A Kürt, 1983 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1983-01-01 / 1. szám
Közös magyar reformációi istentisztelet Detroitiban Communal Hungarian Reformation Commemorative Service in Detroit 4. oldal__________________________________:________ ' 4____________________________________________1983. január Eddig hiába próbálkoztunk, nem sikerült. Most volt az első alkalom, hogy 1982. október 31-én, vasárnap este imaházunkban öt protestáns gyülekezet, lelkészeivel együtt közös emlékistentiszteletet tartott a nagy reformáció 465 éves jubileuma alkalmából. Visszatekintve megállapíthatjuk, hogy egy jó ok és alkalom volt ez arra, hogy együtt legyünk. Hogy fölülemelkedjünk a felekezetieskedés elválasztó korlátain. Ok és alkalom, hogy együtt merítsünk az Ige örök forrásából, hogy épüljünk egymás hite által és gyakoroljuk a szeretetet, amelyről azt mondta Urunk Jézus, hogy erről ismerik meg, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok. A kölcsönös megbecsülés tekintetében mindenikünknek van korrigálnivalónk... Nálunk is voltak, akik úgy gondolkodtak, hogy a reformáció Lelkipásztorok a reformációi emlékistentiszteleten. Balról jobbra: Abrahám Dezső ref püspök, Szirmai József evangéliumi ref. lelkipásztor, Lőrincz István pünkösdi lelkipásztor, a szószéknél. Herjeczki András, a vendéglátó baptista gyülekezet lelkipásztora. (Ministers at the Reformation Commemorative Service. Left to Right: Rt. Rev. Dezső Abrahám Reformed Bishop, Rev. József Szirmai Evangelical Reformed Minister, Rev. István Lőricz Penticostal Pastor, at the pulpit: Rev. András Herjeczki, the pastor of the host Baptist Church.) református ünnep. Szükség volt a fölvilágosító munkára. A reformáció közös protestáns örökség. Ha elég alázat van bennünk, azt is fölismerhetjük, hogy a reformáció nem egy múltbeli, egyszer volt esemény megünneplése, hanem állandó igénye a Szentírásnak, amely szerint életünket úgy kell a Szentíráshoz igazítanunk, mint zsinórmértékhez, mint a hajó kormányát az iránytűhöz. A reformátorok elévülhetetlen érdeme, hogy anyanyelvűnkre fordították és a nép kezébe adták a Bibliát. Felismerték és felragyogtatták a golghothai kereszt értelmét, miszerint bűnbocsánat, örök-élet és üdvösség csak kegyelemből, hit által adatik minden ember számára, a mi Urunk Jézus Krisztusban. Ezt a leckét minden generációnak élőiről kell tanulnia. Azért mondták már a reformátorok: “Ecclesia semper reformari debet.” Az eklézsiát mindig reformálni kell. Az ige alkalmi üzenetét Rév. Bogár József, a windsori ref. egyház lelkipásztora angolul és Ft. Abrahám Dezső, az Allen Park i református egyház püspöke magyarul hirdette. Nehezen jöttünk össze, de megállapítottuk, hogy a zsoltáros szavai ma is érvényesek: Jó volt együtt len-Ft. Ábrahám Dezső ref. püspök igét hirdet a detroiti reformációi emlékistentiszteleten. (Rt. Rév. Dezső Abrahám Reformed bishop preaches the Gospel at the Reformation Commemorative Service in Detroit.) nünk. Elhatároztuk, hogy folytatjuk a közös alkalmakat, legközelebb az egyetemes imahéten. Krónikás KÖZLEMÉNY A NYÁRI KÖZÉRDEKŰ ESEMÉNYEKRŐL News of Summer activities 1b éves jubileum — Home Coming! A Detroiti Magyar Baptista Gyülekezet június 19 — 26 között tartja 75 éves jubileumát. Minden este evangélizáció és történelmi megemlékezés. Szeretettel hívjuk minden kedves testvérünket. Cím: First Hungarian Baptist Church, 1362 Chandler Ave, Lincoln Park MI, 48146. • Az Amerikai Magyar Baptista Theológiai Szeminárium eseményei — Planned events of The American Hungarian School of Theology Baptist Seminary Intézetünk az első évfolyam negyedik negyedévi teljes konzultációját és az 1982/83-as évfolyam évvégi vizsgáit a Rámái Ifjúsági Táborban tartja. Június 30-án tanári értekezlet, július 1-én pénteken konzultáció, 2-án szombaton évvégi vizsgák és évzáró istentisztelet lesz. Fölvételi vizsgára is sor kerül az 1983/84-es év vonatkozásában. Évi közgyűlés — Annual Meeting Az Amerikai Kontinens Magyar Baptistáinak Konferenciája, elfogadva a Detroiti Gyülekezet meghívását, június 23 — 25 között, csütörtöktől szombatig tartja évi közgyűlését, kapcsolódva a gyülekezet jubileumához. Nappal lesznek a konferencia ülései, esténként pedig a jubiláló gyülekezet ünnepsége és evangélizáció. Szeretettel hívjuk testvéreinket Detroitba. # Tábori Konferencia — Conference Július 2-án, szombaton este kezdődik a 23. Bibliai Konferencia és tart július 4-ig (hétfő délig) a Rámái Ifjúsági Táborban. * A nyári program eseményei azért vannak így időzítve, hogy akik messzebbről jönnek, azok is részt vehessenek mind a négy alkalmon. Készüljünk a találkozásra!