akár barátok, akár ellenségek. Ezek közül szeretnék említeni néhá­nyat. Nemrégiben egy magyar egyesületi vezető állt elém egy ökumenikus isten­­tisztelet után, ahol prédikáltam, és szin­te félve, óvatosan mondogatni kezdte, hogy hallott rólam egyet s mást, de olyan csúnya dolgokat, hogy szinte nem is meri mondani. Segítettem neki. Elmondtam a vádakat szépen sorba, meg azt is, hogy kiktől származnak. Stimmeltek a dolgok... Néhány perc múlva a kezét nyújtotta és ezt mondta: Mától kezdve, hogy hallottam a prédi­kációdat, s hogy most beszélgettünk, nem érdekel, hogy mit mondanak ró­lad, csak az, hogy mit halloketőled. Hiszek neked. — Soha nem fogom elfelejteni ezt a nyíltszívű magyar em­bért. A bizalom nagy ajándékát kap­tam tőle. Levelet kaptam a minap az egyik magyarországi protestáns teológiai akadémia egyik professzorától. Öröm­mel olvastam. Idézem: “... Benéztem a könyvtárba és olva­som leveledet, lapozgatom a küldött könyveket. Csopják Attila: A gyújto­gató fia c. írásába belefelejtkeztem. Úgy érzem az evangéliumi Lélek leng körül. Jó, hogy az utóbbi évtizedekben itthon is érezzük az evangéliumi hit összekovácsoló melegét. Amerikában azt hiszem ehhez a magyarság közössé­ge is társul. Hálásan köszönjük 1985. szeptem­ber 17-i kedves leveledet, melynek ere­detije már jó ideje megérkezett, de most a másolatával itt vannak a köny­vek és ‘A KÜRT’ 1982. évi3. számától annak számai. A KÜRT időközben is rendszeresen érkezett... Nem lesznek rossz helyen. Haszná­latlanul sem porosodnak ezek az írá­sok. Az elmúlt tanévben, helyesebben az elmúlt félévben a magyarországi Szabad Egyházak Tanácsa tagegyhá­zainak ismertetésévelfoglalkoztunk az egyháztörténeti szeminárium foglalko­zásain. A magyar baptistákra több­­órát fordítottam... ‘A clevelandi magyar baptista misz­­szió 85 éves története’ című értékes könyvedet pedig egyháztörténeti szemi­náriumon fogjuk megtárgyalni e tanév II. félévében... Szolgálatodra és az egész testvéri kö­zösségre az Úr gazdag áldását kérem... Imádságodat és kiadványaid továb­bi küldését kérve testvéri szeretettel köszönt (Város), 1985. dec. 29. (aláírás) A múlt megbecsülése nélkül szegé­nyes a jelen és nincs jövő! Örömömre szolgált megírni ezt a könyvet (a többi­vel együtt). Bár haszonnal forgatnák Amerikában is! *** Szívesen emlékezem minden kedves magyar testvéremre, barátomra. Isten­nek adok hálát, ha valamikor elmond­hatják néhányan közülük, tanultak tő­lem valamit — én sokat, nagyon sokat tanultam. Tanultam az életet, ezt az egészen “másfajta” ÉLETET. Eszembe jutnak idős magyarok, lelkipásztorok, tudósok és egyszerű kétkezi munkások bölcsességei, az ÉLET bölcsességei. Volt időm foglalkozni az amerikai magyarok történetével és itt éltem köz­tük 4 évig. Talán a következő köny­vem nem teológiai témájú lesz, inkább erről a bizonyos “nagybetűs”, külön­legesen amerikai magyar életről szól majd. Szeretettel gondolok A KÜRT olva­sóira, levelezőire, volt diákjaimra az újjáélesztett Amerikai Magyar Bap­tista Theológiai Szemináriumon, a “Tolle Lege” Magyar Iratmissziós Tár­saság tagjaira, akiknek áldozatkészsé­ge lehetővé tette a társaság megalapí­tását és egy tucat remek magyar evangé­liumi irat megjelentetését. Lapunk fe­lelős szerkesztőjére, akinek nálamnál is több ellensége van, de aki még nem adta föl, akinek Isten után köszönhe­tő, hogy van még magyar baptista misz­­szió is Amerikában és nem csak üzlet. Szeretettel gondolok gyülekezeteink tagjaira, köztük elsősorban természe­tesen a clevelandiakra. Ez a gyülekezet Isten kegyelméből, és nem utolsósor­ban a szeretetteljes, de igen következe­tes és szigorú fegyelmezés nyomán — annak ellenére, hogy néhány család elmaradt, s hogy egy személyt kényte­lenek voltunk kizárni —, háromszoros létszámú, mint Amerikába érkezésünk­kor volt. (Dejó lenne, ha megtanulnák a gyülekezetek és a pásztorok, hogy nem attól kell félni, hogy esetleg né­hányan elmaradnak, mert nem képe­sek elviselni a rendet, hanem, attól, hogy fegyelmezés híján föllazul a kö­zösség és az egész gyülekezet “rendet­len” lesz, lassan lassan pedig elpusztítja önmagát!) Sajnálom azokat, akik az evangéli­um “keletről jött ellenségét” vélték föl­fedezni bennem, és imádkozom értük. Az evangélium helyett valami másnak maradtam ellensége. Ellensége vagyok a bűnnek, a szegények vagy tudatlanok kihasználásának, a vallási köntösbe öl­töztetett üzletnek, a tudatos elködösí­­tésnek, a zavarkeltésnek és a zavaros­ban való halászásnak, a régi, vélt babé­rokon tétlenül pihengető önző, áldoza­tot soha nem vállaló, de annál hango­sabb “keresztyénségnek”, ellensége va­gyok a képmutatásnak és a ravasz ármánykodásnak. Ügy gondolom azon­ban, mindezek ellen Jézus Krisztus is harcolt, nyíltan és keményen, eseten­ként ostort is használva. Vádakra nem válaszoltam és nem válaszolok. Az igaz­ságszolgáltatás Isten dolga, aki megfi-

Next

/
Thumbnails
Contents