A Kürt, 1983 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1983-05-01 / 5. szám
6. oldal 1983. május A SZENTLÉLEK ELLENI BŰN Amikor leírtam ezt a címet, újból magam előtt láttam azokat a kétkedés, bizonytalanság benyomását keltő testvéreket, akik elém álltak egy-egy bibliaóra után, vagy családlátogatás alkalmával, és a Szentlélek elleni bűn felől kérdeztek. Egyikükmásikuk őszintén fölfedte, hogy azért érdeklődik, mert úgy gondolja, hogy ilyen bűnt követett el, s úgy érzi, hogy az ő számára már nincs bűnbocsánat. Mindig pontosan tudták idézni az idevágó igéket is. A következőkben megkísérlem összefoglalni a Szentírás tanítását erről a kérdésről. 1. Igei alap A Szentírás tud a Szentlélek megszomorításáról (Ézs 63:10, Ef 4:30), megcsúfolásáról (Zsid 10:29), megcsalásáról (becsapásáról, a Szentiéleknek való hazudásról! ApCsel 5:3), a Szentlélek megoltásáról (IThessz 5:19), a Szentlélek káromlásáról (Mt 12:31-32, Mk 3:29, Lk 12:10). Külön problémát jelent ljn 5:16, ahol a halálos és a nem halálos bűnről esik szó, valamint Zsid 6:4 — 6, amely a Szentlélekkel valamikor közösségben élő, de később elbukott ember sorsáról szól. A Szentlélek megszórnod tása és megoltása esetén nincs kilátásba helyezve büntetés. A Szentlélek elleni hazudás, a Lélek “becsapása” viszont Anániás és Szafira esetében halált vont maga után. A Szentlélek káromlásának következménye pedig a kárhozat. Mk 3:28 — 29 ezt így fogalmazza meg: “Bizony, mondom néktek, minden bűn meg fog bocsáttatni az emberek fiainak, még a káromlások is, bármennyi káromlást szólnak, de ha valaki a Szentleiket káromolja, az nem nyer bocsánatot soha, hanem vétkes marad bűne miatt örökké.” Lukács egyszerűbben fogalmaz: “Ha valaki az Emberfia ellen szól, annak megbocsáttatik, de aki a Szentleiket káromolja, annak nem bocsáttatik meg” (Lk 12:10). A Szentlélek elleni bűn fogalma alatt rendszerint ezt szokták érteni. The sin against the Holy Spirit Érdemes már itt leszögeznünk, hogy az a bűn, aminek elkövetése után nincs bűnbocsánat, nem egyszerűen tévedés, botlás, vétek vagy akár durva bűn, hanem káromlás, mégpedig nem az Atya-Isten, nem is a Fiú-Isten, hanem a Szentlélek-Isten ellen. Ennek a tételnek a fontossága a későbbiekben nyilvánvalóvá lesz. 2. Az összefüggések fontossága Egy példán szeretném bemutatni, hogy milyen furcsa következtetésre juthat az az igehirdető vagy bibliaolvasó, aki egyes bibliaverseknek a szövegösszefüggéstől független, önálló, “külön kinyilatkoztatás” jelleget tulajdonít. Mk 10:27-ben ez áll: “...az Istennek minden lehetséges”. lTim 2:4-ben pedig: “(Isten) azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön.” Ha Istennek minden lehetséges, és O azt akarja, hogy mindenki üdvözüljön, akkor mindenki üdvözülni is fog, következésképpen: nincs olyan bűn, ami meg ne bocsáttatna, nincs halálos bűn — amiről János levele beszél, sőt: nem lesznek olyanok, akik Krisztus bal keze felől fognak állni, nem lesz ítélet, nem lesz kárhozat. Igen ám, csakhogy mindaz, amiről most azt mondtuk, hogy az előbb idézett két ige alapján nem lesz, nagyon is lesz! Ha viszont lesz ítélet, lesz kárhozat, s lesznek olyanok, akik az örök halálba jutnak, akkor — úgy tűnik — nem igaz az, hogy Isten mindenható, hisz “O azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön”. Hol van itt a megoldás? 2Tim 3:16-ban, ahol ezt olvassuk: “A teljes írás Istentől ihletett!” Körülbelül így lehetne fordítani ezt a mondatot (figyelembe véve a THEOPNEYSTOS jelzői szerepét): az Isten által sugalmazott írások összessége, teljessége hasznos a tanításra... — azaz a Biblia csak teljes összefüggésében és a Szentlélek megvilágításában Isten kinyilatkoztatása! Egyébként lehet az Ördög könyve is (gondoljunk pl. Jézus megkísérlésére). Mint ahogy nem mondhatjuk azt sem, hogy Isten nem akarja azt, hogy mindenki üdvözüljön, azt sem, hogy Isten nem mindentudó, de azt sem, hogy mindenki üdvözülni fog, a fölvetett probléma megoldásához segítségül kell hívni más igéket. A teljes írás fényében világossá lesz, hogy a fenti okfejtés hibája az, hogy figyelmen kívül hagyja az ember szerepét, a szabad választási lehetőséget s a hitet. Ami a Szentlélek káromlását illeti, az Ige egyértelmű: ez olyan bűn, ami nem bocsáttatik meg. (Máté megjegyzi, hogy sem ebben, sem a következő világkorszakban! Egyesek arra következtetnek ebből, hogy a halál után, a “másvilágon” is lehet valamiféle bűnbocsánat. Külön tanulmányt igényelne ez a téma, ezért itt nem térünk ki rá. A Szentlélek elleni káromlás tekintetében amúgy sincs jelentősége.) 3. A káromlás A bűn nagyon sokszínűén mutatkozik be a Szentírásban. Olvashatunk vétekről, bukásról, tévedésről, törvényszegésről, engedetlenségről, stb. A káromlás annyiban jelent mást, hogy nem egyszerűen valamilyen tévedés, elvétés, nem valami jótett elmulasztása, hanem pozitív szembeszegülés. A BLASZFÉMIA rágalmazás, szidás, gyalázás, szenvedélyes szidalomgörgeteg, a kemény, makacs, konok szív gyűlöletáradása. Ezt nem lehet tévedésből csinálni. A káromlás annál súlyosabb, minél tudatosabb, és minél magasabb “rangú” valaki ellen irányul. Beszélhetünk “önkáromlásról”, amikor valaki magát szidja pl. azért, mert elrontott valamit. Mindnyájan hallottunk már cifra önkáromlásokat. A másik ember káromlása is többnyire valamilyen károsodáshoz kapcsolódik, aminek vélt vagy valóságos okozóját szidja a káromkodó. Külön kategóriába tartozik az istenkáromlás, ennek is rendszerint valami baj a kiváltója — s ha éppen magát nem akarja, mást pedig mondjuk nem mer szidni az illető, szidja Istent. Vannak persze olyan emberek is, akik minden ok nélkül káromolják Istent, egyszerűen kiömlik belőlük a gyűlölet, a sátáni indulat. Külön fejezetet lehetne szentelni a “hivő káromkodásoknak”, azoknak a “szalonképes” kirohanásoknak, amelyek éppen úgy a harag, a düh vagy a gyűlölet megnyilvánulásai, mint egy-egy trágár Dr. Almási Mihály
