A Jó Pásztor, 1961. július-december (41. évfolyam, 27-52. szám)
1961-11-17 / 46. szám
z. OLDAL A Jó PÁSZTOR A JÓ PÁSZTOR (THE GOOD SHEPHERD; Founder: ß. T. TÁRKÁNY alapította Megjelenik minden pénteken Published every Friday Publi»h»d by — Kiadó THE GOOD SHEPHERD PUBLISHING COMPANY Szerkesztőig és kiadóhivatal — Publication Office 1736 EAST 22nd STREET CLEVELAND 14, OHIO Telefon: CHerry 1-5905 ELŐFIZETÉSI PUAK: SUBSCRIPTION RATES: Egy évre __________________$6.00 One Vear_________________$6.00 évre_________________$3.50 Half Year_________________$3.50 Second Class Postage Paid at Cleveland, Ohio SZIGORÚ KRITIKA Egy könnyes mosolyt alig tudtunk elnyomni, amikor a napokban kezünkbe került a budapesti Esti Hirlap egyik októberi száma és abban olvastunk egy cikket ezzel a felírással: “Az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságának alkotmánysértő határozata.” Arról a döntésről van szó, hogy az amerikai kommunista pártnak és tagjainak, mivel a szovjet ügynökei, regisztrálniok kell, mint a törvény értelmében mindenkinek, aki egy idegen kormány ügynöke. A pesti lapocska cikkirnoka szerint ez az amerikai főbirósági döntés sérti az alkotmányt, az amerikai alkotmányt. Megnyugtatjuk a kis okost, hogy badarság, amit irt; az amerikai Legfelsőbb Bíróság az alkotmányt nem sérteni, hanem védeni szokta és ezúttal sem tett egyebet. De nem nyugtathatjuk meg a pesti kis okost, hogy a Kremlben, ahol a gyarmatbirodalmi főkormány székel, tetszeni fog az irkafirkája. A főminiszter, Nikita S. Kruscsev, büszkén jelentette, hogy minden országban vannak ügynökei. Ha tehát a pesti fióka kifogásolja azt, hogy az amerikai kommunistákat a szovjet ügynökeinek tekintik, ezzel szembehelyezkedik Kruscsevvel. Ez pedig tilos. Vigyázat, fiatalember, ha Kruscsev ezt olvassa, azonnal elküldi uraságodat Ulan Bátorba kiskövetnek, vagy Kamcsatkába zabot hegyezni. EGY KELLEMETLEN HANG Ha a mentőautó, vagy a rendőrautó szirája végigsüvit az utcán, az emberek egy pillanatra megállnak; felrémlik bennük a gondolat: vájjon mi történt, hol történt, hogyan történt baj. Mert a sziréna vijjogása bajt jelent: tüzet, balesetet, katasztrófát. Ha az említett jármüvek szirénái baljóslatuak, mennyire baljóslatuak a légvédelmi szirénák . . . ! Ezt csak azok tudják, akik e szirénákat nem házi főpróbán, hanem “előadás” előtt hallották. Amikor a vijjogó sziréna már a halál közeledtét jelentette. A sziréna hangjára felbolydultak a házak, mint a méhkasok, és mindenki rohant a légoltalmi helyre, hogy védje életét az iszonyatos bombák ellen. Az Egyesült Államok egyes városaiban most próbálják ki a szirénák hangját. Azt akarják megállapítani, hogy mindenütt tisztán hallható-e ez a vércsevijjogáshoz hasonló figyelmeztető, amely úgy hangzik, mint a vészharangok kondulása. A próbák kielégitőek voltak. A szirénát — kevés kivételtől eltekintve — mindenütt jól hallották és igy bizonyos, hogy veszély esetéi kellő mértékben alarmirozza majd a lakosságot. Mi azonban bízunk abban, hogy ebből a “főpróbából” sohasem lesz komoly “előadás.” Az utolsó perc ben mindig akad majd egy józan kéz, amely megragadja a mélység felé rohanó szekeret. Akad egy józan hang, amely állj-t kiált az örjöngőnek, aki az ész szava helyett szívesebben hallgatná a szirénák borzalmas, kárhozatos és vészt jósló vijjogását . . . KI SEGÍT az elesetteken? Senkisem tagadhatja, hogy Amerikában nem lehet éhenhalni. Aki akar és tud dolgozni — dolgozhat, ha nem is mindig a maga szakmájában. De vannak olyanok is — és nem is kevesen —, akik önhibájukon kívül nem dolgozhatnak. Nem beszélünk ezúttal a munkakerülőkről, akik tervszerűen tartatják el magukat a jótékonysági szervekkel. Azokról van szó, akiket az élet — valamilyen különös okból — kegyetlenül sújtott: a magatehetetlen öregekről, a betegekről, a gyengeakaratu alkoholistákról, egyszóval — az élet hajótöröttéiről. Mert ilyenek is vannak. Aki egyszer a newyorki Bowery környékén járt, nem felejti el egykönnyen a megrázó képet. Hajléktalanok, aggok, koldusok, az alkohol rabjai kóborolnak, várva egy kis alamizsnára, néhány centre, hogy újra leigyák magukat, elfelejtsék a nyomort, az élet keserűségeit. Ezeken a hajótörötteken akart segíteni két évvel ezelőtt egy amerikai szamaritánus, a milliomos Cooper család egyik tagja. Minden feléje nyújtott kézbe, tizhosz dolláros bankjegyeket nyomott. De jött a rendőr és feloszlatta a tömeget. Nincs értelme a támogatásnak — hangoztatták a rend őrei —, mert azok az emberek a pénzzel azonnal beszaladnak a kocsmákba <=s az adományt az utolsó centig elisszák. Hát akkor mi értelme van az adakozásnak? Valóban “pénzosztogatással” nem lehet megoldani ezt a kérdést. És mégis, mint oly sok minden az élet-Princeton, a U. S. haditengerészet ágyunaszádja, amelyet Kita Daito Jima-ba küldtek, a Déli tengerre, a hajótörést szenvedett Pioneer Muse legénységének megmentésére, nemcsak ezt találta a parti sziklákon megrekedve, (felső), hanem a lebano ni, Sheik nevű teherhajót is. (alsó). Helikopterek 57 személyt mentettek meg a Pioneer Museról és 27-et a Sheikről. Vallatás a pesti boltban Irta: MIKES GYÖRGY Az történt; hogy vettem egy nagyon praktikus önműködő gépet, boldogan hazavittem, bekapcsoltam 'és akkor fcreccsl/a gép felmondta a szolgálatot-A gépről volt jótállási jegyem. Azonnal visszavittem oda, ahol vettem. Az eladó balról jobbra megnézte a masinát, néhányszor megcsóválta a fejét, aztán igy szólt: — Nem értem, kérem, hogy mi történhetett . . . Eddig még senki sem hozta, vissza a gépet . . . Tessék részletesen elmondani, mi történt önök között, mármint a gép és ön között . . . Mondtam, hogy nem történt semmi: hazavittem a gépet, bekapcsoltam és - kreccs. Az eladó gyanakvó, fürkésző tekintetet vetett ream. — Mát nem történt? — Más nem történt ... A legjobb barátságban voltam vele ... A karomban hoztam haza . . . Úgy örültem neki, mint egy gyerek ... Hosszú csend. Az eladó nem Szólt egy szót sem. A ceruzájával játszadozott és közgigfutott a hideg. —- Szóváltás nem volt önök között ? — kiáltott rám az eladó és olyan közel hajolt hozzám, hogy az arca majdnem az arcomhoz ért. — Nem, nem volt — dadogtam hátrálva, ijedten —, illetve izé, amikor az a vacak, hogy 'úgy mondjam bedöglött, akkor .... akkor azt mondtam . . , — Mit mondott ? — csattant a kérdés. — Azt mondtam, hogy: héj, az anyád ne sirasson! — Ahá — mondta az eladó —, ahá! Aztán maga nagyot vágott a gép fejére . . . így volt? Ne is tagadja: igy volt! . . . Maga retenetes indulatba jött, a szája habos lett és néhányszor, teljes erőből belerúgott a gifbe . . . így volt? így volt. Ne is tagadja, fiam. — De nem! — kiáltottam kétségbeesetten. — Nem igy volt! —: De igy volt . . . Maga nem tudott parancsolni az indulatainak, agyát elöntötte a vél', nem látott, nem hal- Kár tagadni! ... De a gép még mindig nem működött... Ekkor maga egy nagy ‘konyhakést vett elő . . . — Nem!! Nem! — ... Egy nagy konyhakést vett elő és harminckét különböző helyen piszkálni kezdte a gépet . . . így volt ? — Nem! — hörögtem. — Én hozzá se nyúltam! Az eladó nagyot csapott az asztalra: — Jobban tennéd, ha bevallanád! Na gyerünk! Mesélj ! Hogy volt ? — Az úgy volt — siránkoztam —, hogy haza vittem a gépet, bekapcsoltam és reccs . . . — Hagyjuk a meséket! Te szétszedted a gépet csavarokra — ne tagadd! — aztán a motort kalapáccsal zúztad szét! így volt? — Nem ! — sikoltottam. — Én nem csináltam semmit. Ártatlan vagyak! Ártatlan vagyok! Hirtelen erős fénysugár vetődött az arcomba. Teljesen megvakultam. —- Miikor vitted haza a gépet ? — Délután ... — Hány órakor ? — Hat óra tájban . . . — Mit csináltál a géppel? — Bekapcsoltam . . . — És erre? — A gép azt mondta reccs. — Hány órakor ? — Félhet körül ... — Mit csináltál az alatt a félóra alatt ? — Nem tudom . . . Nem tudok semmit — kiáltottam 'kimerültén. — Én nem csináltam semmit a géppel! . . . Ártatlan vagyok! Másféj óra múlva azonban bevallottam, hogy a gépet előre megfontolt szándékkal tettem tönkre. Hónapokig készültem a tett elkövetésére és az első adandó alkalommal végeztem áldozatommal. őszinte beismerésemet enyhítő körülménynek tudta be az eladó és csak négyszázötven forintot kért a javításért. AZ ELSŐ KIFLI A bécsi pékmesterek megmentették városukat. Úgy 'történt a dolog, hogy 1529- ben a török ostromolta Becs városát, és aknát ásott a falak alá, hogy a falakat felrobbantva, a török had behatolhasson a városba. Az egyik akna véletlenül egy pékmühely alá került. Az éjszaka dolgozó munkások arra lettek figyelmesek, hogy alattuk dong a föld, és a műhelyben mozognak a tárgyak, meg-megrezzen a dagasztó teknő. Nosza, rohantak a parancsnoksághoz és jelentették a dolgot. A katonák tudták, mi történhetett, riadóztatták a védőrséget, félreverték a harangokat, és sikerült meghiusitaniok a támadást. A török dolgavégezetlenül el is vonult a város falai alól. Ekkor készítette a török félhold mintájára az első kiflit egy Wendler nevű pékmester. ben összehúzott szemmel engem figyelt. A hátamon vé-A vágóhíd kapujában A szovjet diplomáciai jegyzéket küldött Finnországnak: meghívót a vágóhidra. Kruscsev, atombombával a kezében, arra kéri a finn kormányt, hogy lépjen védelmi közösségre a szovjettel a fenyegető német támadás kivédésére. Minthogy ilyen támadás nem fenyegeti sem Finnországot, sem Oroszországot, az atombombás kérelemnek értelme világos: A szovjet katonai bázisokat akar létesíteni finn területen és amikor ott megvetette a lábát, éppen úgy nem fog kivonulni, mint ahogyan nem vonult ki — még a békeszerződés aláírása után sem — Magyarországból. \ A finnek emlékeznek arra, hogy 1939-ben, amikor Sztálin összeölelkezett Hitlerrel, a szovjet hasonló “kérelmekkel” fordult Lettország, Litvánia és Észtország kormányaihoz, szentül Ígérve, hogy ha lesznek is ott szovjet katonai bázisok, a három ország függetlenségét tiszteletben fogja tartani. Ezt ígérte Sztálin és — bekebelezte az orosz birodalomba a három országot. Még bábkormányaik sincsenek a szerencsétlen népeknek. Akkor a finnekhez is ment hasonló meghívó. A finnek nem voltak hajlandók megindulni a vágóhíd felé, Sztálin óriási katonai erejével rájuk támadt és a szabadságszerető finn nép kezdeti bámulatos győzelmei után végül is alulmaradt. Sztálin behajtotta a finneken a győzelem árát, de nem foglalta el az országot. Kruscsev, a szuper-Sztalin, nyilván teljes győzelemre, budapesti likvidálásra gondol. Még nem lehet tudni, mit felel a kis nemzet az óriás szomszéd fenyegetésére. Kekkonen finn köztársasági elnök a napokban Washingtonban volt és Kennedy elnöknek azt mondta: Finnország nem fél, mert hatalmas barátai vannak. ben, e probléma felszámolása is pénzen múlik. Vájjon nem lehetne ezen a területen intézményesen rendet teremteni? Nem lehtn szociális alapokból újabb szeretetházak, aggok-házát épiteni? Az elesetteket egy ember nem emelheti fel, csak a társadalom egésze. A társadalom — óriás. Ha létre tudta hivni a technika ezer csodáját, bizonyos, hogy megbirkózik ezzel a nagy humánus problémával is. ELÉGEDETLEN MENYECSKE Becsapja maga mögött az ajtót és mindjárt megmondja a házassági tanácsadó szakértőnek, hogy mj, nyomja a szivecskéjét: — A válóperemet szeretném meginditani, mer^ így tönkremegyek. — Mi a baj? A házasságuk még nagyon fiatal lehet. — Nem is olyan nagyon. Nemsokára három éve, hogy megesküdtünk, azóta csupa szenvedés az életem. A férjem a féltékenységével gyötör, elzár a világtól. Soha egy kis szórakozás, vidámság — borzasztó élet! — Van szakmája? — Kislány korom óta színésznő akartam lenni, de ő már akkor elvette a kedvemet, amikor udvarolt. Azt mondta: ha színésznő akarsz lenni, tanulni, érettségizni kell előbb. Hát lemondtam. Akkor azt gondoltam, kitanulom a fodrászatot, de nem vettek fel. Aztán már úgyis mindegy volt, megesküdtünk, ő be akart ajánlani a gyárba, ahol dolgozik, még ott is ellenőrizzen! Ha elváltunk, majd találok én magamnak munkát. — No és különben milyen ember a férje? Hazaadja a keresetét? — Erre nincs panasz, csak ne beszélne mindig bele, hogy mire költőm. — Hogy bánik magával? Goromba talán? — Nem mondhatnám. Goromba csak egyszer volt, de akkor nagyon, épp ezt akarom elmesélni. — Talán kicsit felöntött a garatra? — Nem iszik az, nem is mulatós. Otthonülő, csendes. Mérnök, de még mindig tanul, képzelje csak! A könyveket bújja, arra a pénzt sem sajnálja. Bezzeg ahhoz nincs megértése, hogy a fiatal felesége, ha társaságba jár, nem veheti fel mindig ugyanazt a rongyot. , — Szóval mégis járnak ^szórakozni. — Járni járok, csak nem ővele. Ő nem szívleli az én társaságomat. Miért? Mert azok lepipálják őt, és mert féltékeny a végletekig. Meg azt mondja, hogyha az ember későig táncol, másnap nem tud dolgozni és tanulni. Mert neki csak a munka számit, meg a könyv, legfeljebb még a szinház — ha ideje van. De énszerintem erre ráérünk később is. Én most akarok élni, amig fiatal vagyok. ;— És ő mit szól, ha maga nélküle megy mulatni? — Eleinte a barátnőmékhez jártam házimunkára, ahol nagyon sok jópofa ismerősre tettem szert. A férjem morgott, de végül is, tudta hol vagyok, belenyugodott. Amikor befeküdt a kórházba kivizsgálásra, becsületesen látogattam őt, de mindig csak azért gyötört, hogy esténként hol vagyok, mit csinálok. Már untam, elvégre mi vagyok én? Rab? Ha már olyan szerencsétlen a házasságom, még egy kicsit szórakoznom sem szabad? És ő egy szót sem szólt nekem előre, hogy mikor jön vissza a kórházból! Akkor véletlenül reggel négykor értem haza, pedig nem is táncolni voltunk, hanem kirándultunk a budai hegyekbe és defektet kaptunk. Hallotta volna, miket mondott, milyen lármát csapott! Annyira felizgattam magam, hogy a szemét kapartam volna ki, de lefogta a kezem és azt mondta: kedve volna megpofozni. ■— És megtette? — Még csak az kellett volna! De ennél sokkal rosszabbat tett: befeketitett a rokonságomnál! A tulajdon nővérem vágta a szemembe, hogy verést érdemelnék, nem egy ilyen rendes férjet. — Hát ugylátszik, a férje legnagyobb hibája a túlzott türelem. De mondja csak, saját magában csakugyan semmi hibát nem lát? Legfőbb ideje, hogy észretérjen! Egy kis erőfeszítéssel talán még rendbehozhat az életét! — Még hogy én? Én hozzam rendbe? Látom már, itt sem értenek meg- Hát női önérzet talán nincs is a világon? Csak nem képzeli, hogy ezek után meg tudnék neki bocsátani?! És becsapja maga mögött az ajtót. Jordánia királya, Hussein könnyen felismerhető a kép Jobboldalán. De ki a másik arab? Anthony Quinn a neve és filmszínész, aki Auda Abou Tayeh-et játsza a "Lawrence of Arabia” cimü filmben, melyet Wadi Rum-ban forgatnak és a király figyeli a felvételeket. 53
