A Kürt, 1983 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1983-08-01 / 8. szám
tál felhangok szívvel lépni be az Úr házába. A 122. Grádics-énekből két mondat ragadott meg különösképpen. 1. “Örvendezek, mikor mondják nékem: Menjünk el az Úr házába!” 2. “Könyörögjetek Jeruzsálem békességéért!” Megkérdezem magamtól (te is tedd ugyanezt): 1. Örülök-e, amikor elérkezik az idő, hogy indulnunk kell az Úr házába? Hogy énekelve menjünk, ez manapság szinte elképzelhetetlen. A száguldás korszakát éljük. Ha közel lakunk is, kocsival megyünk, mert az kényelmesebb. Az időt percre kiszámítjuk és mégis éppen, hogy odaérünk. A Dávid által vezetett népet legalább lelkűidében követnünk kellene. A mai ember, aki percnyi pontossággal, de inkább előbb érkezik a munkahelyére (mert ettől függ a megélhetése), sokszor érthetetlen módon felületes és nem veszi komolyan az Úr háza, és a nyugalom nap fontosságát. Pedig ez is kenyérkérdés; mert az Úr Jézus azt mondta: “Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem ...” Nevezzük 1. grádicsnak: amikor kilépünk otthonunkból, másodiknak: amikor közeledünk a templomhoz, harmadiknak: amikor megérkezünk az ajtó elé. Legyen ez a három grádics a lecsendesedés ideje! 2. Könyörgök-e Jeruzsálem (a közösség, a gyülekezet békességéért? Dávid annyira vágyott arra, hogy Jeruzsálem a “Béke városa” valóban békés legyen, hogy kevésnek találta a maga könyörgését és felszólítja kortársait: “Könyörögjetek Jeruzsálem békességéért!” A közösségben erő van. Azt mondja Urunk: “Ha ketten közületek egy akaraton lesznek .... amit csak kérnek, megadja nékik az én mennyei Atyám” (Mt 18:19). Itt is föl kell tennem a kérdést: Szívemen hordom-e annak a közösségnek az ügyét, ahová tartozom? Munkálom-e annak békességét, tisztaságát? A lelki közösségnek olyannak kell lennie, hogy ott Isten megjelenhessen szentségével. Ő dicsőségéhez és gazdagságához képest akar minket megáldani és ha ezt nem teheti, annak az az oka, hogy sokszor készületlen, méltatlan, képmutató szívvel jelenünk meg előtte. Hétköznapi életünkben nem azt tesszük, amit vasárnap mondunk, vagy prédikálunk. Szívünk sarkában meghúzódik még 6. oldal valami harag, valami tisztátalan érzés vagy gondolat, és “eltakarjuk” azt az ünneplő ruhával. Feleljen erre is az Ige. A prófétán keresztül, Istennek igen félelmetes üzenete van. “Gyűlölöm, megvetem a ti ünnepeiteket és nem gyönyörködöm a ti öszszejöveteleitekben . . . Hálaáldozataitokra rá sem tekintek . . . Énekeid zaját, hárfáid pengését nem hallgatom” (Ámos 5:21—23). A nem egészen szívből jövő ének csak “zaj”-nak számít Isten előtt. A 133. grádicsénekben olvassuk: “Imé mily jó és mily gyönyörűséges, amikor együtt lakoznak az atyafiak.” Próbáljuk meg szívünkre venni közösségünk, gyülekezeti életünk tisztaságát, békességét. A közösséget szemé-GALÁNTAI AMBRUSSAL, e cikk írójával súlyos balesete után kerültünk kapcsolatba. Herjeczki András testvér után magam is váltottam vele leveleket. Ügybuzgalma, töretlen reménysége példamutató, annak ellenére, hogy mindkét lábát amputálni kellett. Úgy gondolom, hogy a cikk közérdeklődésre tarthat számot. — Aszerk. — Galántai Ambrus vagyok, a Magyarok Világszövetségének megbízásából magyart tanítok a louisianai Albany Elemi Iskolájában, immár a harmadik tanéve. 1983 tavaszán súlyos közlekedési balesetből “lábadoztam” (a szó sajnos csak képletesen igaz) amikor Herjeczki András együttérző levelével együtt eljutott hozzám A Kürt is. A lapot azóta is érdeklődéssel olvasom, a benne írottakkal rengeteg érintkezési, kapcsolódási pontot találok. Talán nem haszontalan, ha ezekből az érintkezési pontokból megemlítek néhányat, és egyúttal rövid tájékoztatót adok a településről, az iskoláról, a munkámról. Csak hasznunk lehet belőle, ha tudunk egymásról, mi, akik magyarnak valljuk magunkat, akárhol éljünk is. A lapot olvasva az első kellemes meglepetésem mindjárt a főszerlyek alkotják. Amilyen légkört viszünk magunkkal, olyan lesz. Nagy szükség van az odaszánt életekre, az egymást elhordozó szeretetre. Olyanokra van szükség, akik örülni tudnak azzal, akinek öröme van, de észreveszik azt is, ha valaki roskadozik a teher alatt. Ne mondd, hogy ezt nem tudod megtenni. A maga erejéből senki sem tudja, “de mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít” (Fii 4:13). “Ha pedig valakinek nincsen bölcsessége, kérje Istentől . . .” (Jak 1:5). Szeretnéd munkálni ezt a lelkületet a gyülekezetben? Herjeczki A ndrásné (a fenti elmélkedés a detroiti konvenció női estéjén hangzott el.) 1983. augusztus kesztő neve volt. Tudom róla, hogy 1977-ben, amikor iskolánkban a magyar tanítás beindult, Haraszti Sándor is a program körül bábáskodott ;a program akkori vezetőit, tanárait személyesen ismeri. Mindebben valószínűleg a vallási sorsközösség tudata is segítette: a program akkori igazgatója (ma megyei szuperintendense), dr. Ralph Willie mélyen hivő baptista ember, s az első két magyarországi tanár egyike, Frittman Lászlóné ugyancsak vallását gyakorló baptista, az Újpesti Baptista gyülekezet diakónusának nővére. (Amikor annak idején az egyik emigrációs lap cikkírója “Kom munista magyar tanárok Louisianában” — felkiáltással rángatta a vészharangot, az egyik helybeli magyar orvosnak elég volt ennyit írnia válaszlevelében: miféle kommunista az, aki vasárnaponként a baptista templomban orgonái? — s a támadás nem ismétlődött meg többet. Olyannyira nem, hogy később ugyan annak a lapnak ugyanaz a cikkírója az albany magyar tanítást követendő példaként állította a magyar közösség elé.) A baptista egyház tagjaival mindig is súrlódásmentes volt a helyi magyarok kapcsolata. Talán azért is, mert a hagyományosan református és katolikus vallású magyarok egy része a baptista vallást választotta hite foglalatául.a baptista gyülekezetnek ma is vannak magyarul beszélő tagjai. Még többen olyanok, akik magyarul nem beszélnek ugyan, MAGYAROK LOUISIANÄBAN
