A Kürt, 1983 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1983-01-01 / 1. szám
1983.január 5. oldal .............................................. I NŐI | ROVAT A KÉZ TANÍTÁSA The Lesson of the Hand Egy híres magyar festő: Ajtósi Dürer Albert festette azt az örökértékű képet, amely imára kulcsolt két kezet ábrázol. Széles körben ismert ez a kép, nagyon sok mindenre felhasználják: láthatjuk falon, bibliajelzőkön, különböző emléktárgyakon. Olyan megszokottá vált, hogy szinte el is vesztette igazi jelentőségét, érzelmi hatását és tanítását. Pedig figyelmeztető jellege mellett jelképe annak a nagy erőnek is, amely képes megtartani ezt az ingadozó világot. A kéznek komoly tanítása van. A kezünk a legelső eszközünk mindenféle munka elvégzéséhez. Mindig “kéznél” van. Egy női bibliaórán érdekes példázatot hallottam a kézről. Az előadó elmondta, hogy minden egyes ujjunk emlékeztet bennünket egy-egy imatárgyra. 1. Az első: a hüvelykujj. Ez hajlik felénk. Figyelmeztet arra, hogy milyen fontos a hozzánk tartozókért naponként elmondott imádság. Az édesanya legfőbb feladata, hogy családjáért, gyermekeiért imádkozzon. Az ilyen könyörgések sok csodát műveltek már, drága megtapasztalásokat hoztak életünkbe. 2. A második: a mutatóujj. Tanításnál ezzel mutatunk rá a fontos dolgokra. Emlékeztessen tehát arra bennünket, hogy sohase feledkezzünk meg vasárnapi iskolai tanítóinkért, igehirdetőinkért és misszionáriusainkért imádkozni. Általában minden gyülekezeti szolgálattevőért. Nekik igen nagy szükségük van arra, hogy imádkozó tábor álljon a hátuk mögött, nekünk meg arra, hogy ne bírálattal, hanem imádkozó szívvel gondoljunk rájuk. 3. A középső ujjunk az öt ujj közül a legnagyobb. Tanítson minket arra, hogy a legnagyobbaknak is szükségük van az igazak buzgó könyörgésére. Pál apostol tanítása szerint emlékezzünk meg azokról, akik igazgatnak bennünket, vezetőinkről, a felsőbb hatóságokról. A kormányok tagjai Isten tervének, Isten kezének eszközei, s a történelemben sok példa volt már arra, hogy O csodálatosan felhasználta őket az igazság munkálására. 4. A gyűrűs ujj talán a leggyengébb ujjunk, magában nem sokra megy, ha hajlik, vele hajlik a többi is. Juttassa eszünkbe, hogy körülöttünk, embertársaink között sok erőtlen, gyenge, beteg, elhagyatott, magányos szenvedő él. Nagyon fontos, hogy ne csak meglássuk ezt, hanem tudjunk értük naponként buzgóságos szívvel könyörögni is. 5. Az ötödik a kisujj. Ez már végképp nem boldogulna magában, kicsi is, gyenge is. Mint ilyen, magunk felé fordítja figyelmünket, hogy legutoljára magunkért is könyöröghetünk, mint legkisebb szolgájáért az Úrnak, Pál apostol alázatával, aki legutolsónak tartotta magát az apostolok között. Sokszor hajlamosak vagyunk a sorrend megcserélésére, és legfontosabbnak tartjuk a magunkért való imádkozást. Ilyenkor jusson eszünkbe a kéz tanítása! A teremtés bölcsessége folytán két kezet kaptunk. Akik egészségesek vagyunk, el sem tudnánk képzelni, hogyan dolgoznánk akkor, ha az egyiket elvesztenénk? Két kezünk együtt munkálkodik. Kivéve egy esetet, amiről így olvasunk az igében: “Ne tudja a te jobbkezed, mit cselekszik a bal!” Ezenkívül mindig egy akaraton van a két kéz. A kettőt kulcsoljuk imára, két kézzel öleljük szeretteinket, kéz kézzel csalogatjuk ki zeneszerszámainkból a szép énekeket. Ha nehéz terhet emelünk fel, szükségünk van mindkét kezünkre. Az oltár előtt összekapcsolt kezek azt jelentik, hogy két ifjú szív hűséget fogad egymásnak egy életre. A kitárt kar, a kinyújtott és testvéreinkkel összefogott kéz pedig drága láncszeme a testvéri közösségnek. Jelképezi az összekötött szíveket, és együttes erősség az ellenség behatolása ellen. Számomra mindig megható és felemelő érzés volt úrvacsorái közösség után egymás kezét fogva énekelni: “Tekints le Urunk népedre, kezünk hogy kötjük most egybe!” Milyen sok szép feladata van ebben az életben a kéznek! És milyen csendben, feltétlen engedelmességgel hajtja végre a cselekvéseket! Sohasem végzi a láb munkáját, vagy a fej, a nyak, a szív feladatát. Mindig csak a sajátját! így lehet tökéletes rend és összehangoltság a test tagjai között. Ilyen a Krisztus teste is, a gyülekezet, ha a tagok “szép renddel egybeszerkesztetvén” munkálkodnak. “Nem mondhatja pedig a szem a kéznek: nincs reád szükségem, vagy viszont a fej a lábaknak: nem kelletek nékem!” “Hogy ne legyen hasonlás a testben, hanem ugyanarról gondoskodjanak egymásért a tagok” (lKor 12:21, 25). És végül, úgy érzem, ez a legfontosabb: a kezek központi irányítás alatt állnak. Hiába tudná valaki jól mozgatni a kezét, minden ujját, ha a cselekvést nem irányítaná az agy. Agyunkban születik meg a gondolat, akarat a cselekvésre, ezt átveszi a megfelelő idegközpont, továbbítják az idegpályák, a mozgás szervei pedig végrehajtják az irányított cselekvést. Ragyogó példája ez annak, hogy imaéletünk és minden szolgálatunk csak úgy töltheti be igazi rendeltetését, ha egyetlen központi irányítója: Jézus Krisztus, a Fő. “Mindenestől fogva nevelkedjünk abban, aki a Fej, a Krisztusban, akiből az egész test, szép renddel egybeszerkesztvén az O segedelmének minden kapcsaival, minden egyes tagnak mértéke szerint való munkássággal teljesíti a testnek növekedését, a maga fölépítésére, szeretetben” Ef 4: 15-16). Amíg Jézus Krisztus itt járt emberi testben, kezei nem szűntek meg munkálkodni és jót cselekedni. O felment a mennyekbe és elküldte maga helyett a vigasztaló és munkálkodó Szent Lelket, Akinek hathatós munkája érdekében szüksége lehet szívekre, kezekre, lábakra. A mi kezünkre is! Turmezei Erzsébet sorait idézem: "Mert Ö ma is megáll előttünk csendben, várja, hogy megnyissak előtte szivünk, s benn a szívünkben hordozzak Őt végig az életen Hogy kezünkkel könnyet töröljön, vezessen, lábunkkal elveszettet megkeressen, szemünkkel szenvedőkre rátekintsen...” Legyünk mi az O kezei, legyünk engedelmes eszközei ebben a világban! Oláh Lajosné
