A Kürt, 1983 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1983-02-01 / 2. szám
1983. február 3. oldal OLVASÓINK ÍRJÁK ______Our readers write______ A minap levelet kaptunk Cserhalmi Imre budapesti nyugdíjas baptista lelkipásztor testvérünktől. Néhány részletet idézünk belőle: “Amikor íróasztalomhoz ülve levélíráshoz kezdek, bensőmet nagy öröm hatja át. Kezemben tartom lapotokat, A KÜRT-öt. A lap címét nézve, a benne lévő sorokat olvasva és a képeket nézegetve, felidéződött bennem a drága múlt ifjúsága, öröme, ereje, szépsége. Tahi szent romantikája! A felejthetetlen emlékű Emericus-unk szellemi nagysága, akinek biztatására és segítségével lehettem az akkori “A Kürt” állandó riportere, cikkírója, majd Kemény Artur után rovatvezetője (1920—1934). Lapotokról sommásan megállapítottam, hogy az ifjúi lendület ereje, a családias, közvetlen, szívhez és értelemhez szóló hang árad belőle. Hangvétele praktikus és minden szavát a lélekmentő szeretet hatja át. Soli Deo Gloria!... Örültem annak is, hogy sok ismerősre bukkantam rá, akik közül többekkel volt személyes kapcsolatom. HA ITT LESZEL Jössz már. Tudom. Épp erre vártunk. Jössz és cselekszel. Kézbe veszed szívünk. Helyünkre állítasz. És szólsz — a mi szánkkal is. És hívsz és keresel — a mi szemünkkel is. Érzem, hogy jössz Uram. S már gyógyulunk. És ha már itt leszel — nem tudom mit teszel, de a vakok látni fognak, a némák énekelni. Ha itt leszel, életre kél a holt. (“Szükség újjá születniT) De csak ha itt leszel, akkor ébred a lét. S már mozdul is. Mert jössz, Uram, és itt leszel. Herjeczki Géza------------------------------------------------------------------—_________ ür. Haraszti testvérre emlékezve eszembe jut egy lelkészt találkozó Bálátonföldváron, amikor a szünetben szeretettel belémkarolt és — mint orvos — közölte velem diagnózisát s egyben tanácsolta a terápiát is. Vadász testvér barátságos, mosolygós arca villan elém. Látta a József utcában tétova tekintetemet, azonnal hozzám lépett és kezét nyújtva ennyit mondott: “Én ismerem a testvértf' Almási M. testvér. Amint megszerezte doktori diplomáját, azonnal üdvözöltem levélben. Úgy látszik nem kapta kézhez, mert válasz nélkül maradt. Kun testvér neve örömet szerzett. Ismerem múltbeli harcait, nagy megpróbáltatásait. Örülök, hogy újból aktívan működik. Oláh Lajos testvér derűs arca is örömet ébresztett bennem. Herjeczki Gézáról csak annyit tudok, hogy az édesapja és édesanyja az Úrnak áldott eszközei és hogy ők mindketten szívünkhöz igen közel állnak. Gézáról pedig — úgy vélem “csak” annyit, hogy nagyony szerény ember. Ez pedig — úgy vélem — legjobb ajánlólevél az életben. Lant Emil személyében egy nagyon kedves, komoly és eszes emberre emlékezem, no meg egy közös szolgálatunkra is. A budai szemináriumban több mint 50 évvel ezelőtt egy kis házi ünnepség keretében ő francia nyelven szólót énekelt és én kísértem harmóniumon “magyarul”. Megemlékezhetnék még Hortulányi, Burzuk és más testvérekről is, de nem ez a célom, inkább csak dokumentálni akartam, milyen nemesen “felzaklatott” A Kürt. írtam tehát a múltról és részben a jelenről. Jó volt, szép volt! Dicsőíttessék érte az Úr Neve! Mi azonban (főként Tí), a jövő emberei vagytok. Azt kívánom tehát, hogy A Kürt legyen olyan szócső, amely a holnap áldásainak közvetítője és a holnap végzendő feladataira serkentő sajtótermék!. .. Mindennemű szolgálataitokhoz kérünk az Úrtól erőt, előmenetelt és sok-sok örömöt. A közelgő ünnepekre sok áldást, az újévben jó egészséget kívánnak őszinte szeretettel testvéreitek az Úrban: (2Thess 3:16.) Gabriella és Imre Igen örülünk a kedves levélnek, a dicsérő értékelésnek is. Ezekhez nem is fűzök semmit, csak megjegyzem: úgy tűnik, sikerült valamit megvalósítanunk abból a célkitűzésből, hogy békét, szeretetet, evangéliumot sugalló, családias lap legyen A Kürt, nem titkoltan Dr. Somogyi Imre testvérünk szépemlékű lapját “elődünknek” — és sok szempontból példának is tekintve, természetesen sajátos amerikai-magyar mivoltunk figyelembevételével. Cserhalmi testvér avatott író és kritikus. 1926-ban végzett a Budapesti Baptista Teológiai Szemináriumban, de az írással már korábban eljegyezte magát. Nos, mivel tényleg családias lap vagyunk, s az is akarunk maradni, hadd válaszoljak itt Cserhalmi testvér engem érintő mondatára: “Kedves Imre Bátyám!” Igen nagy szeretettel emlékezek Rád, mint idősebb, de mindig igen pontos, kedves munkatársra. Emlékszem, hogy a Békehírnöknél lektoroskodva a Te írásaidat nem igen kellett “pirosítani”. Emlékszem,hogy milyen alázattal fogadtad szerkesztőségi ünneplésedet. (Nem is tudom, hogy a több mint 50 éves írói munkásságod elismeréseként kapott szentföldi útra eljut ott ál-e?) Doktorrá avatásom alkalmából írt kedves soraidat természetesen megkaptam és ezúton köszönöm. Akkor az úti készülődés miatt tényleg nem válaszoltam. Bizonyára megbocsátod nekem, s szívesen veszed e kései választ. És végül egy kérés: örülnénk, ha emlékeid közül fölidéznél valamit, ami lapunk amerikai-magyar olvasóit is érdekelné, s cikké formálva elküldenéd egy fénykép kíséretében. A képre azért van szükség, mert — amerikai szokás szerint — minden jelentősebb írás szerzőjének közöljük a fényképét is, a Te írásod pedig minden bizonnyal jelentős lesz! Kedves Családodat is köszöntve kívánok Neked sok erőt és áldást — A Kürt szerkesztősége nevében is: Almási Mihály Pintér Sándor lelkipásztor testvér írja Buenos Airesből: “Az Úr Jézus nevében szeretettel köszöntünk Benneteket. Fáj nekem, hogy előbb nem írhattam, de tettem és teszem mindazt, amit tehetek. Minden nap reggel 7.30 és 8.30 között bemegyek az imaterembe, és ott leborulva
