A Jó Pásztor, 1962. július-december (42. évfolyam, 27-52. szám)
1962-09-28 / 39. szám
3. OLDAL A T 6 PÁSZTOR Lisa Clayton 10 éves kislány egy tevét etet a Nas vilié, Tenn. cirkusz menazsériájában. A teve nem “kétnyaku”, — a másik nyak egy másik tevéhez tartozik. Az uj asztronauták, akik a Hold felé törnek .... Az amerikai közvélemény az utóbbi napokban uj nevekkel ismerkedett meg: James A. Lovelí, Charles Conrad Jr., Elliot M. See Jr., Frank Borman, James A. MoDivitt, Edward H. White, Thomas P. Stafford, Neil A. Armstrong és John W. Young, nevével. Ez a kilenc fiatalember, akiknek kora 31-35 év között váltakozik, — azok a pilóta jelöltek, akik a kétszemélyes űrhajóban a “Project Gemini” program keretében utaznak majd a világűrben, vagy akik a “Project Apollo” keretében végrehajtják az első Holdrepülést. A kinevezések arra mutatnak, hogy egyre közeledik az idő, amikor az világűr-kutatási program újabb, az eddigieknél is látványosabb, izgalmasabb szakaszához érkezik. A “szinfalak” mögött nagyarányú munka folyik. Az amerikai tervező-mérnökök és technikusok éjjel-nappal dolgoznak a különböző uj megoldásokon, módosításokon. Nagyarányú kísérletek folynak olyan irányban, hogy az űrhajók motorjait atomenergiával hajtsák . Dr. Glenn T. Seaborg, Nobel-dijas amerikai vegyész, az amerikai Atomenergia-bizottság elnöke, egy tudományos konferencián azt jósolta, hogy nincs messze az az idő, amikor az atomenergia ebben a formában is az Egyesült Államok rendelkezésére fog állam .Seaborg szerint ilyen nagy erejű üzemanyag lesz képes az aránylag könnyű súlyú és hosszuéletü űrhajókat A húszéves Jacquelyn Jegnne Mayer, “Miss America 1953” eljuttatni a Földtől távoleső bolygókra és a külső világegyeteme régiójába, úgy hogy onnan az ember biztonságosan tudjon visszatérni. Azt is el lehet képzelni, hogy a kipuffogó gáz hevítése villamos kisülés, vagy villamos áramiv utján történik, vagy olyan módon hajtsa az űrhajót, amelyben a gázt nem termikus ((hőhatásul eszközök hevítik, hanem elektromágneses tér, vagy elektrosztatikus berendezések. Ezeknek a módszereknek alkalmazása a technikai problémákon kívül attól is függ, hogy mennyire gazdaságosak és melyikből lehet minél több hajtóerőt “kihozni.” AZ "APOLLO PROGRAM" E kísérleteknek és az eddigi űrrepüléseknek az a célja, hogy embert juttassanak el a Holdra, később pedig más bolygókra. Az Egyesült Államokban j elleni eg százezer tudós és technikum lolgozik a “Project Apollo,!-n, i feladat megvalósítása érdé kében, amelyre húsz billió dollár áll rendelkezésre. Ken nedy elnök egyedül erre a péizügyi évre 5500 millió lollárt kért, a kongresszustól, amit az Egyesült Államok egy évi költségvetésének öt százalékát teszi ki. Ebből az összegből 3700 millió dollárt s polgári jellegű kutatómunka finanszirozálsára fordítanak. A hivatalos indokolás szerint az “Apollo” program keretében a U. S. 1967 és 1969 között két vagy három emberből álló' expedíciót szándékozik kiküldeni a Holdra. mit tesz a szovjet? Az oroszok nyilván nem engedhetik meg maguknak az ilyen csillagászati nagyságú összegek felhasználását és e hátrányukat azzal igyekszenek kiegyensúlyozni, hogy legalább kétszázezer tudóst és technikust állítottak a “Vosztok” program szolgálatába, amellyel meg akarják előzni az “Apollo” programot; — más szóval: előbb akarnak eljutni a Holdba, mint az amerikaiak. Az egyre közelgő holdutazás ténye az űrben folyó “hidegháború” egyik újabb fejezetét jelenti. A hidegháborúnak ez a formája tulajdonképpen egyelőre a miibolygók kilövésével kezdődött. A tudományos kutatás egyelőre a békéscélu Űrrepülés jegyében folyik, és mindkét tábor nagy súlyt helyez annak kihangsulyozására, hogy a világűr nem lehet egyetlen nagyhatalom kizárólagos birodalma. Az igazság azonban az, hogy a mübolygók és az űrhajók terén megindult verseny, egyre jobban hasonlít az atomfegyverek terén folyó versenyre. A londoni “Daily Telegraph” már 1961 júniusában azt jelentette, hogy Anglia mübolygók elleni fegyveren dolgozik, amelyeknek az a célja, hogy megsemmisítsék az ellenséges mübolygókat. Miért akarnák az angolok a mübolygókat megsemmisíteni? Erre a kérdésre tulajdonképpen már régen megadták a választ, úgy az amerikaiak, mint az oroszok. A mübolygók egy részét ugyanis nem kizárólagosan tudományos célból lőtték ki a világűrbe. E'zek a bolygók nem a világűr titkait kutatják, nem a kozmikus sugárzás, a mágneses vonzás, a felhők és az esők keletkezésének kérdéseire adnak választ, hanem a Földön folyó katonai készülődésekről tájékoztatnak. Ezek a bolygók az ellenfél hadititkait kémlelik ki, hogy a felek megállapíthassák: milyen az ellenség katonai felszerelésének ereje, milyen csapatmozdulatokat hajtanak végre, és általában nem ké* szülődik-e támadásra? Ilyen kémbolygó volt a “Tiros” és a “Discoverer”, amelyről Amerikában is nyíltan beszéltek. Ezenkívül nyilván vannak olyan kémbolygók is, amelyekről nem beszélnek a hivatalos körök. Az ororszok ezen a téren mélységesen hallgatnak,' de nem vitás, hogy nekik is vannak olyan bolygóik, amelyek az amerikai hadititkokat kutatják. ATOMHÁBORÚ A VILÁGŰRBEN Sok katonai és tudományos szakértő azt a lehetőséget is felvette, hogy a mübolygókkal esetleg atombombákat is lehet majd u világűrbe küldeni és onnan ledobni a lefényképezett célpontokra. Egyelőre azonban ennek annyi technikai akadálya van, hogy alig lehet megvalósítására számítani. Ezzel szemben az ember által kormányozható űrhaj ókat kétségtelenül fel lehet majd használni ilyen célra. Azonkívül pedig, az űrhajók segítségével létesítendő világürbeli bázisok és átszálló állomások is szolgálhatnak a nukleáris fegyverek raktározási helyéül. A merészebb íantáziájuak már arra is gondolnak, hogy a következő világháborút — ha erre az öngyilkosságra mégis sor kerül — nem a Földön, hanem a világűrben fogják megvívni az űrhajók és mübolygók segítségével. A "szoknyavadá$z" miniszter ÚJABB VALLASULDOZESI HULLÁM A SZOVJETUNIÓBAN SZORGALOM ÉS A Nem bottal verik az ember fejébe a tudományt! Bizonfy Szótár segiiségével tanulhatja meg az angol nyelvet! Egyetlen magyar házból sem hiányozhat ez a hasznos, tanulságos és szórakoztató könyv. -----o-----2 SZÓTÁR EGY KÖTETBEN. KÖZEL 1000 OLDAL Ára keményköiésben csak $11.00 Kapható mindenhol, ahol a lapot árulják. Megrendelhető készpénzt, Money Ordert, vagy csekket mellékelve: A JÓ PÁSZTOR 1736 E. 22nd SI., Cleveland 14. Ohio vagy a vidéki képviselőknél MOSZKVA — A szovjet hatóságok újabb támadást intéztek a vallás racy megmaradt romjai ellen. Az egyik szovjet lap hirt adott arról, hogy egy kollektiv farm 'kolhoz) átvett egy orthodox rárdát, annak minden felsze•elésével, állatállományával együtt. A “Komszomolszkaja Pravda” — a kommunista ifiuság lapja — ezzel kapcsodban azt állította, hogy ‘maguk az apácák kérték a :árda állami tulajdonba való vételét.” A szovjet szakszervezetek tanácsa ugyanakkor utasította tagjait: fejtsenek ki széleskörű propagandát a vallásos érzelmű polgárok között, és birják rá őket arra, hogy templom helyett színházba járjanak, nézzék a televíziót. Ahol szükséges, menjenek el az otthonokba és ott próbálják “az emberek fejéből kiverni az Istenhitet.” A szovjet “szakszervezetek” már hosszabb idő óta folytatnak hadjáratot a vallás ellen. Ez a hadjárat azonban nem jár sok sikerrel, mert a] legutóbbi jelentésből kitűnt, hogy a vallásos szervezetek taglétszáma egyre növekszik. A baptista egyház — például — amelynek mintegy félmillió hive van, az utóbbi időkben jelentősen megerősöditt, — különösen sok fiatalember csatlakozott az egyházhoz.' Az orthodox egyház néhány évvel ezelőtt “kiegyezett” a kommunista rendszerrel és ezért — felügyelet mellett — folytathatta működését. A jelentések szerint ennek az egyháznak körülbelül 50 millió tagja van, noha más oldalról ezt a számot túlzottnak tartják. A aszakszervezet arra szólította fel tagjait, hogy erősítsék az atheista propagandát. Az ezzel kapcsolatos röpirat hangsulyoza: “az atheista propagandának a szovjet tudomány nagy vívmányaira kell támaszkodnia, az emberekkel meg kell ismertetni a természet és a társadalom fejlődésének materialista elmélttét. Az uj hadjáratba be kell vonni a papokat és azokat, akik már letértek a vallás ut-MjELBOURNE, Ausztrália — Félreértés ne essék: nem arról van szó, hogy Ausztrália tehetséges és buzgó bevándorlásügyi minisztere, Mr. Downer az idegen szoknyák barátja lenne. Az ő “vadászata” abból áll, hogy az ország nőtlen férfilakossága számára keres feleség- és anyaj előlieket. A helyzet ugyanis az, hogy Ausztráliában — amint a legutóbbi jelentések mondják — egyre nagyobb a hiány a házasulandó nőkben. Ezért függesztetett ki a miniszter Nyugatnémetország nagyvárosaiban szép színes plakátokat, amelyeken öt remekbe készült, erős, izmos kisportolt ausztráliai férfi látható, akik egy napsugaras, szinpompás tengerparton sétálnak. Ezekkel a plakátokkal igyekszik Mr. Downer felhivni a német hölgyek figyelmét az ausztráliai férfiakra. Ausztráliában manapság 120 ezer fiatalember vár arra, hogy megnősüljön. Ezért indultak el a plakátók Nyugatnémetországba és a világ minden tájára. Azok a hölgyek, akikre az öt férfiszépség csábitó hatást tesz, a követségeken megkapják a feltételeket is. Eszerint a házasulandó lányok külön rendkívüli kedvezményben részesülnek, ha hajlandók életüket egy ausztráliai fiatalember sorsához kötni. Az útiköltség — amelyet fizetniük kell — csak egy töredéke annak, amelyet más körülmények között kellene az útra áldozniok — mindössze 40 dollárt. A többit az ausztráliai kormány fizeti. A pályázók azonban nem lehetnek idősebbek 35 évnél. Ezenkívül az ausztrálok egyebet is nyújtanak a pályázóknak: jó munkalehetőséget, szép fizetést, sok napfényt és sok szabadidőt. Ausztrália sok szociális vívmányt vezetett már be: a fizetéseket törvényesen szabályozták; majdnem minden munkahelyen csak öt napot, heti negyven órát dolgoznak. És sehol a világon nem olyan alacsony a halálozási arányszám, mint Ausztráliában. Egyáltalában nem nehéz Ausztráliában egy férfiúval megismerkedni. Egyszerűen be kell lépni egy sportklubba. Ezek a klubbok főként bevándorlókkal foglalkoznak: és ezekből az ismeretségekből születik meg azután a házasság, amely után a nőtlen, egyedülálló férfiak — főleg farmerek — oly nagyon vágyakoznak. FLAMINGÓK PUSZTULÁSA NAIROBI, Kenya — A kenyai “Wild Life” társaság közlése szerint az országban lévő flamingók száma, a különböző természeti katasztrófák következtében az utóbbi években 5 millióról 2 millióra csökkent. A világ flamingó állományának 90 százaléka Keletafrikában él. Linda Reed, egyetemi hallgatónő, nyári vakáción a Silver, Springs, Fla.-i strandon. Linda szabadidejében divatmodel. A TUDOMÁNY ÉS A TECHNIKA VILÁGÁBÓL Dávid Ben Gurion, Izrael miniszterelnöke, egy finnországi bútorgyárban kipróbálta a hintaszéket. WASHINGTON — A statisztikái adatok szerint az elmúlt két évtizedben a 40-60 éves korcsoporban, az érelmeszesedéses megbetegedések | száma megkétszerőződött. A | 40 éven aluliak között is jóval gyakoribb, mint régebben. Az érelmeszesedés egyik oka, a túlságosan zsíros étke• zés. Ezenkívül számos egyéb ok is előidézheti. Az újabb , vizsgálatok szerint bizonyos gyógyszerek nagyarányú használata is okozhatja. Saphir amerikai biológus elsősorban a szulfonamidokat (kéntartalmú vegyületek) és az antibiotikumokat vádolja. Kísérletei során 40 házinyulat kezelt folyamatosan szulfa-tiasol injekciókkal. Hétnyolc hónap alatt közülük harmincháromnak artériafalain keletkeztek gyulladások és olyan változások, amelyeket nem sikerült megkülönböztetni a valódi érelmeszesedéstől. Azt a tény, hogy a szulfonamidok és az antibiotikumok érelmeszesedést kozohatnak, az is igazolni látszik, hogy e betegség éppen azóta gyakoribb, amióta a fenti két gyógy szerfajta fogyasztása nagymértékben elterjedt. LONDON — A tej fagyasztásakor — a szokásos körülmények között — a zsiros alkatrészek elválnak a vizben oldható alkatrészektől. Angliában most sikerült a tejet ultrahang behatása közben olyan módon megfagyasztani, hogy az alkatrészek összetételében nem történik változás. ZÜRICH, Svájc — Egyes fogbetegségek felderítéséhez X-ray felvételeket kell készíteni. Gyakran arra is szűk- * ségvan, hogy a teljes alsó- £ és felső fogsorról X-ray felvételt készítsenek. Eddig valamennyi fog átvilágításához 10-15 felvétel elkészítésére volt szükség, ami sok munkával és tetemes időveszteséggel járt. Svájci orvosok és mérnökök, most az ilyen munkák leegyszerűsítésére érdekes “panoráma” készüléket szerkesztettek. Felvételkor a készülék henger alakú csövét a beteg száj üregébe vezetik be, és arca elé helyezik a nagyméretű X-ray filmet. A berendezés igy egyetlen alkalommal a teljes alsó — és felső fogsorról tiszta, éles és megfelelő nagyságú képet ad. A megtakarított időn kívül, az ilyen felvételekhez jóval kevesebb sugármennyiségre van szükség. Egy japán ejtőernyős Tokio közelében elsőizben ugrik ki egy amerikai gépből.