A Jó Pásztor, 1961. július-december (41. évfolyam, 27-52. szám)

1961-11-10 / 45. szám

6. OLDAL A HAZAI FRONT HÍREI WASHINGTON — Kennedy elnök kijelentette, hogy ha szükségesnek mutatkozik, Amerika is újra megkezdi a robbantási kísérleteket a föld légköré­ben. UNITED NATIONS, N. Y. — Nehru indiai mi­niszterelnök és semleges társainak határozati javas­latát, hogy az atomhatalmak önként és ellenőrzés nélkül tartózkodjanak kísérleti robbantásoktól, az Egyesült Nemzetek politikai bizottsága nagy több séggel elfogadta. De ellene szavazott Amerika azért mert ellenőrzés feltétlenül szükséges, máskülömber a szabad világot rászedheti a szovjet. És a javaslat ellen szavazott a szovjet is, azért, mert az atom robbantások betiltását csakis a teljes lefegyverke­­zéssel együtt véli megvalósithatónak. (Az általános, teljes lefegyverkezésig eltelhet 99 év is.) NEW YORK — Kennedy elnök demokrata pártpolitikai beszédet tartott, először inauguráláss óta. Wagner polgármester érdekében beszélt. Előző leg ugyanazon a napon New Jerseyben tartott kam­pánybeszédet Mitchell volt Eisenhower-miniszter re­publikánus kormányzójelölt ellen. WASHINGTON — A hadvezetőség a jövő költ­ségvetési évre több mint ezer millió dollárt kér óvó­helyek építésére. WASHINGTON — Kubai diplomáciai állását otthagyta és politikai menekültként itt maradt Jej­­hie Kouri Berreto 25 éves hölgy — Raul Roa kubai külügyminiszter sógornője. SAN ANTONIO, Texas. — A kongresszusi kép­viselői pótválasztáson a demokrata jelölt, akit Ken­nedy támogatott, győzött, a republikánus jelölt, akit Eisenhower segíteni próbált, meglepően súlyos ve­reséget szenvedett. WASHINGTON — Johnson alelnök 180,000 dol­láros csekket kapott Nyugat-Berlinből — berliniek adományait a Carla orkán texasi áldozatainak meg­segítésére. WASHINGTON — Az Amerika Hangja rádió vasárnap “különkiadást” sugárzott Oroszország é? a csatlósországok felé: megadta a rabnépeknek az információt, amit a propaganda elzárt előlük: a szovjet atomrobbantásokat, amelyek nyomában fellépti levegőmérgezés az ő és gyermekeik egész­ségét veszélyezteti. Közölte velük, hogy az egész vi­lág undorral és megvetéssel fogadta a Kruscsev által elrendelt robbantások híreit. Lerántotta az ál­arcot Kruscsevék arcáról, akik Genfben látszólag az atomrobbantások beszüntetéséről alkudoztak ugyanakkor azonban titokban robbantásokat készi tettek elő. Nyolc nyelven, 80 hullámhosszon folyt e; az offenziva reggeltől estig és valószínű, hogy a 200f orosz zavaró küldés ellen milliók hallották, legalább­is részben, a súlyos vádakat Kruscsev és bandáj? meg porkolábjai ellen. WASHINGTON. — Ha — mint máris bizonyos­ra vehető — Amerika újra megkezdi a bombarob­bantási kísérleteket, ezeknek célja nem annyira u tipusu atom- és hidrogénbombák kipróbálása lesz hanem neutron bomba kipróbálása. A neutron bom­ba “halálsugarakat” bocsát ki, amelyek még három láb vastag cementfalon is áthatolnak és egy egész város lakosságát megölik, anélkül, hogy a házakban rombolás történnék. TUCSON, Ariz. — Carl Hayden szenátor, 84 éves, Arizona szenátor 1912 óta, jövőre újra jelöl­tetni szándékozik magát. WASHINGTON. — Kennedy elnök állandóan magánál tart egy titkos listát azokról, akik nyom­ban hivatalba lépnek, ha miniszterek vagy magas­­állású kormányhivatalnokok atomtámadásnál életü­ket vesztik. KÉRDÉS: Mióta Írnak tollal az emberek? FELELET: Az irótoll kialakulásának-kezdete visszanyulik arra az időre, amikor az írásjeleket még agyagba vésték. A rómaiak és a görögök már lá­­gyabb viasszal vonták be irótábláikat és vaspálciká­­jukkal ebbe karcolták betűiket. Ugyancsak a távoli múltban gyökerezik az a má­sik eljárás, amidőn színes folyadékot (tintát) juttat­tak az anyagra (pergamenre vagy papírra). A gö­rögök és arómaiak, akárcsak a régi egyiptomiak, toli­ként kihegyezett csővel írtak. De már ekkor ismer­ték a ludtollat is, amely csaknem kizárólagos irószer­­száma volt az egész középkornak, és azt használták egészen a 19-ik század második feléig. Sevillai Izidor püspök (594—676) említi először a ludtollat, mint a tudósok irószerszámát. A ludtol­­lak vágásával járó idő és a fáradság megtakarításá­ra már régen megpróbáltak fémtollakat készíteni, de rugalmas fém hiányában erre csak akkor kerül­hetett sor, amidőn sikerült az acél finom kidolgozása. Az acélirótóll tulajdonképpeni feltalálójának az angol Wise-t tekintik, aki a múlt század elején készí­tett acéllemezből tollakat. Mások viszont a kőnigs­­bergi irástanito Bürgernek tulajdonították az első A Jó PÁSZTOR FÉRJ ÉS FÉLESÉG CHICAGO — Ralph és Naomi az 1954 évi Ice Follies jégrevü korcsolyázó sztárjai voltak ügyesek, fürgék és sze­relmesek. Korcsolyázás után örök hűséget esküdtek egy­másnak és boldogan éltek együtt hét évig, 1981 szep­tember 27-ig. Azon a szep­temberi napon Ralph Ras­mussen rájött arra, hogy Naomi augusztus 4-től addig a napig' szerelmeskedett A1 Edwards elgini vasgyáros­sal és privát detektivjei, ezen a nyomon elindulva, kiderí­tették még az is, hogy Nao­mi szerelmeskedett Williard Fleischauerrel, egy shopping center manager ével is, még­pedig pontosan: julius 28 és szeptember 20 közt. Eszerint időnkint három férfi ját­szott kellemes/szeredet Nao­mi életében, mondja most a harmadik, a férj, a Circuit Court előtt megindított kár­térítési perben, melyben a két Don Jüantól egymillió dollárt követel azért, hogy — a tör­vény szavával élve — elide­genítették tőle a Naomi szi­vét. “Egy szó sem igaz ebből,” — mondja Naomi. És mert ezenkívül válóper Í3 folyamatban van, Naomi még azt is mondja, hogy az egész dolgot még alaposab­ban meg fogja beszélni a fér­jével. * DETROIT — Mr. X (a ne­ve mellékes) válópert indított a felesége ellen, mert őnagy­­sága kijelentette, hogy 22 macskáját jobban szereti, mint őt, egyetlen férjét. * TOKIO — Az egyik taxi­­autó vállalat vezetősége el­rendelte, hogy minden nős soffőr ragassza a szélvédőab­lakra a felesége arcképét. Ez figyelmeztetés legyen számá­ra, hogy óvatosan hajtson. * Egyszer volt, hol nem volt egy férfi, aki annyira félté­keny volt, hogy mikor fele­sége ikreket szült, csak az egyiket ismerte el a magáé­nak. Akar jól szórakozni? — Béreljen yanhtof Floridában A legújabb szórakozási és / sebb a széljárás a tengereiken.-üdülési lehetőség: akinek kedve van hozzá vitorlás yachtot bérelhet. Nem kis számban vannak olyanok, akik az Egyesült Államoik dé­li paradicsomában élnek ezzel a lehető j'g’gel és vígan szánt­ják hajójukkal az Atlanti óc-eón, vagy a Karibi tenger ' 'kék vizét. Yacht öle, minden: nagyság­ban bérelhetők. Van olyan, amelyik csak 22 láb' van ame­lyik 136 láb hosszú. A kiseb­beken csak egy főnyi legény­ség teljesít szolgálatot, a na­gyokon nyolc, vagy kilenc. Ezek a yachtcik — hogy a dolog még romantikusabb le­gyen — főleg vitorlával köz­jeikedntk és csupán egy uise­­gitő motorjuk van — vég­szükség esetére. Egy napos bérlet személyenként 22-40 dollárba kerül, a hajó nagy­ságától függően.. Ebben azon­­oan .mér minden benne fog­laltatik: lakás, ellátás, ide­genvezetés, stb. Ha például a Virgin Isiandról hat vendég c-gy heti körutat tesz a ten­geren, az összes költségek, egy hétre 1194 dollárt tesz­­nek.'ki. Ez egy személyre szá­mítva, napi 26 dollárt tesz ki. Mivel a szállGköltséga.Y ennél ■magasabbak, a szórakozásnak ez a formája egyáltalában nem nevezhető drága mulat­ságnak. Az utasok kényelmes kabinokban alszanak és ellá­tásuk felér a legjobb szálJo­­dáékfcal. A vitorlásba jó évad a Kari­bi tenger környékén január­ban kezdődik és körülbelül márciusig tart. Ezekben a hó­napokban ugyanis a legerő-Igaz ugyan, hogy ugyanak­kor a tenger is haragosabb, mint például júliusban, vagy augusztusban. De akiinek jó gyomra van nem törődik a viharokkal. Viszont a gyen­gébb gyomra és idegzetű em­berek áprilisban, májusiban, vagy 'novemberben is áldoz­hatnak a vitorlázási szenve­délynek. A “azélvadászok” taláiko­­zclhelye főként Barbados, St. Lucia, a Virgin Islands és Miami körül van. Barbados szigete a Iggnagycí .bfcugal­­mu vitorlásyacht 'központ. Ott j állomásozik „a fényűzően be-1 rendezett Carlotta, amely tiz j utas befogadására alkalmas. Minden hónap elsején kifut a kikötőből ez a száz láb hcsz­­szu és már motorizált hajó és 21 napos körutat tesz a ten­geren. A napi költség 35 dol­lar személyenként A vitorlás yacht ok a leg­gyakrabban a közelben fekvő Bahamas szigeteket keresik fel. A sziget környéke ideális a vi'orlázéhajók számára. A partok mellett nagyszerű ha­lászi lehetőségek nyílnak, a strandokon vidám élet zajlik. Az utazáshoz ál talában még útlevél sem szükséges, ha az utasok a Karibi tenger egyik szigetéiről a másikra utaznak. De személyazonossági igazol­ványra — ilyen a driver li­cense — szükség van. Szükség van még egy himlőoltást Lizo­­nyitványra is, hogy a vendég visszatérhessen az Egyesüli Államokba, vagy Kanadába. tollát. Ez az irószerszám azonban nagyon drága volt és ezért nem tudta kiszorítani a ludtollat. A múlt század közepe táján John Mitchellnek egy tollgyártó gép szerkesztésével sikerült az acél­­irótollat olcsón előállítani. Ezáltal szerte a viláon el­terjedt. KÉRDÉS: Kitalálta fel a ceruzát? FELELET: A történelmi feljegyzések szerint I 1554-ben fedezték fel Angliában. Borrowdaleben az első grafit Lányát.Ennek úgy jutottak nyomára, hogy a környék pásztorai ezt a lágy fekete kőzetet hasz­nálták fel juhaik megjelölésére. Később ebből a kő­zetből írószerszámot, ceruzát készítettek. Az angol uralkodó egy időben halálbüntetés terhe mellett til­totta meg a grafit kivitelét Angliából. Amikor 1795- ben kereskedelmi zárlat következtében Franciaor- i szág nem vásárolhatott ceruzát Angliától, Napoleon S megbízta a hadseregében szolgáló egyik mérnököt, hogy a Franciaországban található szennyezett gra­fitból próbáljon írószerszámot készíteni. Nicholas Conte-nak ez sikerült is. A szennyezett franciaorszá­gi grafitot porrá törte, összekeverte agyaggal és ki­égette. Minthogy ez nem kenődött szét, mint az ere­deti angol grafit, ez a gyártási mód terjedt el Gieniield és környéke Charles Z. Mihályi kiállí­totta erdélyi pénzeit a New York állami régi gyűjtők, kongresszusán Syracuse, N. Y.-ban és a három volt elnök egyhangú szavazással neki ítélte oda az*első dijat. Hasonló gyűjtemény sehol sincs a vasfüggönyön innét. Három volt elnök volt a bíráló zsűriben, a szavazás titkos volt, és egyhangúlag Mihályi­nak ítélték a pálmát. Mr. Mi­hályi már eddig is sok állami, megyei, és nemzeti dijat ka­pott, * Mióta Lewis megyében Mi­­hályiék megalapították a ma­gyar kolóniát, már a második magyar generáció is kiveszi a részét a megyei politikai élet­ből. Ez őszi választásokon a következő magyar demokrata jelöltek lépnek fel: Havas István, supervisor! állásra: Tóth Albert biró ismét pályá­nk; Georgoe Pcolar (neje ma­gyar) biró jelölt. A Lewis county magyar szövetség pártolja a magyar jelölteket. ❖ Mrs. Richard Mihályi len-! gyei származású unokatestvé­re nemrég férjhez ment és a [glenfieldi Timber Lodge-ban ezer terítékes vacsora volt. UJ EMC IGAZGATÓ Minden amerikai magyar, legalábbis minden ujamerikás tudja, miit jelent ez a három nagybetű: IRC, International Rescue Committee, az az ame­rikai privát szervezet, amely éppen oly sokat tett hontala­nokért és menekültekért, mint j hivatalos szervezetek. Az IRC I elnöke William van den Heti­vel most jelenti, hogj a'szer­vezet ügyvezető igazgatói ál- j lását John D. Healy foglalja el. John I). Healy korábban a k ü liügym i íriszt ér iu m k ülföldi szolgálatában működött Euró­pában és a Közel-Keleten, leg­utóbb az American Cancer So­ciety newyorki központi irodá­jában az ipari és üzleti világ beszervezését vezette. Mint az IRC ügyvezető igazgatójának sok tennivalója lesz, mert még mindig sokan vannak a kom-1 munista zsarnokság üldözött­jei és menekültjei, akiknek se­gítségre van szükségük. ALL-NEW 1961 EDITION <ßc GkSAT£STg’HOWoy£AKni Nov. 15 — Nov. 19 CLEVELAND ARENA GYERMEKEKNEK FÉLÁR 12 ÉVIG Csütörtök, nov: 16, d.u. 4:15 és este 8:15 Péntek, nov. 17 d. u. 4:15 Nov. 16, 17 d. u. 4:15 Nov. 16, 17 este 8:15 Szombat és vasárnap délután 1:30 és 5:00 Nov. 18. szom. este 8:45 Circus Nuts Shows — nov. 15 Postai megrendelések Kérjük mellékeljenek bélyeg­gel és címmel ellátott boríté­kot, hogy gyorsan küldhessük a jegyeket. Árak $3.50, $3.00, $2.50, $2.00 Arína Box Office 3700 Euclid Richman Bros. 736 Euclid Három ev előtt New York­ban meghalt Arde Bulova óra­gyáros és több mint 10 millió dollárnyi vagyon maradt utá­na. A végrendeletben 25,000 dollárt hagyott feleségére, a többi rokonainak és jótékony­­célú Bulova Alapítványra tes­tálta. Az özvegy magának kö­vetelte a hagyaték félét, de a biróság — legutóbb az állami fellebbezési biróság — eluta­sította azért, mert li956-ban 600,000 dollárt kapott férjé­től és öröklési igényéről le­mondott. A fellebbezési biró­ság döntése úgy hangzott, hogy nem lehet duplán örököl­ni. * GÉNUA, Olaszország. — Nino Musino Sale üsryvéd a génuai polgári törvényszék előtt kártérítési pert indított Nikita S. Kruscsev ellen az atomrobbantások folytán elő­álló levegőmérgezés miatt. A biróság január 8-ra tűzte ki a per tárgyalását. ❖ BUFFALO, N. Y. — A re­pülőtéren Edward Parence Hordár átvette egy automobi­lon érkezett utas négy koffer­jét és bevitte a várócsarnok­ba. Visszajött megkapta a szolgálatáért járó dijat és rá­adásul, borravalóul az autót. “Tiéd az autó”, — mondta Jack E. Teehan, és mindjárt átadta a portásnak az autó kulcsát, aláírta az átírási pa­pairt és besétált a feleségével a váróterembe és nemsokára a repülőgépen ültek, amely el­vitte őket messzi hazájukba, az óperenciántuli Ujzélandba, annak Auckland nevű fővá­rosába. Jack E. Teehan, ujzélandi gazdag- realestates, feleségé­vel többhetes körúton volt az Egyesült Álamokban. Erre a körútra vett 750 dollárt egy ócska, 1955-ös Oldsmobile au­tót és mert arra nem volt to­vább szüksége, a repülőtéren odaajándékozta a portásnak. Most már érti az olvasó, ami also tekintetre érthetetlennek tetszett. If S i^llTCO KÁVÉ, KAKAÓ, TEA, SZÖVET, VÁSZON GYAP­­Vfti$g Ifi Stil I tu JUFONÁL, CIPŐ, ÉPÍTŐANYAG, KERÉKPÁR, RADIO, HÁZTARTÁSI ÉS IPARCIKKEK MEGRENDELHETŐK MAGYARORSZÁG és CSEHSZLOVÁKIA területén élő címzettek részére. A csehszlovákiai TUZEX csomagok teljesen külömböznek a magyar IKK A csomagoktól MINDENFÉLE GYÓGYSZEREK IS RENDELHETŐ® 0, S. RELIEF PARCEL SERVICE, >nc FőÜGYNöKSSCt CSAKIS U. S. A.-BELI ÜZLETFELEK RÉSZÉRE. Phone LEHIGH 5-3535 BRACK MIKLÓS, igazgató 245 East 80th St. UJ CIM ■■ ____ NEW YORK 21. N. Y. BEJÁRAT A 2nd AVE. rol Optikus Szolgálat Szemorvos előírását gondosan és pontosan teljesítjük. Szemüvegeket javítunk, szorosabbra csinálunk. Előirt üveget megfelelővel pótolunk. PRECISION OPTICAL DISPENSING CO. L. V. PROHASKA Magyarul beszélüink! 9915 Euclid Ave., Cleveland, Ohio CE 1-4961 22580 Lake Shore Blvd. AN 1-116? 3550 Warrensville Center Road SK 1-0112 L0VA5ZY IMRE Házi Készítésű Kolbászok F-l és F-2 Stand West Sidei Market House ! BUCKEYE JEWELERS BRILLIÁ NSOK. ÓRÁK ÉKSZEREK. EZÜSTÖK KITŰNŐ ÓRA ÉS ÉKSZER JAVÍTÁS 11611 BUCKEYE ROAD CLEVELAND 20. OHIO VaIoíAn • R Ä l-flAttá NEM mám MEG A HELYES KIFEJEZÉST? Ne gondolkozzék sokat, hanem vegye elő Amerika egyetlen IVüagyar-angol angol-magyar IM/.OMY SZÓTÁR kilencedik kibővített kiadását. ! Két szótár egy kötetben. — Közel 1000 oldal. • A IS A KEMÉ^TlfKÖTÉSBEIV Minden magyar házban ez a legfontosabb könyv. ! Egyetlen magyar házból sem hiányozhat! ! A LEGSZEBB ÉS LEGHASZNOSABB ; AJÁNDÉK! i Megrendelhető A JÓ PÁSZTOR KLAD0H5VATALÄBAN 1738 East 22nd Street Cleveland 14, Ohio Rendelje meg még ma! \z árat. melyben a postaköltség is benne van, mellékelje Money Orderrel, csekkel vagy kész­pénzben. Jó, ha ezt is tudjuk

Next

/
Thumbnails
Contents