A Jó Pásztor, 1961. július-december (41. évfolyam, 27-52. szám)
1961-09-08 / 36. szám
i. OLDAL A Jó PÁSZTOR (THE GOOD SHEPHERD; Founder: B. T. TÁRKÁNY alapított» Megjelenik minden pénteken Published every Friday Publifthcd by — Kiadó THE GOOD SHEPHERD PUBLISHING COMPANY Szerkesztőbe H kiadóhivatal — Publication Office 1738 EAST 22nd STkEET CLEVELAND 14, OHIO Telefon: CHerry 1-5905 ELŐFIZETÉSI PUAK: így érre________________$6.00 Wm évre________________$3.50 SUBSCRIPTION RATES: One Year _______________$6.00 Half Year ________________$3.50 Second Class Postage Paid at Cleveland, Ohio KÖVETÉSREMÉLTÓ PÉLDA! A valóban jó polgár példáját szolgáltatta néhány nappal ezelőtt a Valley Stream, L. I.-ből származó Frederick M. Kappauf. Mivel tüntette ki magát? Azzal, hogy bebizonyitotta: szivén viselő polgártársai érdekét, egészségét, biztonságát. Kappauf visszaadta autóvezetői engedélyét a közlekedési hatóságoknak. Autóvezetői működése során sohasem volt egyetlen balesete sem, sohasem kapott egyetlen felszólitást, még csak figyelmeztetést sem. Hallása kifogástalan, látása nemkevésbé, semmiféle fogyatékossága nincs és nem is volt soha. Hát akkor miért adta vissza mégis vezetői jogositványát? Kappauf most tölti be 85-ik életévét. Úgy gondolta: ebben a korban már nem lehet tudni semmit biztosan. Lehet, hogy váratlanul rosszul lesz a volán mellett; márpedig akkor veszélyeztetné polgártársai életének biztonságát. — Ha egy ember ehhez a korhoz érkezik, legjobb, ha abbahagyja az autóvezetést. Én többé nem ülök a kormány mellé — mondotta — noha nagyon szerettem kocsit vezetni, mert nem akarok bajt okozni polgártársaimnak, nem szeretném, ha korom a legcsekélyebb veszélyt is jelentené számukra. Ezt a példát sokan követhetnék. Nem szorul bővebb bizonyításra az a tény, hogy bizonyos koron túl az autóvezető reakciója, a kocsi feletti kontroli-képessége gyöngül. Nem tudja már olyan pontosan felmérni a távolságokat, mint fiatalabb korában és a veszélyre nem is tud olyan gyorsan reagálni. Ezenkívül az idős kor — esetleg hirtelen fellépő — betegséget rejtegethet, amelynek a volán mellett végzetes következményei lehetnek. A PIMASZSÁG TETEJE A pórázon vezetett magyar kommunista kormány “újságnak” nevezett nyomdatermékében a közelmúltban egy cikkecske látott napvilágot, amelynek “Olcsó trükk” volt a cime. A cim után azt hihettük, hogy a riporter valamilyen belső gazságot leplez le . . . De nem — a derék tollnok “olcsó trükknek” azt a közvetítést nevezte, amelyet az amerikai televízió adott július 21-én Grisson pilóta légürutazásáról. Mi volt ebben az olcsó trükk? Az, hogy a televízió csupán a rakéta felbocsátását mutatta be helyszíni közvetítés formájában, a többit — szerinte — négy nappal az esemény előtt vették fel az ideális Űrrepülés körülményeiről. “Amikor aztán kiderült az igazság — fűzi hozzá a piszkostollu újságíró —, a botrány nem Váratott magára. A TV nézőinek hatalmas tábora rájött arra, hogy alaposan becsapták, A reklám és a szenzációhajhászás kedvéért a TV társaságok ismét becstelen trükkhöz folyamodtak.” így irt, Moszkvára függesztett szemmel, a lelkiismeretlen riporter-fióka. Hogy ki sugallta ezt a cikket, mindenki tudja. De a pimaszságnak is van határa. A “Népszabadság”-nak hazudott kommunista orgánum egyetlen szóval sem reklamálta azt, hogy sem Gagarin, sem Titov állítólagos Űrrepüléseiről még egy fia televíziós közvetítést sem adtak. Moszkva — utólag -egyszerűen bejelentette: ez és ez történt, — a kormány gyeplőjébe fogott lapok szolgaian közölték a párt kommünikéit és ezzel a dolog el volt intézve. Aki nem hiszi, járjon utána. Az amerikai Űrrepülések a legszélesebb nyilvánosság előtt folytak le. Tízezrek és tízezrek voltak közvetlen tanúi a nagy eseménynek. A magyar csatlósoknak azonban ez sem volt elég. Még igy is kételkednek abban, hogy a repülés valóban megtörtént. Ellenben készséggel elhiszik, hogy a két szovjet “hős” valóban járt a föld körül és a szovjet dicsőségével teleirtak minden fellelhető papirt. Irigység ez, vagy egyszerűen csak rosszindulat? Nem — több, vagy kevesebb annál ... a kommunista társadalmi rend világos tükörképe. VIZ VÉRRÉ VÁLHAT Kruscsev panaszkodik, hogy a Nyugat, főleg Amerika mindenképpen fokozni igyekszik a feszültséget a berlini krízisben. Mialatt ő igy beszél, keletberlini helytartója mindennap valami újat talál ki, hogy a feszültséget fokozza. Például: tankkocsiból vizet spriccel a barrikádon túl álló nyugatberliniekre. A barrikád mentén sokszor elvonulnak amerikai katonák, amerikai tan'kok. Ha egy eltévedt vizsugár amerikai katonákat ér, ólommal fognak visszaspriccelni? Nem lehet tudni. De Irta: SUPRA GÉZA A Nagy Kaszással négyszemközt parolázó ember rendszerint kesernyés, sőt rosszmájú is, ki ilyenkor éli ki magából mindazt a keserűséget és bosszúvágyat, amit életében tehetetlenül gyűjtött fel önmagában. Ilyen volt például az az 1887-ben elhunyt bécsi aszszonyság, aki 30,000 forintnyi vagyonát azza lfeltétellel hagyta egyetlen nőrokonára, ha az kötelezi magát, hogy el hordja az örökhagyónak mindennemű ruháját s ha ezek már mind elkoptak, azontúl is mindig ugyanazon szabású ruhákat, kalapokat fog hordani. A célzat nyilvánvaló volt: az örökhagyót bosszantotta az, hogy leendő örököse divatos ruhákban járt-kelt, mig ő maga takarékosan kuporgatta össze azokat a krajcárokat, amiket örökösére hagyott. Legalább ne legyen majd felhőtlen az élvezete! Mert hiszen mi öröme lehet majd annak a fiatal nőnek az életben, ha állandóan ugyanazokat az ócska cafatokat kell elhordania. Nemkevésbé könyörtelen volt az a francia vidéki polgárember, aki bősz rajongója volt Racine müveinek, holott unokaöccse abszolúte nem tudta bácsikájának ezt a kedvtelését osztani. A nagybácsi aztán úgy végrendelkezett, hogy unokaöccse megkapja ugyan vagyonát, de csak azzal a feltétellel, ha mindannyiszor ,ahányszor Parisban az “Athalie”-t, Racinenak egyik leghíresebb drámáját adják, felutazik a fővárosba és véighallgatja az előadást. A végrendeletben volt egy külön pont arról is, hogy az öcsike tartozik ilyenkor mindig a falusi jegyzőt is magával vinni, aki hatóságilag tanúsítja a végrendelet helyes végrehajtását. Elgondolható, hogy főként szegény elnyomott férjek azok, akik ilyen halál-utáni elégtételszerzésre használják ki a végrendelet-adta lehetőségeket. 1927-ben például a német lapok adták egymásnak tovább a hírét az egyik végrendelkezésnek, amelyben a férj az özvegye számára heti 25 márka járadékot hagyott, amely minden hétfőn volt kifizetendő. A rendelkezés oka az volt, hogy az aszszony mindig vasárnaponként kínozta a férjét a legjobban pénzért, mert erre a napra rendszerint már egy lyukas fityingje sem volt a zsebében az asszonynak. Még raffináltabfoan kínozta meg az özvegyét egy kievi kereskedő, aki tudta becses nejéről, hogy az már életében is hűtlen volt hozzá. Kikötötte férj a végrendeletében, hogy egy negyedével a halála után az asszony tartozik hozzámenni az eddigi kedveséhez. A végrendelet egy további pontja értelmében azonban az uj párnak, egyébkénti vagyonvesztés terhe alatt, kötelességévé tette, hogy házuk minden egyes szobájában, tehát a hálószobájukban is, felállítsák az elhunyt férj természetes nagyságú viaszszobrát. Ha az örökösök ezt feltételt nem tartanák be, vagy pedig utóbb eltávolítanák a szobrokat, akkor a vagyon az egyik klastromra száll. A klastrom néhány hónap múlva csakugyan a vagyon birtokába jutott: a férj boldog utódja ugyanis egyszerűen nem birta ki, hogy lakása minden szögletéből folyton rávigyorogjon a néhai előd. Idegei felmondták a szolgálatot s egy szép napon kapta magát s az összes viaszfigurákat az ablakon hajította ki. Rosszmájú volt az a végrendelkező nagybácsi is, Ausztráliában, aki egész óriási vagyonát jótékony célokra hagyományozta. Ellenben az egyik unokaöccsének, aki levélírás! iszonyban szenvedett, két shillinget hagyományozott levélportóra, egy másik unokaöccsének, aki egyizben megüzente az öregnek, hogy akassza fel magát, ugyancsak két shillinget hagyott — kötélre; húgának pedig egy könyvet hagyományozott, amely a gyermekek helyes nevelésére adott jótaná esokat. Mondanunk som kell, hogy ez a húga volt a két unokoöocsnek az édesanyja. Egy Neilson nevű bostoni ügyvéd a saját ügyvédtársával babrált ki csúnyán a végrendeletében. Ez az ügyvédtársa, Galsfield, egy emberéleten keresztül bosszantotta, főleg művészi hajlandóságait gúnyolta állandóan. Neilson csakugyan mániákusa volt a zenének, míg elleniben Galsfield sziviből utált minden zenei hangot. Neilson tehát a végrendeletében egész milliós vagyonát ráhagyta volt társára ; csupán az volt a csekély kikötése, hogy Galsfield akkor yéphet a vagyon birtokába ha azt meg is — találja. Hogy ellenben hogyan hálálhasson rá a pénzre, azt Galsfield úgy tudhatja meg, ha végighallgatja az elhunyt tulajdonában volt sokezer gramofonlemezt, mert Neilson egy ilyen lemezre mondotta be, hogy hol őrzi a pénzét. Galsfield tehát nekiállhatott, hogy heteken és hónapokon keresztül lehallgassa a sok-sok operát, müdalt, foxtrottot, angol keringőt. Apránként buskomorrá lett s három hónap múltán ideggyógyintézetbe kellett szállítani. Csak hosszú idők múltán találták meg Neilsonnak egy titkos iróasztalfiókjáhan a titok leleplezését tartalmazó gramofonlemezt, a mely egy Verdi-ária kellős közepén igy szólalt meg a síron túlról; “A millióimat a szalonban, a Máriakép mögé dugtam, kedves Galsfield kolléga!” Egy másik bostoni milliomos, George Gardner, megdühődött azon, hogy a felesége fogyókúrát használt, amikor ő viszont a dundi formákat szerette. Ezért úgy végrendelkezett, hogy özvegye olyan év járadékot kapjon, amely mindenkor a tiszteletreméltó hölgy testsúlyának feleljen meg aranyban. A gyöngéd férj halálakor ©nagysága még csak 97 fontot nyomot, de a gyászoló özvegy nyilván gondoskodott arról a további' évek folyamán, hogy testsúlyba rohamosan meggyarapodj'ék. Minden évben a néhai férje halálozási napján kellett az özvegynek közjegyző jelenlétében megméretkeznie s ekkor fizették ki neki a jövő évi járó összeget. Ennél 'bizony kegyetlenebb volt annak a régi időkben élt Austrigildis nevű királykisasszonynak a végrendelkezése, aki férjétől kivette az Ígéretet, hogy halála esetére vele együtt temetik el az őt kezelő két orvost is. A királynő igy védekezett az ellen, hogy netalán megmérgezzék. S végül egészen eredeti volt a nagy francia tréfamesternek, Rabelaisnek lüő3-ban kelt végrendelete, amely igy szólt: — iSemmim sincs, sokkal tartozom, a többi maradjon a szegényeknek . . . BÚVÓHELY MIAMI. — Amikor két fogát vicsorító gonosz indulatai kutya nekirohant Mrs. Emma Oswellnek, ez egy telefonfülkébe menekült, becsukta az ajtót és telefonált a sintérnek. tudjuk, hogy már volt a történelem során oly eset, hogy kis okból nagy háború támadt. : Miközben Ulbricht, a keletnémet satrapa, vizipuskából lő az ellenséges táborba, az ő ura és parancsolója, Kruscsev, olyan atombombával fenyegetőzik, amely 100 millió tonna dinamit feszítőerejével bir. Itteni katonai szakértők azt mondják, hogy ilyen bomba elkészítése lehetséges, de — felesleges. A kisebb atombombák, sőt a legkisebbek is éppen elegendők telitalálat esetében egy egész város elpusztításához; minek tehát az erőlködés? Az az érzésünk, hogy a százmillióssal való fenyegetőzés csak propaganda. Vizipuskás vagy hasonló provokáció inkább vezethet háború kirobbántásához, mint a bombaóriással való hadonászás. A LEVÁGOTT FÜLŰ ÚJSÁGÍRÓ REGÉNYE London városában élt egy Defoe nevű holland származású jómódú mészárosmester, aki elhatározta, hogy Dániel nevű 9 éves feltűnően tehetséges fiából úriembert, gentlemant farag. A fiatal Defoe Dániel azonban nem lépett sem a papi, sem a politikai pályára, hanem üzletet nyitott, kereskedő lett belőle. Abban az időben Anglia véres vallási és politikai harcok színhelye volt, az anglikánok és a puritánok, az úgynevezett, “kerekfejüek” nemcsak a szószékről harcoltak egymás ellen, hanem kardot is ragadtak. Defoe is belekeveredett a polgárháborúba és résztvett a Monmouth herceg szervezte felkelésben is. A puritánokat véres küzdelemben leverték és Defoenak külföldre kellett menekülnie. Sok hányattatás után végre visszavetődött Londonba és kiadta politikai célzatú Írásait. Furcsa büntetések jártak akkor Angliában á sajtóvétségekért. Az újságírónak, akit rágalmazásért elitéltek, levágták a füleit, még jobb eset volt, ha csak egyszerűen pellengérre állították és igy úszta meg a dolgot. Defoenak ettől egyelőre nem kellett félnie, mert : Orániai Vilmos angol király kegyeibe fogadta őt. A politikai harcokban azonban Defoe üzletileg teljesentönkrement és már-már attól kellett tartania, hogy az adósok börtönébe zárják. Ekkor a király kifizet- - te az iró összes adósságait. Most rövid ideig tekintélyes és jólétben élő ember lett Defoe. Regényeket kezdett Írni s egy tragédia tervével is foglalkozott. Egyik este London utcáin sétált, megírandó tragédiájának gondolata motoszkált a fejében és a döntő jelenet, a hősnek monológja, aki leszúrta szerel-. mét, megdöbbentő világossággal alakult ki benne. — Ó, milyen gyilkosságot követtem el! — sza- ' valta a sötét londoni utcán fellelkesülve a hős kialakuló monológját az iró. Ebben a pillanatban erős kezek ragadták meg Defoet. Hiába volt minden tiltakozása és ellenkezése. — Megvan a gyilkos! — kiáltotta a tömeg és nagy herce-hurca után a rendőrségre vitték. Itt derült ki aztán a félreértés. Ugyanazon az estén néhány órával előbb a szűk utcácska egyik házában gyilkosságot követtek el és az utcában járó emberek nyilván azt hitték, hogy a valódi gyilkos áll előttük Deofe - személyében, akivel rossz lelkiismerete mondatja e szavakat: — Ó, milyen gyilkosságot követtem el! Defoe egyébként — talán ez eset hatására — sohasem irta meg a tervezett tragédiát. Változtak az idők, Orániai Vilmos váratlanul meghalt s az ellenpártiak, Defoe ellenségei kerekedtek felül. Csak az alkalomra vártak, hogy őt tönkre- , tegyék s alkalom csakhamar kínálkozott is. Defoe irt egy költeményt, melyben a hatalomra jutott pártot , kigunyolta. Ezért törvényt ültek felette, levágták füleit, pénzbírságra, 7 évi fogházra és pellengére Ítélték. Mikor kalodába tették az iró fejét és kezét az utcán, a nép ahelyett, hogy gúnyolta volna őt, dicsőítette és virágot szórt a levágottfülü Íróra. Börtöne valóságos bucsujáróhellyé válzotott, Defoe talán sohasem volt olyan népszerű, mint ebben az időben. Aztán két esztendő múlva kiszabadult a börtönből és az öregedő Defoera ekkor következtek a legkeservesebb idők. Politikai hirneve feledésbe merült, őt magát is kezdték elfelejteni. Különböző zuglapocs- , kákba dolgozott, hogy magának és népes családjának megélhetését biztosítsa. Pár esztendővel azelőtt történt, hogy a világot* bejárta egy Selkirk nevű matróz kalandja, aki 14 esz- : tendőt töltött az elhagyott Juan Fernandez szigetek egyikén. Teljesen elvakult és valósággal elállatiaso-. dott, mire Rogers hajóskapitány 4 évvel később ráakadt. Deofe nekiült és Selkirk esetéből megirta a világ egyik leghíresebb és legszebb legényét, a Robinson Crusoet. 58 éves volt ekkor Defoe és bizony sokáig házalt kéziratával a kiadóknál, mig végre sikerült eladnia. Száz fontot kapott regényéért — és halhatatlanságot. Élete végefelé valamicske vagyont szerzett szorgalmasan irt kalandos történeteivel, de utolsó éveit mégsem élhette nyugalomban, mert idősebb fia kiforgatta vagyonából. 1731 április 26-án hunyta le szemeit örök álomra 70 esztendős korában a Robinson Crusoe kalandoséletii Írója, az angol puritánok egyik legkitűnőbb újságírója. Egy újraépített Liberty hajó nukleáris erőtelepet hordoz magában, mellyel elektromosságot szállít egy félreeső gyártelepre Baltimore közelében. A hajót a hadsereg mérnökei szerkesztették és mindenhová villanvenermát tud szállítani aHnl c*íí Ircán A JÓ PÁSZTOR FURCSA VÉGRENDELETEK
