A Jó Pásztor, 1961. július-december (41. évfolyam, 27-52. szám)

1961-11-03 / 44. szám

4. oldat; A Jó PÁSZTOR Ábrányi elhurcolásának rejtélye Becs városában a háború utáni szovjet megszállás -egy­kori izgalmas légkörét idézte vissza Dr. Ábrányi Aurél el­tűnése. Az életvidám magyar emigráns rejtélyét az osztrák riporterek és rendőrség oldot­ták meg, megállapítván, hogy a tehetséges újságírót leütöt­ték és minden valószínűség szerint a Vasfüggöny mögé hurcolták. A bűnügy szálai G e r ő Lászlóhoz, egy -budapesti ál­lami olajvállalat bécsi képvi­selőjéhez vezettek, akivel Áb­rányi többször találkozott. Gerőt a osztrák hatóságok nem tudták kihallgatni, mert a határőrség jelentése szerint Ábrányival történt kávéházi együttléte után még aznap -es­et 9 órakor a Berg nevű ha­tárállomáson át, autójával Csehszlovákiába utazott. Az osztrák határőrök papírjait rendibe-nlévőnek találták és au­tóját vizsgálat nélkül áten­gedték. Hogy Ábrányit ma­gával hurcolta-e, arra a nyo­mozás nem tudott választ ad­ni, de, hogy Gerő lakásán le­galább is emberrablás történt, arra a házkutatás vett fényt. Gerő felnyitott lakásában megmaradtak a véres dulako­dás nyomai. A rendőrségi szakértő szerint az ott meg­jelenő Ábrányit orvul ütötték le, olyan erővel, hogy még a falakat is vér borította, de Ábrányi ne-m adta meg ma­gát, védekezett, mely körül­ményt az összetört bútorok erősítették meg. Végül is harcképtelenné tették, mert az ott talált -injekciós tü és felhasznált üvegcse azt bizo­­nyitotta, hogy erős adagéi -morfiummal kábították -el. Ábrányi már régóta keresz­tezi a budapesti kormány út­jait. 1948-iban emigrált Ma­gyarországból. Az irodalmi életben kiváló Ábrányi-család fiatal tagjának menekülnie kellett, mert az üldözött egy­ház védelmében sok borsot tört a kommunisták orra alá. A Free Europe Rádió megala­kulása után tagja lett a rádió szerkesztőségének, amelynek hatásosságát képességeivel nagyban elősegítette. A for­radalom idején megvált a Free Európe-tól és azzal a bravúrral, hogy Budapesten termett és eredeti tudósitá­­sokkal látta el az európai saj­tót, hírnevet -szerzett magá­nak. A forradalmat követőleg hírügynökséget alapított “Transkontinent pres s ” cí­men. Vállalata jól ment, a Vasfüggöny mögötti híreivel szakmájában megbecsülték. A bécsi magyar emigráció képviselői a bűneset miatt az osztrák kormánynál tiltako­zásukat jelentették be és vár­ható, hogy az osztrák kor­mány a bűnügy lezárása után lépéseket tesz Budapesten. Welch, W. V.a. Welch, W. Va. és környéke magyar bányászainak figyelmébe! Ill llll MOTORS, Inc. CHRYSLER és PLYMOUTH automobilok képviselete és javitó műhelye Mielőtt autót vesz, akár újat,' akár használtat -1— nézzen be hozzánk! CONEY ISLAND. WELCH, W. VA. — Telefon: HE 6-4480 Javitó műhelyünkben a legjobb munkát végezzük, mér&ékelt áron! Üdvözöljük Gary, Welch és környéke magyar­ságát a “Jó Pásztor” utján. NÁLUNK PÉNZT SPÓROL ÉS MINDIG A LEGJOBBAT KAPJA CATRON’S SERVICE CENTER — YOVR KELVINATOR DEALER — ____ Áruljuk az országoshirü MAGNAVOX és SUNBEAM gvár Imán Vokal. ELKHORN STREET. WELCH, W. VA. — > Tel.: HE 6-2471 Betétei BIZTOSÍTVA vannak a környék magyarjainak küldjük üdvözletünket. Magyarországba és Európába pénzátutalá­sokat elfogadunk. AUTOMOBIL KÖLCSÖNÖK! McDowell County National Bank WELCH, W. VA. — Telefon: HE 6-4112 — Kölcsönök alacsony bank-kamatra — A Federal Deposit Insurance Corporation tagja. BETÉTEI $10,000 EREJÉIG BIZTOSÍTVA VANNAK SAFETY BOX-OK KAPHATÓK S4.00-TÓL FELJEBB Kérdezze meg az orvosát és az megmondja önnek, hogy Flat Iron Drug Store egy megbízható gyógyszertár WELCH, W. VA. Telefon: HE 6-3380 Üzletünkben McDowell Countyban, legnagyobb választékban talál fényképezőgépeket! Fűtövet by Bodes for o«r 100 ye*a^ A legszebb ékszerek Welchen nálunk talál­hatók, mérsékelt árakkal! Ajándéktárgyakban minden alkalomra igen nagy választékot talál nálunk DAVIS Ékszer és ajándéküzlet jótállás mellett 103 McDowell Street Welch, W. Va. Telefon éjjel-nappal: HE 6-3549 A Norfolk and Western vasúttársaság hiva­­vatalos óra-felügyelője ^OfcTUAny SZÍVÉLYES üdvözletünk welch ÉS VIDÉKE MAGYARJAINAK! THE O. «I. DOUGLAS MORTUARY R. E. L. DOUGLAS tulajdonos KÁPOLNA ÉS BETEGSZÁLLÍTÓ AUTÓ! WYOMING SREET, WELCH, W. VA. Nappali és éjjeli telefon: HE 6-3186 DOUGLAS FUNERAL HOME, WAR, W. VA. — Telefon: 3$ Magyar bányászbarátainknak McDowell és Wyoming megyékben Kérje és használja mindig: Goodyear Tires — Shell Products A hires Shell heating oil-gas (X-100 mo­tor oil) Ezek a legjobbak, amiket pénzéért kaphat. LEWIS OIL COMPANY Distributor — Tires — Gasoline — Oil Tel.: HE 6-2148 — H. C. LEWIS és H. C. LEWIS, Jr. -Welch. W. Va. A “Jó Pásztor” utján küldjük meleg üdvözletünket! Szebbnél szebb virágok! Esküvői csokrok, temetési koszorúk, stb. ROMEO FLORISTS 21 BANK STREET, WELCH, W. VA. Telefon: HE 6-2570 — Éjjeli telefon: KI 4501 Joe E. Romeo és Tony J. Romeo, tulajdonosok “LOPOTT-E VALAHA?” Egy nagy iközópnyugati olajtársaság nemrégiben fel­fedezte, hogy a hatalmas tá- To lóinak egy .'kéből rejtélyes módon eltűnik a gazolin. A nyomozás során a dcikíkmun­­'káso-k egy csoportja gyanús­sá vált; ekkor a vállalat ve­zetősége elhatározta, hogy a gya n us ivottakat ház ugságm é­­rő készülék -elé állíttatja. És a készülék megmutatta: a dokkmunkásck valóban bűnö­sök voltak. Bűnüket be is val­lották : elmondották, hogy évek óta saját kocsijaikat a társaság gazolinjával hajtot­ták. A fenti eset egyike a meg­számlálhatatlan sok példá­nak : sekezer esetben használ­ják ugyanis magáncégek a haz ugs á gmérő készüléket, más nevén: a polygraphot. A uniók ugyan tiltakoztak e módszer bevezetése ellen, ez azonban mitsem változtatott a helyzeten. A hazugságmérő készülék bevonult a gyárak, irodák falai közé . . . Pillanatnyilag nem állnak statisztikai adatok rendelke­zésünkre arról, hogy hány gyár, üzem, vagy iroda alkal­mazza az igazság kihámozá­­sának ezt a módját. Általá­ban a magánvállalatok nem szívesen 'beszélnek erről a kér­désről. De bizonyos, hogy az acélgyárakban, az autógyá­rakban, a fogyasztási javakat gyártó iparban (hús, olaj stb.) már régóta működik a hazug­ságmérő készülék. De megta­lálhatjuk ezt a gépet kisüze­mekben is, például egyszerű italboltban, vagy automata­­gépeket terjesztő vállalatok­nál. A hazugságmérő készüléke­ket gyártó; vállalatok egyi'ké­­'Ueil£, a. Dallasban s z ék e 1 ő “Truth Verification Imc.”­­nak elnöke, Lee R. Keener, elmondotta, hogy üzleti for­galma az utóbbi években je­lentősen emelkedett. 1959-ben még csupán 4,985 polygraph­ot adták á, 1960-ban 6,986- ót és ebben az évben a forga­lom jelentősen tovább emel­kedett, Egy ilyen készülék ára 675 dollártól 1,800 dollár­ig terjed, — a gép nagysága szerint. A drágább g'ápek ter­mészetesen nagyobb teljesít­ményűek : több pszichológiai kérdést tudnak kielemezni. Az első kísérletek a hazug­ságmérő készülékek megalko­tására 1895-ben történtek. Ebben az időben kísérletezett egy olasz krimonológus, a vi­­lághirüvé, vált Cesare Lomfo­­roso a bűnösség mértékének gépi utón való megállapításá­val. Ezek az experimentumok azonban még kezdetlegesek voltak: Lombroso inkább or­vosi vonatkozásban kezelte a kérdést; a kihallgatott sze­mély vérnyomását, ütőerének változását kísérte figyelem­mel és az ingadozásokból szűr­te le végső megállapitásiait a hazugság, vagy az igazmon­dás tekintetében. Az első — már valóban használ ható polygraphot, amely úgyszólván alig külön­bözik a jelenlegitől —, 1906- ban találta fel, főleg orvosi cé­lokra, egy angol szivspecialis­­ta: Sír James MacKenzie. Az­óta a készülék elterjedt a vi­lágon. Ma már alig van olyan nyugati bűnügyi vizsgálat, ahol ne használnák fel ezt az elmés készüléket. Érdekes: annak ellenére, hogy mostanában már egyrt szélesebb terülteket hódit meg a “lie-detector”, a bíróságai, “vallomását” nem fogadják el százszázalékos bizonyíték­ként. Ha az 'alsó bíróságon egyiike-másika figyelembe is veszi a készülék által nyújtott anyagot, a felső bíróságok tel­jesen figyelmen kívül hagy­ják, — abban az esetben, ha a többi bizonyítékok ellent­mondanak a készülék által produkált “anyagnak”. A magánvállalatok a legkü­lönbözőbb formában használ­ják a polygraphot. Van válla­lat, amely csaik szükség ese­tén veszi azt igénybe, imásök rendszeresen ellenőrzik vele alkalmazottaik ibecsületessé­­gét, különösen azofcét, akik pénzzel és áruval foglalkoz­nak. Sőt, olyanok is vannak, amelyek már a felvételnél is alkalmazzák a gépet. A gép leggyakrabban erre a kérdés­re vár őszinte választ: “lo­­optt-e már valaha munkaadó­jától?” Hogyan zajlik le egy ilyen felvétel-előtti vizsgálat? Te­gyük fél, hogy Mr. Smith fo­lyamodik állásért; eladó sze­retne lenni egy italgyártó vál­lalatnál. A jelöltet először ala­posan kikérdezik, majd ami­kor kitöltötte az applicationt is, leültetik a hazugságimérő készülék elé. A készülékből különböző huzalok indulnak ki. A jelöltet különleges ru­hába öltöztetik és a huzalokat karjára és a melle köré helye­zik el. Ezután a vizsgáztató kérdéseket intéz a jelölthöz: “Lopott-e valaha, valahol, bármilyen árut, vagy pénzt munkaadójától?” A válasz: nem. “Járt iskolába?” Á vá­lasz: igen. És így tovább. Mialatt Mr. Smith felel a hozzáintézett kérdésekre, a készülék méri vérnyomásá­nak és lélegzetének ingadozá­sát. A közömbös kérdések fel­tevése arra szolgál, hogy meg­állapítsák a “középvonalat” — mert ilyen kérdések meg­válaszolásánál a jelöltnek nem áll érdekében az, hogy hazud­jon. A hazugság nyomán ke­letkezett apró viérnyemás­­emelkedés, vagy légzés-válto­zás azonnal nyomott hagy egy kis szalagon, amelyet az­­után szakértők “fejtenek meg”, bizonyos (kulcs szerint. Ahol a jelek a “normálistól” eltérnek, ott feltehető, hogy a megvizsgált személy hazu­dott. Később azután közük vele az eredményt: megmond­ják— a gép szerint itt, vagy ott nem mondott igazat, — adjon a dologra magyaráza­tot. Ha megtagadja, a bizo­nyíték ereje megnövekszik és a vizsgáló s z e .mély Mr. Smith-et nem ajánlja az ál­lásra. És nem is alkalmazzák őt. Sokan azt állítják, hogy a vizsgálatnak ez a módja sem­miképpen sem alkalmas annak megállapítására, hogy a mun­kára jelentkező személy he­­csületes-e vagy sem. De Geor­ge Harrnep, egy chicagói szak­értő azt állította, hogy az ál­tala lefolytatott 2800 meg­vizsgált és állásra ajánlott egyén közül, mindössze egyet­len esetben tévedett. Csupán egy munkavállaló akadt, akit a gép becsületesnek talált s aki később mégis meglopta gazdáját. « California, Pa. A Jó BIZTOSÍTÁS NEM OLCSÓ! AZ OLCSÓ BIZTOSÍTÁS NEM Jó! AUTÓBIZTOSÍTÁS! TŰZ ELLENI BIZTOSÍTÁS! Nálunk vásárolható a "Home Owners Policies for Complete Protection". Ez mindent magaban foglal •9. W. EDWARDS & COMPANY REAL ESTATE AND INSURANCE Telefon: WE 8-2520 — California, Pa. TŰZ — AUTO — BALESET — KÁRTÉRÍTÉSI BIZTOSÍTÁSOK . . minden bank szolgálatot kaphat CALIFORNIA és CANONSBURG, PA.-ban PITTSBURGH NATIONAL BANK KÉNYELMES HELYBELI BANKSZOGÁLAT A Federal Deposit Insurance Corporation tagja Beallsville, Pa. Kedvelt ujságijuk, a “Jó Pásztor” utján köszöntjük magyar barátainkat Villamos házi felszerelési tárgyak. DUPONT festék. AUTOMOBIL GUMIK JAVÍTÁSA és ÚJRAÖNTÉSE a legfontosabb munkánk. McDaniel Tire Service ) BEALLSVILLE, PA. Telefon: Beallsville 2S I a "40' -es utón Genuine Goodyer SUBURBANITE IINGYENE5 ORVOSI SZOLGÁLAT BUDAPEST. — A népide­­mokratiikus kormányzatnak egyik legnagyobb büszkesé­gé az ingyenes orvosi és kór­házi szolgálat. Ily ni nincs a kapitalista országokban! — mondják. De nem mindig mondják. Berkley, W. Va. LEEDS SELF SERVICE DISCOUNT Beckley és környéke magyar­sága könnyen meggyőződhetik hogy itt 20%-ig spórol és a legjobb árucikket, kapják Csupa, ismert, országosan hirdetett áruk. 329 PRINCE STREET, BECKLEY, W. VA. Tel.: CL 2-6531 Mt. Hope, W. Va. A "Jó Pásztor” utján küldjük üd­vözletünket a környék magyarságának Bank or Mount Hope MOUNT HOPE, WEST VIRGINIA Kiterjedt gondosságunk és körül­tekintésünk a legkisebb részletek­re is a gyász óráiban. TYREE Funeral Homes, Inc. 435 Main St., Oak Hill. W. Va. Telefon: HO 9-3351 Mount Hope, W. Va. Telefon TR 7-6454 Például nőm mondják akkor amikor a vajúdó nőt a szülé­szeti osztály bejáratánál el­utasítják, vagy azzal, hogy nincs hely, vagy azzal, hogy a másik kerület kórháza ille­tékes a felvételre. Olvastunk az egyik budapesti lapban egy esetről, hogy a kétségbe­esett férjnek Szolnoktól egé­szen Miskolcig kellett (hurcol­nia szülési fájdalmakban fet­­rengö feleségét, míg végre kórházi ágyat tudott szerezni részére. És nem dicsekedett az a ri­porter sem, aki egy gyermek­­orvosi rendelőben vizsgáló­dott. Azt látta, hogy az orvos alig másfél vagy két percet szentel egy beteg gyermek­nek. Végig sem hallgatja az anya panaszát, orvosságot rendel és “Következő!” Vagy olvassuk a Népsza­badság panaszrovatában meg­jelent kis népjóléti esetet: Hárszegi István (Budapest) cukorbeteg, g panaszkodik, hogy a Trefort utcai rendelő­ben ide-oda küldözgették egy aláírásért. Végül is nem kap­ta meg a főorvosi aláírást és így nem jutott az oly szüksé­ges inzulinhoz. KÁRPÁTALJAI MAGYAROK (FEC). — Ruténia falvai ban elszórva mintegy 100.000 magyar él. Beregszász az egyedüli város, amely meg­őrizte magyar jellegét. A ru­tén. és magyar őslakosságot 1944 óta mindjobban vissza­szorítják a vezető helyekről, helyettük oroszokat telepíte­nek a Szovjetunióból. Ungvar, Munkács és Hüszt lakossága ilymódon ma már meghárom­szorozódott. Magyarul csak az elemi iskolákban tanítanak. A közigazgatási nyelv orosz, ma­gyar gyermekeket nem vesz­nek fel felsőbb fokú iskolák­ba. HALLOTTA MÁR . . .? . . . hogy Texas oly hagy kiterjedésű, mint több euró­pai nagy ország együttvéve. Nem csoda, hogy Texasban találhatók ezek a városok: Páris, London, Athén, Wash­ington, Nápoly, Moszkva, stb. és még Palestina is. (Élne-; vezhetnének egy várost Bu­dapestnek is ... ) KÉRDÉS: Mióta van szappan? FELELET. — Babilonban K. e. 2800 évvel már készítettek, mégpedig úgy, hogy olajban hamut főztek. Ezt az anyagot azonban csupán hajápolószerként hasz­nálták. Egy régi egyiptomi forrásmunka arról tájé­koztat, hogy olajban fahamut lehet főzni, s ebből szap­­panszerü kenőcs készíthető. Ez is csak gyógyászatra és hajápolásra szolgált. A régi görögök, akik sokat adtak a testápolásra, nem ismerték a szappant, mint mosdószert. Hamuval és hamuluggal mosakodtak, utána pedig beolajozták testüket. A piszkot borotvaszerü készülékkel kaparták le a bőrükről. A fehérneműt szappan nélkül, folyóvíz­ben mosták. Caius Pliníus római iró “Naturális História” cimü müvében emlékezik meg a folyékony és szilárd szap­panról, amelyet, szerinte a gallok (a mai franciák ősei) találtak fel és (‘sapo”-nak neveztek. A szappant, mint Írja, “zsiradékból és bizonyos növények hamujából készitík”. Csaknem égy évszázaddal később a kappa­­dókiai (kis ázsiai görög) születésű Arotaios római or­vos ugyancsak azt állítja, hogy a szappan gall talál-' mány és ezt a gallok saponinak nevezik. A népvándorlások évszázadaiból nem sok maradt fenn a szappankészítésről. Az arabok nagy vegyészek és alkimisták voltak és a 9-ik század óta rendszeresen exportáltak szappant. Ők már nemcsak állati faggyú­ból, hanem jobb illatú növényi olajok felhasználásá­val is tudtak szappant előállítani. A németlakta vidékeken a szappankészitők céhek­be tömörültek. A 14-ik században Augsburban, Prágá­ban, Bécsben és Ulmban voltak ilyenek. A szappan­­főzés igazi fellendülése azonban csak a szóda felfede­zése után következett be. A szappan a 17-ik században vált általános használati cikké. LOGAN, W. Va. Bármilyen vízvezeték és csatornázási problémája van — bizza reánk! PLUMBING SERVICE nrniF Deskins Add. WT L fi_| |\ Bo* 1311 ~ Lofan. w. Va. Telefon: PL 2-4270 EMERSON léghűtők és TEMCO fűtőtestek képviselete. A hires NATIONAL, Line egyedárusitói vagyunk a környéken! MI ELADJUK — MI FELSZERELJÜK — MI KARBAN TARTJUK THE NATIONAL. DANK of L.OGAN lOGAN, WEST VIRGINIA Alapítva: 1934 január 22-én A Federal Reserve System tagja. A Federal Deposit Insurance Corporation tagja. Ttartsa nálunk pénzét, ahol elő­zékenyen szolgáljuk ki. Logan vidéke magyarságát szeretettel szolgáljuk. BETÉTJE A FEDERAL DEPOSIT INSURANCE CORP. ÁLTAL $10,000-IG VAN BIZTOSÍTVA HÄRPIS FUNERAL HOME Logan, W. Va.. Dav or Night Phone PL 2-1311 BOB HARRIS Magyar Barátaink és Üzletfeleink! Üzemünkben .mindent .megtalál, _amire szüksége van. Deszka, üver. festik, szi­getelő, cement, tetőanyag, stb. Csu^a el­sőrendű áru. Kitűnő minőség. Köszönjük pártfogását. , u „_ 735 Stratton St., Logan, W. Va. Telefon: PL 2-7480 Az országhirü PRATT and LAMBERT festékáruk képviselete. A FLINTKOTEi szigetelő anyagokat áruljuk. Az általunk készített THIKBUT zsindelyek a legjobbak. Nyáron és télen nincs jobb, mint az OWENS CORNING Fiber Glass insulation! — Szívesen megmagya­rázzuk előnyeit. Jó, ha ezt is tudjuk

Next

/
Thumbnails
Contents