A Jó Pásztor, 1961. július-december (41. évfolyam, 27-52. szám)
1961-09-22 / 38. szám
2. OLDAL A Jó 4# Á BZTOR (THE GOOD SHEPHERD) Founder: B, T. TÁRKÁNY alapította Megjelenik minden pénteken Published every Friday Published by — Kiadó THE GOOD SHEPHERD PUBLISHING COMPANY Szerkesztősé* és kiadóhivatal ~~ Publication Office *736 EAST 22= á STREET CLEVELAND 14, OHIO Telefons Crierr? i ELŐFIZETÉSI PUAKs £gy évre ______________$6.00 N*i évre__ $3.50 SUBSCRIPTION RATES One Year _____________ Half Year____________ Second Class Postage Paid at Cleveland, Ohio A ROHANÓ ÉLET ÉS A SZÍVROHAM Orvosok, tudósok és — nem utolsó sorban — szociológusok vizsgálják a nagy kérdést: mi az. oka annak, hogy korunkban a szívbetegségek száma aggasztó mértékben emelkedik. A közelmúltban heves viták folytak e kérdés körül: szívbetegségeket okoznak-e az állati zsiradékok vagy sem? A tudósok egész sora kardoskodott amellett, hogy a vérbe kerülő cholesterol nevű anyag felelős elsősorban a szívrohamokért. Legújabban azonban az a felfogás kerekedett felül, hogy az állati zsiradék túlzott mértékű fogyasztásának vajmi kevés köze van ehhez az — oly gyakran halálosvégü -— betegséghez. John Yudkin londoni egyetemi tanár véleménye szerint a szívbajt előidéző érelmeszedés inkább öröklött tulajdonságnak a testmozgás hiányának, az erős szellemi megerőltetésnek vagy a tuínagy testsúlynak köszönhető. A szív legnagyobb ellenségei azonban mégsem ezek — noha jelentőségük nem lebecsülendő — hanem a modern életritmus. A rohanó élet, amely magával ragadja az embermilliókat. Az autó, a repülőgép, a szüntelen hajsza, az őrjöngő versenyfutás a pénzért, — mindez együttvéve adagolja azt a mérget, amely lassan és feltartóztathatatlanul kúszik az erekben a szív felé. A megviselt idegek — szervezetünk legérzékenyebb “műszerei” — felfokozzák a bajokat, csökkentik a szervezet ellenálló erejét. Ilyen körülmények között a szívre a megengedhetőnél jóval nagyobb teher hárul. S a szív, egy napon — mint az óra, amelynek rugóját elfelejtették felhúzni — megáll. . . Be kell tartanunk az egészségügyi előírásokat: helyes, ha sokat mozgunk, sokat vagyunk levegőn, tartózkodunk a túlzott mértékű dohányzástól, egyszóval ügyelünk fizikai háztartásunk egyensúlyára. De nem szabad lekicsinyelnünk a lelki gyógyszerek szerepét sem. A nyugalom a legjobb orvosságok egyike. A nyugodt szív egyenletesen végzi munkáját; jóval'hamarabb fárad el, mint az, amelyik állandó izgalmak terhét kénytelen viselni. Napjainkban ez az orvosság bizony nehezen szerezhető be. Csak az juthat hozzá, aki a legnehezebb percekben sem veszti el a fejét, aki a nyugalmat többre értékeli a világ hiú örömeinél ... Irta: KONC Z ÁKOS AZ IFJÚSÁG LÁZA Az idősek — ha a mai fiatalokra terelődik a szó — gyakran mondogatják: “Bezzeg a mi korunkban más volt a fiatalság. Mi még tudtuk — mi a romantika. A mai fiatalságot nem érdekli ítiás, csak a pénz az autó, meg a televízió. A régi szép idők mindörökre elmúltak.” Tisztesség ne essék szólván: az időseknek nincs igazuk.A mai fiatalság természetesen más, mint a száz év előtti, amely még nem ismerhette a technika ezer csodáját. De lélekben nem változott meg. A fiatalság ma is tele van romantikával, kalandvággyal. Az ifjúságot ma is éppen olyan vágyak, lázak fütik, mint száz, vagy kétszáz év előtti társaikat. A különbség csupán az eszközökben van. Akkor a romantikus fiatalember, vándortarisznyával a kezében ment neki a világnak, hogy megismerkedjék az idegen világok titkaival. Ma óceánjárón, autón, autóbuszon, vagy repülőgépen utazik. Kihalt volna belőlük a romantika? Szó sincs róla. A napokban adtunk hirt egy fiatal holland lányról, aki — noha papája igen gazdag ember — mégis potyautasként akart utazni a világtengereken. Egy szép napon besurrant az egyik óceánjáró fedélzetére, ott elbújt egy kabinban, s csak akkor jött elő, amikor a hajó már a nyílt tengeren járt. Marion Swabb nem az első fiatalkorú, aki ilyen kalandra vállalkozott. Az ő esete azonban nem hasonlítható össze azokéval, akiket esetleg a pénz hiánya késztet arra, hogy a régi kalandregénynek hősemként viselkedjenek. De ma is ezrével vannak fiatalok, akik nekivágnak az ismeretlennek, mert vonzza őket a távol varázsa, különös gépeket építenek, amelyekkel fel akarnak szállni a levegőbe, fel, egészen a csillagokig. Az ifjúság lelkének külső rétegét talán megkeményitették az idők viharai. De belül, ott ahol az isteni szikra ég, a lélek fénye ma is töretlen. Ma is úgy sugárzik belőle a romantika, a szépség utáni vágy, mint a nagyapák és ükapák leikéből, amikor — régen — ők is fiatalok voltak. Nagy ünnepséget ült Debrecen 1668, julius 3-án. Ekkor érkezett meg az az ötven mázsás harang, melyet II- íusztrissimus és Clarissimus Rákóczi György fejedelem öntetett Gyutafehérvárott az ottani mesterek által a debreceni nagytemplomnak ajándékába. Az akkori főbíró a már több Ízben megválasztott Juhos Ferenc volt, szuperintendens pedig Kőrösszeghy István, papok Kismarjai Pál és Tolnai Péter tiszteletes uraimék. Jámbor hagyomány-e, avagy történeti tény: azt mondják, hogy Rákóczi György az ellenségtől elfoglalt ágyukból négy harangot öntetett. Ezek közül egy Gyulafehérvárnak, egy Kassának, a harmadik talán Kolozsvárnak, a negyedik pedig mely az 1802-iki tűzvészig az úgynevezett verestoronyban függött, a Kálvin-vallásban immár megerősödött Debrecennek jutott. Az ajándék átvételére és megköszönésére a tiszteletes debreceni tanács Garázda György és Lakatos Mátyás szenátorokat küldötte Gyulafehérvárra, kik átadván a fejedelemnek a tanács levelét, ékes szavakban köszönték meg az értékes ajándékot. A fejedelem kegyesen fogadta a két szenátort és tiszteletükre nagy lakomát rendezett. Garázda György ifjú ember lévén, hamar megoldotta nyelvét a fejedelem aranyszínű bora, úgy hogy nyomban egy verses köszöntőt mondott Rákóczi dicsői-' tésére. A mogorva és szigorú vallásos Rákóczi Györgynek megtetszett a debreceni szenátor, ki talán tovább is ott időzött volna a fejedelem úri portáján, ha Lakatos Mátyás nem figyelmezteti, hogy várják őket és a nagy harangot odahaza. Utía is kelt a két szenátor és nyolc nap alatt tengelyen hazakerültek Debrecenbe, magukkal hozván az ötven mázsás harangot is. Mikor pediglen megérkeznek, nagy sokadalom vonult ki a város alá, kíváncsian nézegetvén a fejedelem ajándékát. Lakatos Mátyás szenátor, amint haza érkezett, dolgai után látott, nem úgy azonban Garázda György, ki — nem tudni, mi okból, — nagy busulásnak adta magát. Édesanyja, az özvegy tiszteletesné is vallatta, faggatta az ő szivének egyetlen gyönyörűségét, de nem tudta belőle kivenni azt, hogy mi bántja szivét. Napról-napra hervadt Garázda Gj mig idehaza ke seregiek utána, Gyuíafehér rárott mulatott, a Bagi Pí tér uram úri portáján, ki azí lobén sáfárja örgy pedig, és kincstartója lyi fejedelemé Tartozunk á sonban annak a kijelentésével receni ifj u sze Bagi Péter sz ment le sok közepeit Erdjflybe más vonzottaiiő1 oda volt az erdék. hogy a debnátor nem a íp szemeiért iszontagságok hanem Mikor ugjlaijiis nemrégen a fejedelem (udvarába jártak, Garázda György megismerkedett a szépséges Bagi Klárával, a éves leányával relemre lobban iránt, aki szj^: genkedett a kincstartó 18 Az ifjú szet a szép leány én nem idenátortól. És ult talán Garázda« György ott nyomban gyűl Rt is húzott volna a Kláriba uüára, ha azon ott nem na már a Cset rüje, merthogy ragyogott vol- Gáspár gyüő jegyezte el Erdély legszebb leányát, a fekete szemű Bagi Klárát. Hanem amióta Klára meglátta a debreceni szenátort, ügyet sem vetett Csete Gáspárra, ki tüzzel-vassal sürgette a lakodalmat. Az öreget pedig szörnyen boszszantotta a Klára huzakodása, mert eszébe se jutott, hogy az ördöngős debreceni szenátor megbabonázta a leánya szivét, és csakis akkor oszlott el előtte a köd, mikor Klára kijelentette, hogy a gyűrűt visszaadja nemes Csete Gáspárnak, mert ő Garázda Györgynek lesz a felesége. Lett erre Bagiháznál. aztán A&seíe fenyegetődzött, az zavar a Gáspár öreg kincstartó meg rohant a fejedelemhez tanácsot kérni. A fejedelem és csodás szépségű müveit lelkületű neje részvéttel hallgatták öreg gazdájuk panaszát, hig végre Lorántffy Zsuzsánna, Rákóczi György neje igy szólt: — Legyen a leány akarata, ha nem szereti Csete Gáspárt, nem kell a dolgot erőltetni. Mit ér azzal Csete Gáspár, ha oly leányt vesz el, aki őt nem fogja szeretni. Van itt az udvarban sok szép leány, válasszon közülök Gáspár vitéz, Klára meg menjen ahhoz, akit szeret. Ez az én véleményem, — szólt; résztvevőén és szelíden az aszszony, — a többi aztán nem az én dolgom. Bagi Péter hazavitte a nagyasszony tanácsát. Ámde Bagi Petemé, akiben egypár csepp fejedelmi vér buzgott, — nem hajlott a Lorántffy Zsuzsánna okos tanácsára. a szép ember, hivatalát elha- Ép igy Csete Gáspár, r. nyagolta, sőt azt is megtette, hogy mikor Juhos Ferenc főbíró uram a váradi basához; küldte, ős se szó se beszéd megtagadta a menetelt. Ez nagy dolog volt abban az időben és hogy el nem csapták Garázda Györgyöt a szenátusból, csakis azon múlt, hogy befolyásos atyafiságával együtt ült a tanácsban. Ezek aztán addig beszéltek a makacsodó szenátor lelkére, hogy útra kelt Nagyvárad felé. Mikor elvégezte volna a dolgát Garázda György, ahelyett, hogy visszafordult volna Debrecenbe, elment Erdélybe. Itthon meg nem tudták elgondolni, hogy hová lett a szenátor. Némelyek azt hitték, hogy török rabságba esett, mások meg, hogy útonálló rablók kezébe esett, minek okáért édesanyja gyászruhába öltözött és nagy jajszóval kerestette elveszettnek hitt fiát. megesküdött, hogy nem hagyja nevén e gyalázatot. Hiába csititgatta őket a vén kincstartó, nem használt semmit, az öreg asszony, meg nemes Csete Gáspár nem tágítottak. A szépséges Klára félelmében levelet küldött Debrecenbe. A ló kidőlt lovasa alatt, amikor Debrecenbe megérkezett. Garázda elolvasta a könnyektől áztatott írást. Vitéz ember volt és nyomban elhatározta, hogy kimenti Klárikát ellenségei kezei közül. Ekkor vállalta el a nagyváradi küldetést, elhallgatván a szenátus előtt, hogy dolgai végeztével leszalad Erdélybe. Magához vette aranyosmarkolatu finom pengéjű kardját és szépen elbúcsúzván édesanyjától, megindult Váradra, onnan meg egyenesen Gyulafehérvárra. Első dolga volt, hogy felkeresse Csete Gáspárt. Röviden végeztek. A megállapodás igy szólt: Másnap reggel hat órakor az alvinci erdő tisztásán. Indulás a Csete Gáspár kocsiján. Aki élve marad, az hajtja haza a lovakat, kocsis nem kell. Másnap hajnalban az ellenfelek kikocsiztak az alvinci erdőbe. Az utón bár egymás mellett ültek, nem szóltak, hanem annál töbet gondoltak a szépséges Klárára, ki mit sem tudott a vetélytársak élet-halál harcáról. Mikor aztán a tisztásra értek, leszálltak és kiki elővette kifent acélját. Mielőtt összemérték volna kardjukat, igy szólt Csete Gáspár: — Egy leányt szeretünk, György, és ő csak egyikünké lehet. Te nem tágítottál, én sem tágítok. Én szerettem előbb, de te elfordítottad a szivét tőlem. Egyikünk nem fogja látni a holnapi napot. Ne váljunk el gyűlölettel. Ha te maradsz életben, szeresd őt halálodig és ha én leszek a győztes, forró szerelemmel fogom felszáritani érted hulló könnyeit. Garázda Györgyöt meghatották ellenségének becsületes szavai és igy szólt: — Jól mondtad, Gáspár, hogy egyikünk a halál küszöbén van. Kinek kedvez a szerencse, nem tudom. Egy kérésem azonban van hozzád. Ha megöl fegyvered, küldd el ezt a kékköves gyűrűt az édesanyámnak Debrecenbe. Aki majd elviszi, találni fog a Szent Miklós-utcán egy hófehér hajú, szomorú öreg aszszonyt. Annak adja át ezt a gy.ÜFÜt és mondja meg neki, hogy Garázda György szerelméért halt meg becsületesen, mint ahogy nemes emberhez illik . . . | Ezután összecsaptak. A jó acélok pengettek, szikrát ütve a levegőben. Elmúlt vagy tiz perc, a küzdők arcát pirosra festette a harci tűz, meg a csípős reggeli levegő, de egyiknek sem tankadt a karja. Egyszerre aztán, mintha csak egyet gondoltak volna, leeresztették kardjaikat. — Mondj le a leányról — szólt Csete Gáspár. — Mondj le te — filelt rá Garázda György. — Nekem van hozzá jussom — kiáltott Gáspár. — Engem szeret — vágott vissza György szenátor — és a szerelem erősebb' juss a gyűlöletnél. — Akkor hát döntsön közöttünk a kard, — végzé a beszédet Gáspár és újra öszszezördültek a nehéz kardok, folyt a harc és épen azért nem sokáig tartott. A hatalmas erejű szenátor olyan csapást mért ellenfele jobb karjára, hogy az menten leejtette kezéből a kardot. Csete Gáspár lebukott a puha fűbe és kiomló vére pirosra festette a harmatos földet. György azonban nem hagyta ott ellenfelét, hanem elszaladt a pár lépésre folydogáló patakhoz és kalapjába vizet hozva, megmosta a rettenetes sebet, majd hirtelen levetkőzött, gyolcsingét darabokra tépve, bekötötte a sebet és hirtelen kocsira tevén az eszméletlen Csete Gáspárt, őrülten vágtatott az alvinci sebéshez. Csete Gáspár sokáig feküdt, de egy hónap múlva mégis felépült, bár jobb karjába került szerelme. GT-meBjgae Garázda György nem mozdult a Gáspár betegágya mellől egy pillanatra sem. Éjjel-nappal ott leste a forró NÉGY TALÁLKOZÁS J Thomas Mann Egyszer régen, 1930-ban, a berlini Frölich vendéglőben interjút csináltam Thomas Mannal. A nagy iró felesége is ott volt és amig az asszony a pincérnél a vacsorát rendelte, mi a vendéglő egyik sarkába mentünk. Én kérdéseket intéztem a Nobel-dijas Íróhoz, ő pedig válaszolt. Jó tiz perc múlva a felesége intett neki, és az engedelmes férj felállt, odament neje asztalához. Hallottam, amikor az asszony figyelmeztette őt arra, hogy az előétel kihűl. Hallottam azt is, amikor az asszony dühösen megjegyezte, hogy tékozlás interjút adni, amikor ezer márkát kap érte, ha ő Írja meg, — Élhetetlen vagy, Thomas! — mondta elég hangosan. Lehár Ferenc Lehár Ferenccel a Berlin—Bécs között közlekedő expresszvonaton beszélgettem. Elmondta, hogy nagyon nehéz anyagi viszonyok között indult, és a “Vig özvegy” hozta meg számára a sikert, a pénzt, a karriert. Beszélt arról is, hogy mennyire szeret zenekart vezényelni. A vonat a nyílt pályán megállt. Veszekedés zaja hatolt be a fülkébe, két vasutas ordítozott egymással. — Ki dirigál itt, maga vagy én?! — dühöngött az egyik. Lehár felfigyelt ezekre a szavakra, kihajolt az ablakon és odaszólt a vasutasokhoz: — Bocsánat, hallottam, hogy dirigálásról van szó. Szívesen a rendelkezésükre állok . . . A milliomos 1 Beszélgettem egyszer, vagy huszonöt évvel ezelőtt J. A. kisgazdapárti képviselővel, aki milliomos hirében állt. Negyvenszobás kastélyt vásárolt. Külön reggelizőszobája, külön ebédlője volt, és a vacsoráját egy harmadik teremben fogyasztotta el. Megkérdeztem tőle: — És ugyebár külön helyiségben van a W., és ismét más lakrészben a C.? Szőke Szakáll A népszerű komikussal, ugyancsak nagyon régen, a berlini Kurfürstendammon találkoztam. La Salle márkájú kocsiját vezette, megállt, és intett, hogy szálljak be. A Tauentzien strassén majd a Bülow strassén száguldottunk végig. Azután nyaktörő iramban befordultunk a Potsdamer slfássérá. Megelőzünk 'vagy tiz kocsit, köztük egy tűzoltóautót, átrobogtunk több tilosjelzésű lámpánál, és végre megérkeztünk az Unter den Lindenre. Verejtékezve, remegve szálltam ki, és gratuláltam Szőke Szakállnak: — Gratulálok, Janikám! Csodálatosan vezettél! — Ez semmi! — legyintett. — Majd gyere él velem a jövő héten! Akkor már lesz autóvezetői jogosítványom is! . . . Palásti László. seblázban fekvőt. A nagy ápolásban csak egy hét múlva jutott eszébe, hogy őt bizonyára keresik odahaza. Irt is egy bocsánatkérő levelet a debreceni főbíróhoz, szivrehatóan mondván el abban az ő életének sorját. Az özvegy is kapott egy levelet fiától, kit elveszettnek hitt. Szegény öreg aszszony úgy megörült, hogy boldog-boldogtalannak megmutatta a fia kezeirását. Le is tette fekete gyászruháját és szorgalmasan számitgatta a perceket, melyekben ismét keblére ölelheti fiát. Haza is került Garázda György nemsokára. Ott ragyogott ujján a Klárika gyűrűje. Az öreg Baginé meg szép selymeket küldött nászasszonyának ajándékba, magyaros szívességgel kérvén fel öt háztüznézésre. Egy-két holdjárás múlva Garázda György hazahozta a szép Klárikát. Lakodalmukon ott volt Rákóczi György fejedelem is nejével, Lorántffy Zsuzsannával. A dáridó három napig tartott és a vigadók közt ott volt Csete Gáspár is, a félkarú. Mikor aztán előálltak a nagy, széles szekerek és a boldog pár útnak indult Debrecen felé, Csete Gáspár felment Bagi uram kertjének dombjára és nézte, nézte szomorúan a felvert portól mindinkább láthatatlan szekereket. Mikor aztán az alkenyéri határfordulónál eltűntek az utasok, balkezével elővette öve mellől vadásztörét és egy suhanással markolatig döfte szivébe, amely nem tudta elfeledni a kincstartó szépséges leányát. Mikorára a fiatal pár elérte a debreceni határt, akkorára futó lovas azt a hirt is meghozta, hogy Csete Gáspárt eltemették. Garázda György és Klárika — bár a szomorú hirt fájdalommal vették — boldogul éltek néhány évig. Néhány gyermekük is született, de közülök nem nőtt fel egysem. Majd minden két évben, elragadott egyet a halál, csodálatosképen mindig azon a napon, melyen Csete Gáspár kiadta lelkét. Tizenkét év alatt ötször hirdetett gyászt Garázda Györgynek és feleségének az a harang, melyet a fejedelem ajándékozott Debrecennek. Hol egy kis fiút, hol egy kis leányt kisértek ki a boldogtalan szülők a harang komor kongása mellett. Mikor aztán az utolsót is eltemették, Klárika is utánuk ment, megrepedt a szive az anyai mélységes fájdalom terhe alatt. Garázda Gyögy pedig, mikor minden boldogságát eltemette, lemondott a hivataláról és visszavonult a világtól. Akik véletlenül mégis meglátták udvarkertjében borúsan sétálgatni, azt beszélték, hogy a haja épen olyan fehér, mint az édesanyjáé, aki hűségesen megosztotta egyetlen fia boldogtalanságát. Kit sirat a Rákóczi-harang? Á JÓ PÁSZTOR iS
