A Jó Pásztor, 1961. július-december (41. évfolyam, 27-52. szám)
1961-10-13 / 41. szám
A Jó PÁSZTOR 7. OLDAE SZÉP ILONKA SZERENCSÉJE — Mit tudom én? Nekem semmi közöm hozzájuk! Nem is értem, hogyan vagy miért kevertek engem ebbe a dologba? Ez ellen én tiltakozom! Bezzeg az én sérelmeimmel nem törődik senki . . . . — Ez nem tartozik ide, — vágott szavába az elnök. — Persze az én bajom semmi! Engem kiraboltak. — Ne beszéljen! — Elveszik minden pénzemet, azonfelül még engem is elhurcolnak . . . — Mondom, ne bezséljen! . . . — De nem hallgatok, mig el nem mondok mindent! Hadd tudja meg a világ, milyen a törvény! A nagy urakat védi, mivelünk azonban nem törődik. — Mondom, ne beszéljen! . . . napirenden, — kiáltott az elnök. — Tessék hát napirendre hozni! —Az egyik bűnös éppen itt van, — szólt Györgyre mutatva. •— Lorántffy ur megbízásából ez segitett engem kirabolni és elhurcolni. Voltakép azért kerekedett ez az egész per, hogy Lorántffy ur is törvény elé kerüljön. — Mennyi pénzt raboltak tehát öntől? — kérdezte az elnök. — Nem tudom biztosan megmondani! Néhány száz forintot. — Nem igaz, — kiáltott közbe György. — Több volt mir t húszezer forint. Általános csodálkozás hallatszott a közönség részéről. — Honnét volt magának ennyi pénze? — kérdezte a zelnök. — Isten ments, hogy ennyi pénzem lett volna! Én szegény ember vagyok, de becsületes, — szabódott Dinnyés, — Engedje elnök ur, hogy én is nyilatkozzam, — szólalt meg az uradalmi ügyvéd. — Fel vagyok hatalmazva Lorántffy ur részéről, annak kijelentésére, hogy ezt a csinyt Dinnyésen igen is ő követe el! Általános meglepetés! — Ah, ah! — hangzott minden oldalról. Dinnyés epésen fordult az ügyvédhez: — Persze, ezt csak csinynek tekintik, mert egy szegény ördögről van szó! De ez valóságos gonosztett volt! — Ügyvéd ur, — folytatta az elnök, — mondja meg azt is, mennyit vittek el hát Dinnyéstől. — Takács György jól mondta, valami húszezer forintot! Ezt a pénzt mindjárt a következő napon jótékonycélra adta, abból vetvén meg első alapján a községi kórháznak. — Jól van, — szólt erre az elnök. A dolog most már egészen világos. De mint mondám, ez nincs most napirenden. És most még egyszer felszólitom magát Dinnyés, vallja be, honnét keritette azokat a leveleket? — Harmadszor is kijelentem, hogy semmi közöm hozzájuk! — Ám legyen, — intett kezével az elnök. — A tárgyi tényálladék igy is be van igazolva. Bizonyosnak látszik, hogy a levelek jogtalanul jutottak birtokukba. Takács György, hol vannak azok az okmányok? — Itt vannak, — válaszolt a vádlott készséggel s elővett kabátja belső zsebéből egy csomagocskát, melyet a biróság asztalára tett. Az elnök rátette a kezét és igy szólt: — Ezeket tehát a törvény nevében lefoglalom! És most befejezettnek nyilvánítom a bizonyitási eljárást! Köz vádló ur, adja elő a vádat. Erre felállott a vádhatóság képviselője s előadta a vádbeszédet. Mindössze csak egy negyed óra hosszáig beszélt s haszonlesésből eredő gyilkossági merénylet miatt öt évi fegyházat kért kimondatni a kétszeri bűnösre. Takács György elsápadt, midőn ezt hallotta. Öt évi fegyház! A vádbeszéd elhangzása után a hivatalból kirendelt védőügyvéd felállott, hogy elmondja a védbeszédet. A védők rendszerint hófehérre szeretik mosni és oly ártatlan szinben feltüntetni a vádlottat, mint a ma született gyermek. A jelen esetben azonban a védő ügyvéd nem igy tett. “Tekintetes törvényszék, úgymond, távol áll tőlem, hogy védencemet teljesen ártatlannak akarjam feltüntetni. Megengedem, hogy súlyosan vétett az erkölcsi rend ellen az által, hogy másnak az életére törve, önmagának akart igazságot szolgáltatni. De képzeljék magukat az ő helyzetébe. Igen sajnálom, hogy e dráma főhősnője, aki körül voltakép az egész cselekmény forog, jelenleg nincs itt. Őt szinről szinre látva, könynyebben megérthetnők védencem kedélyállapotát. Mindazok után, amiket a leány felől magánúton hallottam, el tudom képzelni magamban azt az olthatatian lángot, mely é szerencsétlen fiatal ember keblében fellángolt, fel tudom fogni a szenvedélynek ama pusztító kitörését is, midőn látta, hogy szerelme tárgyától álnok módon megfosztottak — az éj leple alatt, titkon, árva szót nem szólva az egészről. Ezen tett ilyen alakban igazságtalannak látszott. De mivel védencem alig remélhette, hogy valaha igazságot fog kapni, ennélfogva határtalan elkeseredésében önmagának akart igazságot szolgáltatni. Ez hiba volt, de tekintsék büntetlen előéletét, tekintsék, hogy attól lett megfosztva, amit magára nézve legdrágábbnak, legbecsesebbnek tartott. Aki valaha szeretett, az tegye kezét szivére és ha ezt az embert bűnösnek tartja, dobj a rá az első követ!” A hallgatóság, mely rendszerint a gyöngébbeknek fogja pártját, hangosan megéljenezte a védőügyvédet. Az elnök erre felpatant a székről s hangosan felkiáltott: Csend legyen, mert különben rögtön kiürítettem a termet! Következett most a köz vádló duplikája, ezt követte a védőügyvéd replikája, végre a törvényszék meghozta az Ítéletet, mely szerint Takács György számos enyhítő körülmény figyelembe vételével három évi börtönre ítéltetett. — Megértette? — kérdezte az elnök a vádlottól. — Igen is megértettem. — Van-e még valami mondanivalója? — Csak azt akarom megjegyezni, hogy az ügyvéd ur jól mondta, hogy igazságot nem remélhettem. Ez most bekövetkezett. — Ne merje a biróság eljárását birálgatni, — támadt rá az elnök. — Magának csak annak a kijelentésére van joga, vájjon belehyugszike- az Ítéletbe, vagy fellebbez? — Nem óhajtok fellebbezni, — jelentette ki a fiatalember. A közvádló azonban fellebbezett, mert kevésnek találta a kiszabott büntetést. — És most Dinnyésre kerül a sor, — folytatta az elnök. — Erről az emberről kétségtelenül bebizonyult, hogy ezekhez az okmányokhoz igaztalan utón jutott. Be van továbbá bizonyítva, hogy habár egyenesen nem bujtatta is fel Takács Györgyöt, mindamellett a lopott levelek átadásával okot adott arra a cselekményre, mely fölött ma a biróság törvényt ült. Tehát a bűntettet szándékosan elő idézte. A törvény értelmében ez is büntetendő cselekmény. — Tagadom, — kiáltott Dinnyés. — Én semmit sem tudtam azokról a levelekről! Ma hallottam róluk először. Egyébiránt, ha bűntett okozása is már bűncselekmény, akkor Lorántffy urnák kellene legelsőnek lennie a vádlottak padján. A bűntettet voltakép ő idézte elő azáltal, hogy a leányt elcsalta. Bűntettet okozött továbbá azáltal is, hogy engem kiraboltatott és az erdőbe hurcolva egy fához köttetett. Hanem hát ő neki meg van engedve, hogy távolléte által tündökölhessen és magát képviseltethesse. Azt hiszem, még arra is talán helyettest állítana maga helyett, ha esetleg fogságra ítélnék őt. — Maga it ne epéskedjék, — támadt rá az elnök. — Maga csupán csak azért van itt, hogy tetteiért feleljen. Ön azt állította az imént, hogy mindössze néhány száz forintot vitt el magától. Ezzel szemben áll két egyező nyilatkozat, mély szerint az íróasztalában húszezer forint találtatott. Honnét vette ezt a sok pénzt? — Bár lett volna annyi, de sajnos nem voltam abban a helyzetben, hogy ily tekintélyes pénzösszeg tulajdonosának mondhattam volna magam. — Azon már túl vagyunk, — szólt közbe Szánthó. — Tudtommal ön annak idején többet kapott húszezer forintnál. Erre az ügyre fátyolt akartunk volna borítani, de Lorántffy ur végre is félre tett mindent és a legszigorúbb vizsgálatot kéri ön ellen. Fel vagyok tehát hatalmazva annak a kijelentésére, hogy ön özvegy Lorántffynétől nagy pénzösszeget kapott azért, hogy Lorántffy Elemér ur szép és fiatal, de polgári származású nejét eltávolitani segitett. Ön volt ebben a fő tettes. — Még mit nem akarnak rám fogni, — kiáltott Dinnyés — Már régen kimutattam, hogy ártatlan vagyok. Nem is bántott engem azóta senki! — Ebben igaza van, — válaszolt az elnök. — De nem azért nem bántottuk, mert talán ártatlan volt, hanem egyedül azért, mert az ügy, melyet senki sem szorgalmazott, szép csendesen elaludt. Most azonban újra fel lett elevetnitve. És most azt kérdezem magától Dinnyés, vájjon ebben is ártatlannak tartja-e magát? — Oh ebben még ártatlanabb vagyok, mint a másikban. Én nem tettem semmit! Ha történt valami, azt mind Etelka kisasszony csinálta. Őt tessék beidézni, ha már egyszer igazán akarnak valakit megbüntetni. — Ön tehát következetesen tagad mindent, — szólt az elnök mérgesen. — De tudja-e, hogy én tanút állítok, aki szemébe fogja mondani, hogy maga volt az^ aki a fiatal Lorántffyné őrültté nyilvánításában a főszerepet játszotta? Ön szerezte meg az elmeorvost, aki a bizonyítványt kiállította; ön szerezte meg azt az embert is, aki az intézetben való elhelyezést magára vette. Ez az ember önnek szemébe fogja mondani, hogy ön is megfordult ama elmegyógyintézetben. — Nem úgy van, — kiáltotta Dinnyés. — Jól van, — majd szembeciteni fogjuk önnel a tanút és saját bűntársát! Valamit mondott a törvényszolgának, ki most ki' ment. Néhány percre rá belépett a tárgyaló terembe Nagy Aladár. Dinnyés összerezzent, amint őt meglátta. De azért csakhamar összeszedte magát s fitymálni igyekezett az újonnan belépőt. Az elnök igy szólt az utóbbihoz: — Ön Nagy Aladár Békés vármegyéből. Ön valamikor jó módban volt, de tönkre ment. Ön a régi jobb időben Lorántffyné született Vereskövi bár ónénak személyes ismerősei közé tartozott. Áll az? — Áll! — Ön később Vereskövi bárónőnek igen fontos szolgálatot akart tenni azáltal, hogy egy fiatal nőt, ki neki útjában állott, az Alföldön levő magánelmegyógyintézetbe záratott. Ez a fiatal nő Lorántffy Elemér neje volt. Ez is áll? — Áll, elnök ur! — Ki kérte fel önt erre az úgynevezett szívességre? — Dinnyés ur, — válaszolt Nagy Aladár egész határozottan. — Ő volt mindenben a bárónő közvetítője. — Hát a bizonyítványt ki állította ki? — Dr. Faludy. — Hol van ez most? — Erről nem bírok tudomással. Faludyt azelőtt nem ismertem. Csak utóbb tudtam meg, hogy Pozsony környékén lakik. Egyik főjövedelmi forrását az ilyen eimebizonyitványok kiállítása képezte. — Azóta találkozott-e dr. Faludyval? — Azóta találkoztam vele, mikor már kezdtünk bajba jönni. — Hogy érti ezt? — Lorántffy ur lejött Békésbe és szorítani kezdett engem. — De mint történt az, hogy éppen önt kereste? — Nem vagyok képes felfogni, elnök ur. De tény az, hogy engem vallatni kezdett s fenyegetésekkel végre rá is vett, hogy kivallottam neki az igazat. Ekkor Elemér ur rendőri segédlettel ki is ment az elmegyógyintézetbe keresni nejét. De nem találta meg. — Mikép történt ez? — Az igazgató túladott rajta. — Hogy értsük ezt? Erről közvetlen tudomásom nincs, csak később hallottam, hogy levitette őt egy földalatti rejtett folyosóba, onnét azonban valamely rejtélyes módon a szabadba jutott és előbb cigányok, majd később rablók kezébe került. Vagy meglehet, hogy Medgyesy igazgató maga adta őt a rablóknak, kik óriási váltságdíjat követeltek érte. A megszorított Medgyesy később agyonlőtte magát. A hallgatóság szörnyüködéssel hallgatta ezeket a leleplezéseket. Egy előkelő urinő, Lorántffynak tulajdon édesanyja adta magát ilyen csúf intrikára. — És mint történt az, — kérdezte most az elnök, — hogy ön és a többiek mégis büntetlenek maradtak! Mi volt ennek az oka? — Az volt kérem, mert Lorántffy ur kímélni akarta anyját és nővérét. Engem pedig különösen azért nem bántott, mert mindjárt bevallottam neki mindent és nyomra vezettem. Hogy mégis nem találhatta meg nejét, annak nem én voltam az oka. — Ön tehát egész határozottan állítja, hogy Dinynyéstől kapta a felszólítást? — ügy van elnök ur. A pénzt, amit kaptam, a bárónő nevében is ő küldte. — Volt-e Dinnyés az intézetben? — Igenis volt. Meg akart győződni, vájjon a fiatal nő csakugyan ott van-e? Burkoltan tudtára is adta az igazgatónak, hogy senki a világon nem bánná, ha a fiatal nő meghalna. A hallgatóság felzugott ezen gazság hallatára. — Nem igaz! Hazudik! — üvöltött Dinnyés. Nagy Aladár azonban egy megvető pillantást vetett rá s folytatta: — Ez meg is történt volna, de én nem engedtem. Én mintegy a vigyázó szerepére vállalkoztam, ami miatt heves összetűzésem is volt Medgyesyvel. — Miért vállalkozott ön erre? Hisz önnek is érdekében fekhetett a fiatal nőt eltüntetni? — Nem igen, — válaszolt Nagy Aladár ravaszul. — Én először is tudni akartam, kicsoda, micsoda az a fiatal nő. ügy számítottam, hogy ebből én még pénzt is csinálhatok. Ezen cinikus megjegyzés általános megbotránkozást keltett. Nagy Aladár azonban erkölcsileg annyira sülyedt már, hogy ezt észre sem vette. — Hogy akart ön ebből pénzt csinálni? — kérdezte A hét legjobb vicce A Budapesten dolgozó fiú, évek után elsőizfoen látogatja meg falun élő szíileti. Ahogy körülnéz az udvarban, meglepetten kérdi apjától: — Hol vannak a tehenek, édesapám? — Beadtuk a közösbe. — Hát az ökrök ? — Azokat is beadtuk a közösbe. > — És mi lett a lovakkal? , — Azokat is be kellett ad-, ni a közösbe. ♦ — Dohát édesapám — kiált fel kétségbeesetten a fiú —, mit fogúink akikor befogni? — A szánkat, édes fiam . . SZERKESZTŐI i ÜZENETEK N. J., New York. — Mun-« kanélküli segélyt kap jövő márciusig és kérdi, hogy ha január elsején jelentkezik Social Security nyugdíjra, felvegye-e a heti 44 dollár munkanélküli segélyt és a nyugdi-, jat? A munkanélküli segélyből levonják az egy-egy hétre eső nyugdij összegét. * P. S., Fulton, N. Y. — A lapunkban folytatásokban megjelenő regény egy kötetben már nem kapható, régen elfogyott a könyv. * S. M., Akron, O. — Horthy Miklós fiának brazíliai címét szeretné tudni. Az ifjabb Horthy Miklós azonban már nem Brazíliában él, hanem Portugáliában. írhat neki, éz a cim elegendő: Horthy Miklós, Estoril, Portugal. * F. B., Ellwood City, Pa. — Könyvekért és térképeként forduljon e magyar könyvesbolthoz : Pannónia Books, 412-A College Street, Toronto, Ont., Canada. IN N E NONNAN Politikus nők Washingtonban azt suttogják, hogy Kennedy elnök nemsokára ki fog nevezni nőket szövetségi bírói állásokba. Az első szövetségi birónőt Truman elnök nevezte ki, állítólag India Edwards, a demokrata párt országos bizottsága női osztályának vezetője követelésére, akinek állítólag ez volt a döntő érvelése: “Ha nem akar nőket birói állásra kinevezni, akkor kizárhatja a nőket a jogi egyetemekről is.” * Tábornokok s tengernagyok legnagyobb győzelmeiket sokszor n y u g a lombavonulásuk után vívják meg. Nagy válla-! latok elnöki állásba hívják i meg a tábornokokat, akiknek ; neve a tisztikar ólén emeli a ■ az elnök. — A dolog igen egyszerű, — válaszolt Nagy Aladár. — Annyit már tudtam, hogy az fiatal nőt családi intrikából hozták ide. Ki akartam tehát mindent tanulmányozni és a titkot az én javamra kizsákmányolni. — Szégyelje magát, — szólt az elnök rosszalólag. —- De ön legalább őszinte, nem úgy mint az a másik. Majd Dinnyéshez fordulva hozzátette: — Maga tehát még most is tagadni merészeli bűnrészességét? — Semmi sem igaz abból, amit ez az ember mond. — kiáltott Dinnyés. — Az egész csak arra való, hogy engem eláztasson. Az elnök erre igy szólt: (Folytatjuk) vállalat tekintélyét és — befolyását. Walter Bedell Smith tábor-1 nők, aki nemrég meghalt, négy millió dollár vagyont hagyott hátra. A vagyon legna-' gyobb részét mint privát vállalati elnök szerezte. * A windsori hercegné (az • angol ex-király amerikai felesége) Velencében vásárolt egy zenélő papucsot. Amikor az előkelő hölgy a hálószobájában tipeg-topog, a papucsa egyik sarkában levő kis zenegép elkezdi játszani Toselli szerenádját. Irta: TÖU.VESY MIHÁLY
