A Jó Pásztor, 1963. január-június (43. évfolyam, 2-25. szám)
1963-03-15 / 11. szám
AJó PASZTOK (THE GOOD SHEPHERD) __________ Founder: B. T. TÁRKÁNY alapította Megjelenik minden pénteken Published every Friday Published by — Kiadó Associated Hungarian Press, Inc. Szerkesztőség és kiadóhivatal — Publication Office 1736 East 22nd Street, Cleveland 14, Ohio Telefon: CHerry 1-5905 <^^>53 ELŐFIZETÉSI DIJAK: SUBSCRIPTION RATES: Egy évre ..................................$8.00 One Year .................................$8.00 Fél évre ...................................$5.00 Half Year ..................................$5.00 Second Class Postage Paid at Cleveland, Ohio EGYSZEMÉLYES VEZETÉS — AMERIKÁBAN? A szenátus egy csoportja, Jackson szenátor vezetésével, figyelemreméltó kérdést vetett fel a napokban. A szenátusi csoport azt állitja, hogy felül kell vizsgálni azt az irányitási formát, melyet Kennedy elnök meghonositott adminisztrációja eddigi idején és ezt az vezetési módot egyszemélyes vezetésnek lehetne nevezni. A Jackson csoport véleményét röviden a következőkben lehet összefoglalni: LA kubai kérdéssel kapcsolatban Kennedy elnök teljes mértékben egyszemélyes vezetést valósított meg. Annak ellenére, hogy Mr. Kennedy bizonyos mértékben informálta a Nemzeti Biztonsági Tanácsot s az általa kinevezett tanácsadó bizottság ennél behatóbban informálta őt, magát — elhatározásai mégis ellenőrizhetetlenek voltak és a felelősséget nem osztotta meg másokkal — illetőleg, nem engedte másoknak, hogy a felelősséget megosszák vele. FÉLÁLOMBAN... Az ébrenlét és az alvás között, amikor az ember szellemének egyik fele még a valósághoz tapad, másik fele azonban már valahol a csillagok színes világában röpköd, sok furcsa gondolat suhan át az agysejteken. . .Vannak, akik ilyen állapotban a múltba kalandoznak. má - sok terveket szőnek. . .Aztán vannak olyanok is — mint jómagam — , akik romantikus és lehetetlen gondolatokkal játszadoznak. Egyszer — például — különböző katasztrófákat képzeltem el, — no nem valami komoly, világrengető katasztrófára,háborúra, földrengésre s egyéb ilyen elképzelhetetlen nagy és jelentős dolgokra gondoltam, hanem kisebbekre.Például arra: mi lenne, ha az Egyesült Államok vállalatai egy napon meggondolnák magukat és egyöntetűen kijelentenék, — mától kezdve nem hirdetünk a televízióban. . , Nem hirdetünk, —mert rájöttünk arra, hogy a hirdetésnek ez formája nem kifizetődő. . . Borzalmas elképzelni, mivé lenne a televízió műsora hirdetések nélkül! Én például, ha egy film pengetése közben szabályosan öt per -eenként nem kapok legalább egy iei-pici hirdetést, már rosszul érzem magam. Persze vannak hirdetések, amelyeket jobban szeretek, másokat kevésbbé. Egyik kedvencemet a “Geritol”-t , az összes vitaminokkal már kívülről fújom, s Téd Mack-et a hirdetés fáradhatatlan propagálóját, szivembe zártam. S mily nagy öröm, ha az egész család együtt fújja a Winston-indulót, mely szerint: “Winston tastes good like a cigarette should. . .” Igaz, éppen nem Winston t szívok, de ennek pusztán az a magyarázata, hogy kissé későn hódított meg a gyár, almikor már régen el voltam jegyezve a Kent-tel. . . Tessék csak elképzelni :mi lenne, ha ezek a megszokott hirdetések egyszerre csak elmaradnának? Az ember nézné, nézné a filmet, s közben szorongó nyugtalansá - got érezne. Istenkém mi történt? Megint baj van Kruscsévvei, vagy a képeket szállító vonat kisiklott valahol? Ha nam kapnám meg az én mindennapi hirdetésemet, elmenne az életkedvem s a televíziót ötpercenként magam zárnám le, mi-PÁLYAVÁLASZTÁS közben áhitatosan azt suttognám, hogy: nem fáj feje,sem a mája, ha nincs Anacin tablettája, meg hogy. . . de a többit nem mondom el, hadd izguljon más is a szellemes és Várkonyx Andor örökbecsű hirdetések csattanos poénjain. . . * Egy másik ilyen fantasz» tikus képzelődésem az ébrenlét és az álom között: mi lenne, ha a nagy havazások után először a gyalogjárókat tisztítanák meg a síkos hótömegektől és csak azután az úttestet ? Borzalmas képek kavarogtak előttem: az autók bukdácsolva, nehezen szuszogva törtek előre, míg a járdák fölött komor, szinte gyászos csend lebegett. . .Az emberek csak mentek, mendegéltek, gondolataikba mélyedve, anélkül, hogy cipőjük orrát figyelték volna. ..Szin-Az elnöki elzárkózás végzetes következményekkel jár az 1961-es sikertelen kubai invázió esetében. A nemrégiben lezajlott kubai válság szerencsés kimenetelű volt, azonban kérdés: lehet-e az egyszemélyes vezetést ilyen módon folytatni és nem veszélyes-e ez a módszer az amerikai demokráciára? A Kennedy elnök magatartását helyeslő csoport véleményének ez a vázlata: Számtalan esetben bebizonyosodott már, hogy válságos esetekben előnyösebb, ha az Egyesült Államok elnöke maga dönt, mintha a kérdést hosszú viták sorozatának vetjük alá. A velünk szemben álló kommunista diktatúrák mindegyikében gyors elhatározások jöhetnek létre s amennyiben mi nem tudunk elég gyorsan reagálni, mindig hátrányba fogunk kerülni. A demokrácia biztositéka az, hogy az elnök — ámbár válságos esetekben titkosan — nem egyedül hozza elhatározásait, hanem bizonyos tanácsadó csoportra, vagy csoportokra támaszkodva. Ezek az érvek Kennedy elnök ellen és mellett. A kérdésben nem szándékunk állástfoglalni, mert a végső állásfoglaláshoz sok minden egyéb (adminisztrációs folyamat, stb.) tisztázása lesz szükséges. A problémát éppen ezért, csupán ismertettük olvasóinkkal. KATONÁK ELŐNYBEN A legújabb hirrel kapcsolatban, amely tudtunkra adta, hogy Szíriában magasrangu katonatisztek egy csoportja megbuktatta a kormányt és átvette az uralmat, a következőket tartjuk érdemesnek és figyelemreméltónak megjegyezni: Valahányszor Szíriában, Egyiptomban, Afrikában, Ázsiában, Latin-Amerikában megbuktatnak egy kormányt, a kormányzást mindig katonatisztek veszik át, vagyis: katonai junta alakul. Érdekes, hogy a világnak ezen a részein a katonák tevékenyen résztvesznek a napi politikai életben és ezért, mivel kezükben van a fegyver, könnyen kerülnek hatalomra. Veszélyes dolog ez, mert a katonai juntákból könynyü ut vezet a diktatúráig. Még eléggé kedvező lehetőség az, ha a katonai junta — csak katonai junta marad. Természetesen, van egy olyan lehetőség is, hogy a katonai junta, választás utján, átadja helyét egy polgári kormánynak. Ez azonban csak nagyon ritka esetben és nehezen történik meg. Elég, ha például csak Dél-Koreát említjük, ahol a választásokat, különböző okok miatt, ismételten elhalasztották és senki sem tudja megmondani, mikor és milyen körülmények között valósul meg a polgári kormányzati forma. Az uj sziriai katonai junta már közölte, hogy a legszorosabb együttműködést akarja megvalósítani Nasserrel. Figyelemreméltó, hogy például, éppen Egyiptom az, ahol egy katonatiszti forradalom diktatúrává vált. A jelen pillanatban nem lehet pontosan tudni, mit ért az uj sziriai katonai junta azon a kifejezésen, hogy “a legszorosabb együttműködés Nasserrel”. Ismerve azonban Nassert és ismerve a katonai junták természetét, aligha számíthatunk demokratikus kormányzatra Szíriában. Azon a nyáron apám beteg volt. Hiába üzent érte többször az uraság, nem tudott munkábaállni. Én akkoi jártam ki az elemiiskolát és az anyám folyton sóhajtozott: “Hát tebelőled meg mi leszfiacskám!’’ Én szinegyessel végez - tem mindenből és tanító akartam lenni, mint Márton bátyám, akinek anyám gyak .•an küldött Pestre kenyeret szalonnát, hogy valahogy kihúzhassa, :"'tiniig kijárja’ a* tanítóképző iskolát. Péter-Pá' alőtt egy cséplőgazda befogadott a bandájába felerészes oetrencésnek. Sokszor éjfélig csépeltük a gabonát karbidámípa világánál és hajnali háromkor a bandagazda már kiabált: “Kévevágóik, kévehányók, asztagra!” István napjára készen volt minden és én nagybüszkén toltam haza a malomból kétzsák lisztet a targoncán.Néhány napig a cséplésnél lenyelt portól sarat köhögtem fel, s aztán újból elfogott a gond, mi lesz belőlem. Márton bátyám a nyárra ház-itanitói állást vállalt egy gazdag kereskedőcsaládnál. . Egy napon levelet hozott tőle a posta. Anyám keze reszketett, mikor felbontotta. . . Marci arról értesített, hogy Bánó urék, akiknek szolgálatában állott, elhatározták,— hogy a következő vasárnap lejönnek a falunkba látogatóba. Nbm dicsekvésből, hanem csak a helyzet ecsetelésére közölte, hogy a nagyságos asszony mondta, szeretné megismerni a szülőket, akik olyan derék fiút neveltek, mint ő. Marci rimánko- Jott a levélben, hogy hozzuk valahogy rendbe a rozzant vályogházat, amelyben laktunk, kérjünk kölcsön bútorokat, nehogy szégyenkeznie kelljen az előkelő ,urak előtt. Több sem kellett nekünk, ínint ez a -cirkusz. Nosza mindárt munkához láttunk. Anyám kimeszelte a szobát, pitvart, felkente a padlót friss agyaggal, egész héten szorgoskodott és nagyon izgult Marci miatt. Nekem az udvar és a ketrecek kitakarítása jutott.Apám elmet bútort kunyerálni, vami kevés sikerrel, hiszen a szomszédság ott az alvégen éppoly szegény volt, mint jómagunk. . . Szombat este, a bál után az egyik korcsmáros kölcsönadott négy szalmafonatos széket és asztalt. Ezeket a pitvar elé állítottuk fel.Egy csokor friss virágot dugtunk egy sörösüveg nyakába és azt az asztal közepére tettük dísznek. így készültünk a nagy eseményre. Vasárnap reggel apám korán felkelt, felhúzta viharvert csizmáját és ráeresztette a nadrágszárat, hogy jobban fessen. Mikor anyám meglátta, fejéhez kapott és rémült szemekkel nézett apárnra: “Hát én mit veszek a lábamra?’’ Édesanyám akkor már a harmadik telet húzta ki cipő nélkül. Nagy hidegek idején CereutMt Mihály faklumpába dugta lábait, azokat szalmával bélelte,hogy ne törjék sebesre. Nem maradt más, anyám elindult a szomszédokhoz kölcsönkérni egy pár cipőt. Vállalkozása azonban ered -ménytelen maradt, mivel — akiknek volt cipőjük, elmentek a templomba. Az izgalomtól a sikertelenségtől, és a félelemtől, hogy jóvátehetetlenül elron tótja Marci ügyét az uréknál — annyira elnehezült a szive, hogy leroskadt az árok szélére s csak sirt. Hiába küldözgetett érte apám, nem akart hazajönni. Közben nagyokat huppanva a gidres-gödrös falusi utcán, villogva a későnyári napfényben megérkezett az autó a vendégekkel. Az alvégiek kiszaladtak az utcára bámészkodni. A kocsiból kiszállt egy jólöltözött testes ur, egy csinos é3 elegáns hölgy s VÁLTOZATOK AZ ÍRÓGÉPEN A newyorki ujságsztrájk alatt nem szemléltem valami különös meglepetéssel a földalattin utazók nagy részének unottságát s nyugtalanságát. Rendes körülmények között a subway vagy egyéb jármű utasai beletemetkezve kedvenc újságjaik ba elfelejteni igyekeznek kényelmetlenség okozta ide - gességüket. S a j n á lom a szerencsétlen flótásokat és tüntető példaadással húzok ki zsebemből egy puha fedeles könyvecskét, amelyikben van elég szellemi táplálék, ami elfelejteti velem az újságok hiányát, a világ jelenlegi folyásának félelmetes híradásait és politikai intrikáit. A könyv David Thoreau életét, írásait ismerteti,méltatva ennek a különc amerikai egyéniségnek bölcs elgondolásait s cigányos életmódját. Thoreau 1817-ben — Concord (Massachusetts) városában született. Sok mindenbe belefogott, bizonyos iskolázásra is tett szert, de olyan erős volt a függetlenségi vágya, hogy a nyárspolgári élet elviselhetetlennek tetszett neki. A Walden tó közelében saját kezeivel egy kis viskót épített s ott élt elzárkózva 1845-től 1847-ig, mint valami Robinson Crusoe a szabad természet ölében, bölcsészeti s irodalmi munkáinak legjavát produkálva. . Mint egyik Írásában megemliti: oda menekült az emberi csorda elől az erdőségbe, a lombos fák közé, hogy ott ismerkedjen meg az élet maga számára kijelölt rögösségével, hogy megtanulja mindazt, amit később maga is tanítani akar. Nem szeretné azt, hogy halála közeledtél] ébredjen annak tudatára, hogy tulajdonképpen egész életében nem is élt. Sokat barangolt az erdőkben s j egyzeteket készített elmélkedéseiről s gondolatairól, viskójába hazatérve azokat papírra vetette. Így lett ő egyik legbölcsebb s megértőbb Írója a természeti szépségeknek. . . Éles szőrűével mindent meg-Lilcáca látott, ami mások számára — misztérium maradt. Annak a reményének adott kifejezést, hogy lesz idő, amikor az átlagember házában nemcsak, háló, nappali-szoba, ebédlő s konyha lesz, hanem egy úgynevezett gondolkodási lakásrész is bele fog tartozni. . . Irta: VÄRKONYI ANDOR te fájdalmas nosztalgia fogott el a régi, derűs, vidám képek után. . . milyen mulatságos volt, amikor többgyermekes családapák, lábaikkal kalimpálva feküdtek a havon, mint tehetetlen csecsemők. . .Milyen szivderitő látványt nyújtott, amikor egy középkorú asszonyság tánclépésekben közlekedett az utcának nevezett jégpályán, s az ember találgathatta, vajon a twistnek vagy a csacsacsának újabb figuráit mutatja-e be? Még izgalmasabb és kedélyesebb látványt nyújtottak azok, akik négykézláb közlekedtek a járdán vagy éppen egy óriási pocsolyából másztak ki. Dehát mindez — a vidámság képei — csak pillanatokra villantak fel előttem. Aztán újra visszatért a lidércnyomásos fantazmagória: az emberek szilárdan álltak lábaikon, senkisem esett el, — csak a szegény, szerencsétlen autók zokogtak. . . nyöszörgésük fájdalmas hangja szinte megdermesztette ereimben a vért. . . Még szerencse, hogy ez nincs igy: az emberek továbbra is hasoncsuszva közlekednek a nagy havazások után és a kocsik vidám lármája az öröm és a boldogság hangjaival tölti meg a levegőt. . . * Van még egy lidémyoitnásos elképzelésem: mi lenne, ha az embernek az üzletekben köszönnének a kereskedők, vagy — legalább is visszaköszönnének. Ha a vevő, miután hálásan megköszönte azt, hogy a kereskedő hajlandó volt fájdalmas szívvel megválni íéltveőrzött portékájától, a szívélyes “thank, you”-ra nem azt válaszolná, hogy “ehe”, vagy “ühü”, hanem azt közölné vele, hogy, “üdvözölve van”.. . . Nem,— ennyit már nem birna el a szerencsétlen vásárló amugyis megterhelt füle.Szerencse hát, hogy ilyesmitől nem kell tartania. Mert az “ehe” vagy az “ühü” tömör, világos és közérthető kifejezés —még egy Nyasszaföldről betévedő idegen is maradéktalanul megérti. S miután agya nincs, túlterhelve felesleges és nehezen emészthető formulákkal, derűs szívvel, boldogan és megelégedetten távozik a vásárlás szinhelyéről. . . Maradjunk tehát az “ehé”-nél, vagy az “ühü”-nél és hessegessük el a gyötrő rémképeket. . . Irta: KERESZTESI MIHÁLY sgy velem egykorú fiú társaságában. Utolsónak Marci bujt elő sápadtan. Apám nyájasan beinvi - tálta a vendégeket és leültette őket a szalmaszékekre. Mikor a nagysága be akarta vinni a kabátokat a házba, apám elé ugrott, valósággal kiráncigálta a kezéből a tu hadarabokat, azzal, hogy majd ő beviszi. A vendég pihenje ki az ut fáradalmát, .mondta, és túlzott udvariasságot színlelve, sietett be a házba. A beszélgetés előbb vontatottan indult, de aztán a férfiak belemelegedtek.Bánóné elunta magát és érdeklődni kezdett a ház asszonya felől. Alig várja, hogy megismerkedhessen vele, mondta kedvesen. Apám ügyetle nül mentegetőzött, hogy faluhelyen sok dolga van egy asszonynak, de mindjárt itthon lesz. Az asszony és a fiú felálltak és unottan kezdtek fel és alá járkálni az udvarban. Végül egy kaparászó tyuk kötötte le érdeklődésüket egy darabig. Anyám azonban nem akart megjelenni és Bánóné kezdett türelmetlenkedni.^ A helyzet feszült lett, apám kifogyott a kifogásokból és attól tartott, hogy Bánóné megsértődik. Mit tehetett, előhívott a tyúkketrec mögül, ahol elbújtam és szigorúan rámparancsolt, hogy azonnal hoztam haza anyámat. — Amott jön már — mutatott apám a kerítés kapura. Anyám vérvörösen, szemlesütve, mezítláb befordult a kapun. Bánóné felállt és feléje sietett. Amikor meglátta anyámat, egy pillanatra zavar látszott végigsuhanni arcán, megtorpant, de aztán folytatta útját, anyám irá - nyába. Én meg, hogy ne kelljen az urak szeme előtt lennem,-— visszabujtam a tyúkólba és a deszkahasad ék on keresztül figyeltem a jelenetet. Nem láttam mást, csak két pár lábat. Az egyiken gyönyörű cipő díszelgett. A puha bőr lágyan ölelte körül a kényes asszony! lábat. A parafa talpmagasitó s a karcsú sarok is mintha azért lettek, volna, hogy minél messzebbre, emeljék viselőjét a föld piszkától és a talaj göröngyeitől. A másik pár láb csupaszon, bütykösen, mint a gyökérinda csomós,vaskos szálai,durván süppedtek a televénybe. Klumpa-sebezte, hiclegmarta, kavics-nyomta, porégette lábak voltak azok, az én édesanyám védtelen lábai. Mikor a vendégek elmentek, odamentem anyámhoz és megmondtam, hogy már tudom, mi lesz belőlem. Még azon az őszön, kukoricatörés után beálltam a Leszkovszkyhoz suszterinasnak. Az a kis viskó, amit saját kezeivel épitett, 28 dollárjába került. Tíz láb hosszú és tizenöt láb a szélessége, egy ablaka és egy ajtaja van.Butorra nem volt szüksége.Hál’ Istennek, én tudok állni s ülni azok nélkül, mondotta. . . Minek bajoskodjak sok helyet igénylő berendezésekkel? Volt azonban ágya, asztala, három széke, egy három incs nagyságú tükre, kése,villája, három tányérja, egy csészéje, egy kanala, olajos kan nája, mosdó edénye s asztali lámpája. Hát persze, ezeket is lohet bútornak minősiteni, de amire ő célzott, az a fényüzési cikkek osztályába tartozott, Nem akart semmi olyasmit birtokolni, ami a háztartás gondjaival vagy hurcolkodással terhelte volna meg. Amikor találkozott egy szegény vándorlóval, aki mindenét a hátán cipelte,nem azért sajnálta, mert csak Irta: LUKÁCS JENŐ annyija volt, hanem azért, mert annyit kellett cipelnie. Függönyökre sem volt szüksége, mert közelében neimj lakott senki, aki kíváncsiskodott volna az ablakán keresztül. A nap és a hold besütésének is szabad teret engedett, azt a természet ajándékának tekintette s mindig kedvére volt. Thoreau nem volt templomba járó ember, de vallásos volt abban azértelemben, hogy imádta a természet csodálatos alkotásait. S akiben megvan ez az érzelem, annak hinni kell a Terem tőben. 1862 május 6-án, közvetlenül halála előtt egy kálvinista lelkész megkérdezte, kezétkezében tartva, hogy megbékélt-e az Úristennel? A természetimádó bölcsész szomorú mosollyal ezt felelte: “Nekem, szent Atyám, vele sohasem volt bajom. . fik íj gg TOIB
