A Jó Pásztor, 1963. január-június (43. évfolyam, 2-25. szám)

1963-05-31 / 22. szám

AMERIKA LEGNAGYOBB MAGYAR HETILAPJA EGYES SZAm ÁRA 20 CENT The largest Hungarian Weekly In America No. 22. SZÁM THE GOOD SHEPHERD ReolvsHt l*nok: Kereszt. Egyetértés. Városi Élet. Amerikai Magyarság. Buffalo} Híradó, Philadelphiai Függetlenség, Newarki Hírlap, Bányászlap Cleveland. New York, Buffalo, Ne tvark, Philadelphia, South Bem' . Chicago III. péntek, 1963 május 31. VOL. 43. ÉVFOLYAM ÉLÉNK visszhang ike REFORM-BESZÉDE UTÁN DEFIANCE, 0. — A De­fiance College most végző osz­tálya disz-szónokul hívta Ei­senhower tábornok, volt elnö­köt. A megjelent, több, mint 3 ezer hallgató előtt, Ike, töb­bek között, a következőket mondotta: — Az alkotmánymódositásí javaslatokat nem szabad fe­lületesen kezelnünk. Ha azon­ban az önök nemzedéke, mely elsőrendű nevelést kapott, úgy találja, hogy bizonyos alkot­mánymódosítások szüksége­sek — nyugodtan mondha­tom, hogy senkitől és semmi­től ne engedjék szándékukat meggátolni. Tanulmányozzák és mérlegeljék a problémát és ha szükségét látják — csele­kedjenek — mondotta Eisen­hower tábornok az egybegyült hallgatóságnak. Amerika volt elnöke ezután hangsúlyozta: semmiféle tu­dományos felfedezés nem fog­ja közelről érinteni az ameri­kai életet, mint az alkot­mánymódosítások kérdése. WASHINGTON — Eisen­hower szokatlan beszédét élénken kommentálják de­mokrata és republikánus kö­rökben, egyaránt. A demokrata párti vissz­hangja általában kedvező, a GOP konzervativjai azonban elégedetlenek Eisenhower tá­bornok szokatlan nyílt re­form-beszédével. Nasseristák az iraki börtönökben BAGDAD, Irak — Az Asso­ciated Press nevű hir-ügynök­­ség jelenti: Az iraki kormány — biz­tonsági okokra hivatkozva — újabb Nasser-barát polgári és katonai személyeket tartózta­tott le. A Radio Bagdad hírmagya­rázója a letartóztatásokkal kapcsolatban a következőket mondotta: •— Olyan összeesküvést fe­deztünk fel, amelynek célja volt, hogy hasadást idézzen elő a hadseregben, gazdasági válságot okozzon, tömeggyil­kosságokat hajtson végre és megrendítse a kormányba ve­­tétt bizalmat. Az AP tudósítójának érte­sülése szerint, ezúttal 26 Nas­­ser-barátot tartóztattak le. — A letartóztatottak ügyét katonai bíróság fogja tár­gyalni — hangzik egy hivata­los kormányjelentés egyik ki­tétele. KÍSÉRLETEK az olasz VÁLSÁG LEKÜZDÉSÉRE RÓMA — Az olasz politi­kai válság leküzdésére újabb kísérletek történnek. Amint azt jelentettük, május 16- ikánn, az ellene irányult tá­madások miatt, Amintore Fanfani miniszterelnök, le­mondott. Utóda — amint az előre­látható volt — a keresztény­­demokrata párt főtitkára, Aldo Moro lett. Közvetlenül kijelölése után, Moro kijelentette az ujság­­irók előtt, hogy a kinevezést pusztán kényszerűségből fo­gadta el. — Alig hiszem, hogy a je­lenlegi választási eredmények birtokában a politikai válság megoldható — mondotta Aldo Moro az újságíróknak. Moro már megkezdte a megbeszéléseket a különböző politikai pártok képviselőivel a kormány-alakításra, illető­leg az esetleg megalakuló kor­mány támogatására vonatko­zóan. Az uj miniszterelnök-jelölt egyúttal közölte az újságírók­nak, hogy az uj kormányt a balközép támogatására fog­ja alapozni. — Az uj kormánynak a kereszténydemokraták, a de­mokratikus szocialisták és a republikánusok tagjaiból kell megalakulnia. Más lehetőség nincs — hangsúlyozta Aldo Moro a riporterek előtt. — Tekintettel viszont arra, hogy ennek a kormánynak nem lesz abszolút többsége, Pietro Nenni baloldali szo­cialista pártjának támogatá­sára kell támaszkodnia — tet­te hozzá Aldo Moro. Antonio Segni olasz államelnök, a Krisztusrenddel nyakában, átnyújtja János pápának a Balzan bé­kedijat. A díjjal együttjáró 160,000 dollárt a Szentatya a második világháború menekültjeit támogató jótékonysági szervezetnek juttatta. ____ HETVEN DOLLÁRBA KERÜLT A GHÁNÁI MENYASSZONY Hírek a világ minden részéből NEW YORK — Orvil E. Dreyfus, a New York Times cimü napilap elnöke és kiadója, 50 éves korában, szivroham következtében meghalt. ACCRA, Ghana — Az As­sociated Press nevű hírügy­nökség közli: ? Az amerikai Peace Corps egyik önkéntese, Dán Carmo­­dy, menyasszonyt vásárolt magának Ghánában. A vőle-AZ IFJÚSÁG NAPJA BELGRAD — Tito, jugo­szláv elnököt mintegy 50,000 személy ünnepelte 71-ik születésnapja alkalmából. Ér­dekes módon, a napot az If­júság Napjává nyilvánítot­ták. az afrikai Államok egyseg-szerzodése ADDIS ABABA, Ethiopia ■— A 30 független afrikai ál­lam küldöttei, tanácskozásuk végeztével, olyan egység-szer­ződést kötöttek, amelynek ér­telmében országaik egyetlen hatalmas politikai erővé egye­sülnek. Az afrikai államok csúcs­értekezletének résztvevői le­szögezték: a közeljövőben alapokmány készül, amely egyúttal és mindenekelőtt előkészíti az afrikai országok politikai egységét. Az alapokmány-tervezet egyik kitétele a következőkép­pen hangzik: — Elhatározásunkat az a vágy és szándék sugallta, hogy népeink között megvalósít­suk a teljes egyetértés és test­vériség politikáját, megvaló­sítsuk polgáraink és nyers­anyag-kitermelésünk mara­déktalan egységét és meg­szüntessünk minden olyan el­lentétet, amely gazdasági, vagy politikai különbségek miatt keletkezett. Az alapokmány-tervezet ér­telmében felállítottak egy olyan szervet, amelynek neve az Afrikai Egység Szervezete és amelyben mindegyik afri­kai állam magasrangu dip­lomatái résztvesznek. Az afrikai államok minisz­tertanácsa legalább kétszer egy évben fog értekezletet tartani. A közeljövőben olyan bizottságot alakítanak, amely­nek célja lesz, hogy az afri­kai államok közötti esetleges gazdasági, vagy politikai vi­tákat elsimítsa. — Az afrikai egység célja lesz, hogy emelje az államok életszínvonalát és megvédje azok függetlenségét — hang­súlyozza az alapokmány-ter­vezet. NEMFONTOS, DE ÉRDEKES FARMINGDALE, N. Y. — A Republic Aviation mérnö­kei elkészítették az egysinü vasút modelljét. A vonat, me­lyet aluminiumbód készítenek majd, rendkívül könnyű és gyors lesz. * ABERDEEN, Skócia. — Rövid jelentés adja tudtuk hogy egy Robert Cuming ne­vű, 28 éves ácsmesternek ösz­­szesen hat gyermeke van. Ed­dig volt kettő és felesége most négyes ikreket hozott a világ­ra. őszintén bevalljuk, a kör­nyéken skót viccek uj töemeg születik a szerencsés apáról, akit a skótok nem tartanak olyan szerencsésnek, tekin­tettel arra, hogy 6 gyermeket etetni és ruházni, nem is egé­szen könnyű feladat, még ak­kor sem, ha valaki — skót. Tudjuk, hogy az ácsmesterség jó foglalkozás, persze, lehet, hogy Skóciában nem az. Ki tudja, épitenek-e a skótok há­zat, éppen azért, mert skó­tok. Ahhoz, hogy Cuming el­tarthassa nagy családját, a skótoknak nem lenne szabad — skótnak lenniük. Ki tud­ja, vájjon, igy lesz-e? Olvasóink láthatják majd néhány nap múlva lapunk ha­sábjain a boldog apa moso­lyát. Mert, igen, az apa mo­solyogó Igaz, hogy szűkösen és egy kicsit fanyarul, vala­hogyan úgy, ahogyan egy skót mosolyoghat — akinek 6 gyermeke van. génynek, természetesen, al­kalmazkodnia kellett a ghanai szokásokhoz és a menyasz­­szonyt meg kellett vennie ap­jától. A menyasszony ára a követ­kező volt: 70 amerikai dol­lár, egy arany eljegyzési gyű­rű és egy angolnyelvü, protes­táns Biblia. A menyasszony neve: Gra­ce Abenaa Operbaea Dei. A fiatal hölgy mindössze 23 esz­tendős. A fiatal pár valószínűleg júliusban házasodik össze, amikor az a ghanai iskola, amelybe Garmody tanít meg­kezdi nyári szünidejét. A 26 esztendős Carmody azonban közölte az újságírók­kal, hogy az adományozás szertartása sokkal fontosabb volt — a ghanai szokások ér­telmében — mint. amilyen ma­ga a tényleges esküvő lesz. Dán Carmody lesz az első Peace Corps önkéntes, aki ghanai leányt vesz felesé­gül. — Az esküvő után hazavi­szem magammal Gracet, hogy bemutassam a szüleimnek, még mindig nem döntöttük azonban el, vájjon, az Egye­sült Államokban, vagy Ghá­nában fogunk-e élni — mon­dotta az újságíróknak a fia­tal Peace Corps önkéntes. — Mielőtt Grace édesapja beleegyezését adta a házas­sághoz, számtalan kérdést tett fel a birminghami ese­ményekre vonatkozóan, mert nem akarta, hogy leánya eset­leg hasonló bánásmódban ré­szesüljön — jelentette ki a riportereknek Carmody. PÁRISI HÁZTETŐK PÁiRIS — Franciaország, különösen Páris lakossága, olyan gyorsan szaporodik, hogy ha nem kezdenek sürgős építkezésekbe, 1980-ban sok­­millió francia feje. felett nem lesz tető — állította Jacques Maziol, építésügyi miniszter. JAPÁN GYÖNGY TOKIO —Japán minden év ben körülbelül 90 százalé­kát exportálj a gyöngy-ter­melésének. Az exportált gyöngy fele az Egyesült Álla­mokba kerül. AMERIKAI GUERILLA HARCOSOK A SZABADSÁGÉRT WASHINGTON — Kennedy elnök és Macmillan angol miniszterelnök az elkövetkező 3 hónap folyamán levelet szándékoznak küldeni Kruscsevhez az atomrob­bantási kísérletek betiltásának kérdéséről. RANGOON, Burma — Burma 31, angol, hindu és kínai nyelven megjelenő napilapja, tekintettel a hir­detések katasztrofális csökkenése miatt, a közeljövőben csődöt szándékozik kérni maga ellen. ——o — WASHINGTON — A Kennedy által kijelölt kü­lönleges atombizottság olyan jelentést juttatott el az elnökhöz, amelyben javasolja: Amerikának, saját biz­tonsága érdekében, mielőbb, az eddiginél hatásosabb atom-ölő fegyvereket kell gyártania.------o-----­OTTAWA — Politikai, diplomáciai és hadászati megfigyelők úgy vélik, hogy a legutóbbi tanácskozások eredményeképpen a NATO a jelenleginél élesebben fog az atomkérdés, mint egyetlen védelmi lehetőség felé fordulni.------o—— WASHINGTON — Kennedy elnök olyan 12 tagú bizottságot nevezett ki, amelynek feladata lesz, hogy megtalálja a módját: miképpen lehet rövidebbé tenni és enyhíteni a vállalatok és a szakszervezetek közötti munka-vitákat? LONDON — Az angol kormány elhatározta: a vi­lághírű Hyde park körüli közlekedést, amely rengeteg balesetet okozott az elmúlt években, teljes mértékben átszervezi. —-o—— WASHINGTON — A Public Health Service közli: mindazok az amerikaiak, akik az elmúlt 3 hét folya­mán svédországi utjukról visszatértek, az ottani him­lőjárványra való tekintettel, mielőbb keressék fel or­vosukat. NEW YORK — Az amerikai náci párt nyilvános gyűlést tartott. A feldühödött tömeg szét akarta szórni a nácikat, akik védekeztek-és a dolognól általános ve­rekedés lett. A rendőrség többeket letartóztatott.------o-----­WINNIPEG, Man. — Marjorie L. Moore, aki 25 évig a Házassági Tanácsadó Iroda vezetője volt és eb­ben a beosztásában számtalan zátonyra jutott házas­ságot mentett meg, nyugalomba vonult és egyúttal — válik a férjétől. HOLLAND, Mich. — Geor­ge Romney, Michigan állam kormányzója, személyesen segített a város lakóinak a szokásos tulipán-ünnep előké­szítésében. Ez volt az első eset, hogy egy michigani kor­mányzó ilyen “feladatot” vál­lalt. SOUTH BEND, Ind. — A Bethel College egyik diákja kerékpárúira indult. A fiú 2,400 mérföldet akar megten­ni kerékpáron és ezzel a ke­rékpározás uj világrekordját akarja felállítani. WASHINGTON — Az ameri i kai honvédelmi minisztérium . szóvivője sajtóértekezletet . tartott a napokban és azon a . következőket mondotta az új­ságíróknak; — Kétségtelen, hogy a bé­ke fenntartásához és a kom­munizmus ellen végső győze­lemhez az Egyesült Államok gazdasági ereje és a világűr­­kutatásban jelentkező fölé­nyünk fog majd elvezetni. Nem szabad azonban arról el­feledkeznünk, hogy a kommu­nizmus elleni helyi harcok­ban, mint például Vietnam­­btn, más eszközökhöz kell fo­lyamodnunk. — Azé gyik leglényegesebb eszköz egyben a legősibb is: guerilla harcokra kell kiké­peznünk katonáinkat. Gyors­tüzelő fegyverekre és egy késre van szükségük ezeknek az amerikai guerilla-harcosok­­nak és olyan öltözetre, amely­ben gyorsan tudnak majd mo­zogni. — Robert McNamara, hon­védelmi miniszter, egyizben a következő kijelentést tette: Ezek a helyi háborúk volta­képpen nem is igazi háborúk. A kommunisták tevékenysé­ge váltakozik a politikai za­­vartkeltéssel, szabotázzsal és-egyes úgynevezett katonai ak­ciókkal — mondotta a Penta­gon szóvivője, majd hozzátet­te: — Meg kell tanulnunk, hogy a modern világ apró üt­­, kőzeteit a legősibb fegyverek­kel vívjuk meg. Meglepetés volt az “Emmy-hullás" HOLLYWOD — A TV idei Emmy dijainak kiosztása ál­talános meglepetést keltett, mindenekelőtt azért, mert Shirley Booth színésznőt, a “Hazel” cimü sorozat fősze­replőjét és E. G. Marshallt, a “Defenders” cimü sorozat főszereplőjét ismét kitüntet­ték. Ugyanez a két színész kapta az elmúlt évben is a “Sorozat Legjobb Főszereplő­je” címéért az Emmy dijat. Az Emmy dijak kiosztása, egyébként, a “Defenders” so­rozat valóságos diadalmenete volt. A sorozat a következő dijakat nyerte még: A Leg­jobban Rendezett Film-prog­ram. A Legjobban Rendezett Film-jrogram, “Madman” ci­mü története pedig egy “So­rozat Lejgobban Megirt és Megrendezett Progmaja”. WASHINGTON — A Kennedy admnisztiáció el­határozta, hogy haladéktalanul újabb erőfeszítéseket tesz egy általános jövedelemadó-csökkentés érdekében. MONTREAL — A Canadian Press jelenti: Mirelle Coutu, 22 éves leány, akit kéregetésért 5 hónapi bör­tönre Ítéltek, átmászott a börtön 8 láb magas keríté­sén és megszökött. A rendőrség körözi.------o-----­LUSAKA, Northern Rhodesia — Több, mint 3000 kormányalkalmazott fogott hozzá az ország első nép­­számlálásához. Feladatuk nem lesz könnyű, tekintettel arra, hogy a polgárok megígérték: megölik a népszám­lálókat. HOLYLOCH, Skócia — Mintegy 200 tüntető vo­nult fel.' A felvonulók az itt állomásozó amerikai po­laris tengeralattjárók jelenléte ellen tüntettek. WASHINGTON — Kennedy elnök egyórás meg­beszélést folytatott az itt látogatóban tartózkodott Mau­rice Couve de Murville, francia külügyminiszterrel. A megbeszélés részleteiről nem adtak ki jelentést. MOSZKVA — A “Szovjet Haza” cimü, időszako­san megjelenő szovjet zsidó újság főszerkesztője kije­lentette: a lap példányszáma egyre nő és a szovjet kor­mány nem gördít akadályt megjelenése elé.------rv_----­SZÓFIA, Bulgária — A Radio Szófia közli: a bol­gár kormány újjászervezte a népművelési miniszté­riumot, az építésügyi és az élelmiszer-ellátási bizott­ságot.

Next

/
Thumbnails
Contents