A Jó Pásztor, 1963. január-június (43. évfolyam, 2-25. szám)

1963-04-05 / 14. szám

2. OLDAL a jő pásztor (THE GOOD SHEPHERD) Founder: B. T. TÁRKÁNY alapította Megjelenik minden pénteken Published every Friday Published by — Kiadó Associated Hungarian Press, Inc. Szerkesztó'ség és kiadóhivatal — Publication Office 1736 East 22nd Street, Cleveland 14, Ohio Telefon: CHerry 1-5905 o^lggg|ä> 53 ELŐFIZETÉSI DIJAK: SUBSCRIPTION RATES: Egy évre ..................................$8.000ne Year ..................................$8.00 Fél évre ....................................$5.00Half Year .................................$5.00 Second Class Postage Paid at Cleveland, Ohio___________ CLAY TÁBORNOK JAVASLATA A Clay tábornok vezetésével működött különbi­zottság, amely a külföldi támogatás ügyében tett ja­vaslatot Kennedy elnöknek, minden elismerést meg­érdemel. A bizottságban mindkét párt megbízottai részt­­vettek s a megbízottak jelentős része konzervatív volt. Nemcsak a bizottság republikánus, hanem de­mokrata tagjainak egyrésze is konzervatív. Ennek ellenére, a Clay bizottság rendkívül tár­gyilagos munkát végzett és a külföldi segítség ügyé­ben Kennedy elnökhöz juttatott javaslata nem egy értékes reformot javasol. A bizottság elemzései—pártszempontokon mesz­­sze felülemelkedve — tárgyilagosak és a tények ala­pos ismeretéről tesznek tanúságot. A törvényhozás és az azzal kapcsolatos szervek bülönböző bizottságai nem mindig mentesek párt-el­fogultságtól. Ez a tény gyakran hátrányára szolgál a bizottságok munkájának. Clay tábornok bizottsága azonban példaképül szolgálhat minden jelenleg működő és a jövőben fel­állítandó bizottság számára. DIVÍZIÓ Az amerikai had vezetőség Pentagonja felől évek óta az a nézet terjedt el, hogy a szovjetnek óriási lét­számú rendes katonasága van, amely — ha nem lenne atombomba — le tudná gázolni Európa nyugati or­szágait, akárcsak Hitler fegyveres tömegei egyik or­szágot a másik után, gyengét és erőset, le tudtak győz­ni. A szovjetnek 175 divíziója van — szemben a nyu­gati védelmi szövetség, NATO, 23 divíziójával. Ijesztő arány? Korántsem, mondta a napokban, Clevelandban tartott beszédében, Paul Nitze honvé­delmi államtitkár. Divízió és divízió közt különbség van, nagy különbség. Az amerikai és a többi nyugati divíziók sokkal nagyobbak, számosabbak, erősebbek, mint a szovjet divíziói, és ha nem pusztán számsze­­rint, hanem katonai erő szerint is vesszük számításba a szabad világ és a rabvilág divíziót, arra az ered­ményre jutunk, hogy — 15,000 létszámú divíziók ala­pulvételével — a szovjetnek legfeljebb 60 divíziója van, a NATO 23 divíziójával szemben. És persze naiv lenne az az elgondolás, hogy 60 hadosztály rárohan 23 hadosztályra és eltapossa. Az Európai keletét és nyugatát elválasztó front nem oly széles ,hogy ott egyszerre felvonulhatnának hadosz­tályok tucatjai, arról nem is szólva, hogy a szovjet katonaságnak nem kis részét mindig, békében úgy, mint háborúban, a sok ezer mérföldnyi határ men­tén kell készenlétben tartani, jónéhány teljes divíziót a szovjet-kinai határ mentén, és több hadosztályt kell — ugyancsak békében is, háborúban is — készenlét­ben tartani az európai rabnemzetek fékentartására, a magyarországi október 23 megismétlődésétől való félelemből. Mindezek szerint a divízió szó értelmét nem a szótárban kell keresni. Ott csak azt találjuk, hogy divizió hadosztályt jelent és ez nem elegendő, nem teljes felvilágosítás. LESZE- TAVASZ? A tavaszt jelző első márciusi nap nem sok jót hozott a világnak. Zivatarokkal, tornádókkal és nem egy helyen, hóval köszöntött reánk. Hideg szelek sü­völtöttek végig a világon. Azóta is, hűvös napok váltogatják a lassan mele­gebbeket. Az emberek reménykedve lesik az idősjós szavát ( amely, a legtöbb esetben mitsem jelent) és reménykedve néznek ki reggelente az ablakon. Soha úgy nem fogjuk élvezni a tavaszt, mint ez után a husszu tél után. A nagyvárosok parkjai virág­ba borulnak majd és a bokrok alján fénylöszemü, szemtelen mókusok futkároznak. A világoskék égen bárányfelhők foszlányai lógnak. Az emberek egyre idegesebben kérdezgetik egy­mástól : — Lesz-e hát tavasz valamikor? Felelősségünk tudatában állíthatjuk: Lesz ta­vasz ! Virágok és bokrok lesznek és fénylöszemü mó­kusok. Becsületszavunkra! FELVONT SZEMÖLDÖKKEL ... Irta: NÓGRÁDI BÉLA “A parlamentáris demok­ráciák — .magyarázta Harold Wilson, az angol Labor Party­­uj vezetője — olyanok, mint egy család tagjai: veszeksze­nek. Amint tudjuk, —családi veszekedések lehetnek igen keserűek néha, de legalább biztosak lehetünk benne,hogy egy családtag nem fog fel­­uigorni és kést mártani ro­konába.” Ez a tetszetős kis meghatá­rozás a maga népies modorá­val sok egyszerű igazságot tartalmaz, többek közt, azt, hogy a demokráciák jelenleg keserűen veszekszenek, nem­csak belföldön, hanem kül­földön. A szabad népek egy­máshoz való viszonya talán még sohasem volt ilyen kusza állapotban mint napjainkban. Persze tudjuk, vagy legalább­is reméljük, hogy ez a csa­ládi veszekedés előbb-utóbb valahogy elsimul és nem fo­gunk kést egymásra, de a természetes hajlam ilyen­kor az, hogy az ember vissza­néz a múltba és megpróbál tanulságot meríteni az ős­forrásból, a görögöktől, a ró­maiaktól, akik a demokrá­cia első gyakorlói voltak. Kí­sérletük rendkívül sikeres volt és mindmáig haszonélve­zői vagyunk e kísérlet tanul­ságainak. A rómaiak sokkal sikeresebbek voltak külpo­litikailag, de az amerikai va­lószínűleg jobban érezné ma­gát az ókori Athénban, mint Rómában. Róma tökéletesi - tette a jogrendet, rendkívül szigorúan kezelte minden pol­gárát, sőt még államfőit is, ami merőben uj dolog volt egy korban, amelyben az uralkodó abszolút autoritás - sál rendelkezett. A római ál­lamrendszer akkor tört le,mi­kor a törvény már nem volt képes többé korlátozni az államfő jogait. De minden jog­rend dacára Róma nem az vá­ros lehetett, ahol az ember boldog lehetett. A rendszer igazságos volt, de kíméletle­nül szigorú. Jellemző a büsz­ke római jogrendszerre — amelynek nyomaival még a mai törvénykönyvekben is találkozunk — hogy a hite­lezőnek például joga volt az adós életét követelni, ha az nem tudott fizetni. Ehhez ké­pest a görög demokrácia eny­he és emberi volt. Rómában például csak patrícius,tehát egy elit-kisebbség lehetett törvényhozó, de Athénban minden egyes polgár megje­lenhetett a plénum előtt, ja­vasolhatott és kritizálhatott. A görögöknek a külpoliti­ka volt a gyenge oldaluk, ami viszont a rómaiak erőssége volt. Azok a nagyszerű po­litikai lángelmék, Pericles, Socrates, Plato, Aristoteles— egy politikai rögeszmétől szenvedtek: a város-állam rög eszméjétől. Nem hittek és nem bíztak a birodalmi esz­mében, holott akkor már nagy birodalmak voltak szü­letőben és a perzsa birodalom a görög város-államok létét fenyegette. Hellas fényko­rában az egyes város-államok még képesek voltak szövet­kezni a perzsa veszély ellen, de az ilyen szövetségek rö­vid életűek voltak és jelle­gük inkább katonai, mint föderációs volt. Görögország­nak, amely kulturálisan már nagyhatalom volt, Nagy Sán­dorra kellett várnia, hogy bi­rodalommá egyesüljön. Nagy Sándor halálával Hellas po­litikai befolyása is megszűnt, és nem sokkal később már csak Róma egy tartománya volt. Athénnak Pericles ko­rában nem volt több, mint negyedmillió lakosa, beleért­ve a rabszolgákat és idegene­ket.Még jószerencse, hogy a görög világnak ez a ragyogá­sa folytatódott Rómában, — Nógrádi Béla mert a római hódítók tisz­telői és tanítványai voltak a gör ögökn ek, k ü Ipoli tik ába azonban mestereik voltak. Róma — amikor a szót használjuk, a birodalmi fo­galom ismét csak egy vá­roshoz fűződik, mint ahogy az ókorban a birodalmak ál­talában egy városból fejlőd­tek ki. De Róma igazi ereje nem a városban rejlett, nem a néhány ezer pásztorban és kézművesben, akik a várost alapították, hanem a várost körülvevő népek hűségében. A rómaiak, legalábbis törté­nelmük első szakaszában, — olyan gyarmatosító tehetsé­get tanúsítottak, amilyet azó­ta sem értek el a történelem­ben. Először is, a város lakói menedéket adtak veszély ese­tén falaik között azoknak a törzseknek, amelyek a he­gyek között éltek. Ezek a törzsek állataikkal együtt be­vonultak a magas falak közé és biztonságot élveztek. És Róma nemcsak befogadta eze­ket a szomszédokat, hanem egyenrangú tagjaivá fo­gadta őket. A jövevényeknek ugyanolyan jogaik voltak, a város falain belül, mint a bajnnilöknek. Viszonzásul a rómaiak nem kértek mást, mint a városhoz való hűsé­get és azt az ígéretet, hogy a szomszédok harcolni fog­nak, ha magát a várost ve­szély fenyegeti. Itt érdemes megállni egy pillanatra, hogy a döntő külömbségre rámutassunk.A többi népek, egyiptomiak,ba­­byloniaiak, karthágóiak, te­hát az akkori világ nagy ál­lamai, hasonló helyzetben ra­gaszkodtak ahhoz, hogy a menekülő jövevények ves­sék alá magúkat nekik, vagy­is “alattvalók” legyenek.. . Ennek tulaj dón itható, hogy ha más városok — akár a gö­rög városok is — veszélybe kerültek, az idegenek nyom­ban kiköltöztek, mert nem akartak harcolni érte. Más volt a helyzet a Rómát* körül­vevő népek körében. Győze­lem vagy vereség nem tudta megváltoztatni Rómához va­ló hűségüket, és ez a ragasz­kodás hamarosan gyümöl­csöket termett. A Krisztus előtti 4-ik században a vad és harcias gallok, a mai fran­ciák ősei, betörtek Itáliába, megverték a római hadsere­get és már a város ellen vonultak, várva, hogy annak lakói megadják magukat. De rövidesen ellenséges ér­zületű törzsektől körülvéve találták magukat. Ezek a törzsek elhajtották nyájai­kat, felperzselték termésüket .és a gallok éhínséggel küz­­ködve, kénytelenek voltak kitakarodni Itáliából. Ez volt az első alkalom, amikor az egyenlőranigu szomszédok hű­sége megmentette Rómát a pusztulástól. A római állam­eszmény a hűségre és az együttműködésre épült, más népeké pedig az engedelmes­ségre. A régi világ zsoldos hadsereggel harcolt, Rómát pedig lelkes és önkéntes had­sereg védte. A római birodalom hosszú, több mint ezer éves történel­mében még az ellenségekből is barátok lettek. Azok a né­pek, amelyek ellen Róma sokáig harcolt, gallok, gótok, longobárdok, vandálok, min­denféle szittya népek, stb. — idővel átvették a római mo­dort, műveltséget, állami és jogi eszményt, úgy hogy ami­kor végül is megdöntötték a római birodalmat, a római állameszme rajtuk keresztül tovább élt. A rómaiak türel­mesek voltak minden más nép vallása iránt, hiszen más­képpen a keresztény apos­tolok sohasem működhet­tek volna olyan sikeresen Ró­mában. Faj, vallás, szárma­zás nem volt akadály az ér­vényesülésben, a tehetség e­­lőtt nyitva állt az ut egészen a császári trónig. A római császárok közt számosán vol­tak nem rómaiak, sőt még nem is fehér fajuak. Gibbbons szerint legalább három ró­mai császár volt, akinek erei­ben néger vér folyt. A római birodalom rész­letes, kimerítő történetét kö­telező olvasmánnyá kellene tenni az iskolákban.Mert ime itt egy értékes példa szá­munkra a múltból, hogy me­lyek azok a tulajdonságok,— amelyek egy népet naggyá tesznek és melyek azok,ame­lyek aláássák erejét. A de­mokráciák tanulhatnak leg­többet a görögök és rómaiak példájából, s azt kívánjuk,bár jól megtanulnák a leckét. EMBEREK ES PROBLÉMÁK A szépségkultusz egyidős az ember történelmével. Nem vitás, hogy már az őskorban élt nők is tetszeni akartak a férfiaknak, s a csatát azóta változó eszközökkel rendű - letlenül vívják tovább.. . A szépség — bármilyen formá­ban is jelentkezzék — min­denképpen vonzó s csak he­lyeselhető, hogy a szépet — mint a természet, vagy az em­beri értelem remekét —min­denütt előtérbe állítják. Semmi kifogásolnivaló nincs tehát abban, hogy időnként és helyenkint “szépségkirály­nőket” választanak, akik az­után egy megszabott ideig sütkérezhetnek a dicsőség fényében. Azt azonban már joggal lehet túlzásnak tar­tani, hogy a nagy szépségki­rálynők mellett százszám­ra választanak a különböző országokban — igy Ameriká­ban is — kisebb királynőket. Van virágkirálynő, csokolá­dé-királynő, gyapjukirálynő s a jó ég tudja, még micsoda. . . A győztesek fényképeit köz­ük a lapok, meginterjúvolják az ujságirók s a kiskirálynő­ket elhalmozzák ajándékok­kal. Eddig minden rendben is volna, a kívülállók nem saj­nálják tőlük a tiszavirágéle­­tü boldogságot. . .De ki gon­dol azokra a lányokra, akik szivszorongva készülnek a nagy eseményre, vadonatúj háikban naphosszat forgo­lódnak a tükör előtt s ébren is arról álmodoznak, hogy ők futnak be elsőként a célba. Azután elérkezik a nagy nap, s ők gyönyörű ruháikban ott állnak csalódottan, leforráz­va, lesújtva, — mérhetetlen irigységgel a szivükben. Nem követi komoly tragé­dia az ilyen választásokat De minden alkalommal sok-sok lány zokog a kulisszák mö­gött, sok-sok lány érzi azt, hogy “megszakad a szive.”. . . Igaz, a vereséget is el kell viselni, s végtére is nincs világrengető dologról szó. De tálán mértéket lehetne tar­tani e.zen a téren is, s egyik­­másik királynő rövidéletü bol­dogsága árán meg lehetne ta­karítani százak és százak bol­dogtalanságát. • • ❖ “Mi kommunisták külö­nös emberek vagyunk” — mondotta a világ egyik leg­kegyetlenebb diktátora,Sztá­lin, Lenin temetésekor. ' Ha másban nem is, ebben az egy­ben igaza volt. Mert az elv­társak gyakran olyasmit mü­veinek, amit a véges emberi értelem nehezen fog fel, — eltekintve természetesen az egyértelmű terrorcselekmé­nyektől.Az ilyen felfoghatat­lan akciókat ők taktikának, vagy stratégiának nevezik, az utca embere azonban, aki szereti a világos beszédet, — jobb esetben bárgyuságnak, rosszabb esetben pedig esze­veszett ostobaságnak tartja. Mi értelme volt például — kérdezi az utca embere — az “Anzaotegui” nevű vene­zuelai teherhajó elrablásá­nak? Mint ismeretes, a hajó legénysége között megbújó kommunisták legyűrték a lojális tengerészeket és te­­hergőzöst magukhoz kapa­rintva, egy brazil kikötőbe vitték. Mi volt a céljuk ezzel? Nyilván nem anyagi okok ve­zették őket, mert ez esetben a gőzöst Kubába vitték vol­na, s nem az érdektelen Bra­zíliába, amely a gőzöst visz­­szaszolgáltatta Venezuelának. Nem marad más magyará­zat, csak az, hogy a rablás célja: propaganda volt. Ám — tesszük fel a kérdést — mit propagáltak ezzel? Azt, hogy fegyveres terroristák, orvtámadók le tudják gyűr­ni egy hajó védtelen legény­ségét? Ezt a világ amugyis tudta, hiszen a kommunisták egyebet sem csináltak eddig, mint azt, hogy legyőzték a náluk gyengébbeket. Ha túl­erővel állnak szemben, meg­lapulnak, .mint dinnye a fű­ben hősiességük csak ad­dig tart, amíg — ahogy sport­nyelven mondják — biztosra mennek. Nem volt sok értel­me annakidején a Santa Ma­ria portugál gőzös elrablásá-Sa* Ferenc nak sem, de a világ akkor legalább megtudta, hogy van­nak földalatti erők, amelyek állandó harcot vivnak a dik­tatúra ellen A kommunista­terroristák hajórablása — a kérdést egy nevezőre emel­ve — azt jelenthette, hogy a I kommunisták állandóan har­colnak a demokráciák, a sza­­badságszerető népek ellen. . . Ezt azonban felesleges volt bizonyítani, — ezt minden józanul gondolkodó ember tudja. Legfeljebb most még egy fokkal jobban tud ja.Ha ezt akarták elérni a kommu­nisták, akciójuk sikeresnek nevezhető. Sikerült egy fok­kal még jobban meggyülöltet­­ni magukat. . . * Egyre több hirt olvasha - tunk arról, hogy fiatalembe­rek meginvitálnak lányokat autójukba, ott aztán erősza­koskodnak velük, s ha ellen­állnak, súlyosan megsebesi - tik, esetleg meg is ölik őket. Legutóbb Sait Lake City, U- tahban a 17 éves Rex Hintz és barátja hivott meg kocsi­jába két fiatal lányt. A lányok egy kis autókázás reményé­ben elfogadták; a meghívást. Az utazás vége az lett, hogy a fiatalemberek kalapáccsal fejbeverték a lányokat, aki­ket életveszélyes sebesüléssel vittek kórházba. Ha ilyesmi Európában tör­ténik, ahol az autónak még ma is van bizonyos varázsa, az ilyen eseteket — erős fej­­csóválás és határozott rosz­­szalás kíséretében — embe­rileg még valahogy meg lehet érteni. Amerikában azonban, ahol az autó ma már közszük­ségleti cikk, a lányoknak ez a magatartása egyenesen ért­hetetlen. Az elfogadhatóbb magyarázat: a lányoknak nem az autó, hanem a két fiatal­ember tetszett. De vájjon ki nem tudja, hogy az ilyen if­jak nem önzetlenül ajánlják fel szolgálataikat a lányok - nak ? Az utcai ismeretséget nem­csak azért tiltják az íratlan társadalmi törvények, mert az ellenkezik az illemszabá­lyokkal, hanem még inkább azért, mert az ilyen ismerke­dések — tisztelet a szabályt megerősítő kivételnek — ve­szedelmeket rejtenek ma­gukban. Ha az utcán ismerke­dő ifjak nem is gondolnak va-Rögtönző Pista Bányász Pista kedvelt művésze volt a debreceni szín­háznak. De volt egy hibá­ja: nem minden szerepét tanulta meg rendesen. Egy vasárnap délután a hires “Lengyelvér” operett volt a műsoron. Bányász Pis­ta Zaremba szerepét ját­szotta. A második felvonás - ban arról beszélt hogy mi mindent tud ő, a hires Za­remba. Bányász Pista össze vissza beszélt: Én tudok igy, én tudok úgy, tudom ezt, tudom azt, — mire a súgó nő kibújt a sugólyukból és hangosan az egész közönség füle hallatára igy szólt: —Mindent tudsz, te esi - bész, csak a szerepedet nem tudod! Mihaszna kibic Mály Gerő a 30-40-es é-Irla: SAS FERENC lamilyen főbenjáró bünese - lekimény elkövetésére, nem vitás, hogy kalandot ke­resnek, amelyet lehetőleg gyorsan, kevés költséggel és fáradsággal akarnak lebo­nyolítani Ha elő is fordult már, hogy az utcai ismeret­ségből komoly szerelem, sőt házasság is keletkezett, ez nem csökkenti a kalandban rejlő kockázatot és nem vál­toztat a szabály lényegén, — amelyet körülbelül igy lehetne megfogalmazni: ne ismerked­jünk az utcán ismeretlenek­kel, s még ismerőseinkkel szemben is legyünk mindad­dig óvatosak, amig valóban— meg nem ismertük őket. . . Helyes! Tanító: Ha a Times Squaren elkezded fúrni a földet és fúrod, végül is hová jutsz? Móricka: A bolondok házá­ba. vek népszerű komikusa, je­les kártyaforgató is volt. Egy időben azonban minden játékörömét tönkretette egy öreg piktor ismerőse, aki kibicének szegődvén folyton beleszólt a lapjába. Mály már majd szét robbant miatta, de a kibic olyan érzékeny volt, hogy istenments volt nyíltan figyelmeztetni. Egy ügyes fordulattal az­tán mégis sikerült Málynak leráznia magáról. Letette a lapját, s odaszólt a partneré­nek : Mit adsz ezért a jó ki­­bicemért ? Ellenfele rávetette szemét a kibicre s lesújtóan igy szólt: — Tíz fillért Gergő. — Micsoda? Tíz fillért! — pattant fel sértődötten Mály. — Akkor inkább örökre itt egye meg a fene! SZÍNHÁZI históriák A JÓ PÁSZTOR

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents